Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A koronavírus-járvány neheze csak most jön, amikor a csoportos megbetegedések szakaszát minden bizonnyal felváltják a tömeges megbetegedéseké - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Dömötör Csaba aláhúzta, egyáltalán nem mindegy, hogy a megbetegedések számának emelkedése milyen hamar és milyen intenzitással következik be. A kormány célja, hogy lassítsa a vírus terjedését, hogy az egészségügyi rendszer ne terhelődjön túl - tette hozzá.

Kiemelte, érezhetően lelassult az élet a szombaton hatályba lépett kijárási korlátozás hatására.

Az államtitkár külön felhívta a figyelmet arra, hogy az időseknek a vásárlásra rendelkezésre álló idősáv nem könnyítés, hanem újabb szükséges szigorítás. Elmondta, a kormánynak továbbra is az a tiszteletteljes kérése, hogy az idősek maradjanak otthon, az élelmiszerek és gyógyszerek beszerzését családtagjaiktól, vagy az önkormányzattól kérjék, a boltokban biztosított 9 és 12 óra közötti idősávot pedig csak utolsó lehetőségként vegyék igénybe.

"A legnagyobb tisztelettel vagyunk azon honfitársaink iránt, akik évtizedeken keresztül a hátukon vitték ezt az országot, higgyék el, hogy ezek az intézkedések az ő védelmükben születtek" – fogalmazott.

Dömötör Csaba szerint nincs ember az országban, akinek az életét ne érintené ez a járvány, a szabályok betartása óriási türelmet igényel.

"Magyarok millióit illeti köszönet, akik rendkívüli fegyelmezettséget mutatnak ezekben a napokban, emellett külön elismerés illeti azokat, akik hivatásukban állnak helyt és küzdenek a vírus ellen" - jelentette ki.

A kormány képviselője szólt arról is, a nehézségek mellett ezek az összefogás napjai is. "Sokfélét gondolunk a világról, de most mind egy hajóban evezünk, amelyre az van írva, hogy küzdelem a járvány ellen" - fogalmazott, majd hozzátette, "akkor lehetünk túl ezen, ha mind egy irányba evezünk és ebből a szempontból minden evezőcsapás számít".

Dömötör Csaba emlékeztetett, az Országgyűlés hétfőn dönt a veszélyhelyzet alatt hozott intézkedések meghosszabbításáról, amire akár már a múlt héten is sor kerülhetett volna, ha azt az ellenzék nem akadályozza.

Kiemelte, a kormány rendkívüli intézkedései minden más híreszteléssel ellentétben csak a járvány megelőzésére, felszámolására, illetve a káros gazdasági következmények elhárítására vonatkozhatnak. Megismételte, azért nem szerepel dátum a rendkívüli intézkedések határidejére, mert nincs ember, aki most meg tudná mondani, hogy hány hónapos küzdelemre kell berendezkedni.

Az államtitkár csalódásként értékelte a baloldali ellenzék hozzáállását, szerinte ugyanis ők úgy viselkednek, mintha nem ismerték volna fel, hogy most azoknak is együtt kell működniük, akik egyébként kemény vitában állnak egymással.

Dömötör Csaba arra kérte az ellenzéket, csatlakozzanak a kormányhoz, a belpolitikai viták megvárják őket, a járvány ugyanis teljesen közömbös azokkal szemben. Furcsának és szomorúnak nevezte, hogy amikor az egész ország egy láthatatlan ellenség ellen küzd, akkor a Jobbik kormányellenes telefonhívásokat futtat az ország minden pontján.

Hangsúlyozta, büszke arra, hogy politikai közösségük tagjai közül nagyon sokan szervezik az idősek megsegítését, még ha ezekben a napokban ezt nem is verik nagy dobra.

Az államtitkár elmondta, a kabinet elsődleges célja az emberéletek védelmén túl a munkahelyek védelme, ezért is döntött a hiteltörlesztések és bizonyos munkaadók járulékainak felfüggesztéséről és

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.