Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Koncertek, családi programok, zenei workshopok és filmek idézik meg a Kaukázus világát, valamint a magyar táncházmozgalom múltját és jelenét a PONT fesztiválon október 9-én a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében.

    A rendezvénysorozat 2017 óta hozza el Budapestre az UNESCO által szellemi kulturális örökségként jegyzett kincseket. Idén a magyar hagyományok megjelenítése mellett Grúzia és Örményország kultúrájából merítenek a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretein belül megvalósuló programok - közölték az MTI-vel csütörtökön a szervezők.
    "A tavalyi PONT Fesztivál ugyan elmaradt, de az akkorra tervezett programok egy részét most itt, ezen a különleges helyen tudjuk bemutatni. A Múzeumkert nem mindennapi helyszín, még fényfestést is tervezünk a Nemzeti Múzeumra, amiben szintén feltűnnek majd a Kaukázus motívumai" - idézi a közlemény Weyer Balázst, a fesztivált szervező Hangvető programigazgatóját.
    Grúziából érkezik a Quintet Urmuli, amely a szellemi örökségek listáján is szerepelő, grúz polifonikus éneklés mellett olyan hangszerkülönlegességeket is bemutat, mint a duduk, szalamuri vagy a csonguri; David Yengibarian pedig a hagyományos örmény zenét vegyíti egyedi módon a jazzel és az Astor Piazzolla-féle tangó elemeivel.
    Mint a szervezők felidézik, a magyar táncházmozgalom tíz éve került az UNESCO szellemi kulturális örökségeket listázó jegyzékébe. A PONT Fesztiválon mutatja be új albumát a Kalász Banda, de a Klárisok mesekoncertje, a Tázló moldvai táncháza vagy a Taraf De Akácfa koncertje is szerepel a programban.
    A fesztivál egyik küldetése, hogy testközelbe hozza távoli népek kulturális kincseit, csakúgy, mint a magyar hagyományokat. Ezért olyan különlegességeket is kipróbálhatnak az érdeklődők, mint a duduk, de lesz kaukázusi dobworkshop, szőnyegszövés és kékfestés is, miközben a múzeumkerti játszótéren kívül a Kenderkóc Népi Játszóház is várja a gyerekeket kreatív és természetes anyagokból készült játékokkal.
    A Kaukázus tájai vizuálisan is megelevenednek a Balogh Ádám fotóiból rendezett kiállításon keresztül, valamint az Adila című dokumentumfilmben, amely Grúziába kalauzolja a nézőket. Fotókiállítás mutatja be Kása Béla portréit is, melyek a táncházmozgalom zenészeit örökítik meg. A mozgalom történetét a Songlines újságírója, a brit dokumentumfilmes Simon Broughton meséli el alkotótársa, Weyer Balázs segítségével a tavaly bemutatott, Repülj, madár, repülj... című filmben.
    Az eseménysorozat részletes programja a https://pontfesztival.hu weboldalon olvasható.

Forrás: MTI

 

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.