Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Európában egyedülállóan sikeresen kezeljük az új koronavírus-járványt, köszönhetőn az időben meghozott kormányzati korlátozó intézkedéseknek, a kórházak és az Emberi Erőforrások Minisztériuma közötti folyamatos együttműködésnek, valamint a magyar lakosság fegyelmezettségének - mondta a kórházak főigazgatóinak tartott videokonferencián Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter.

Ennek köszönhetően csökken az aktív és a kórházban ápolt fertőzettek száma, így a kórházi ellátás újraindításának hétfőtől újabb üteme következhet, a koronavírusos betegek ellátásra felkészített kórházi ágyak harmada újra feltölthető más betegekkel.

Magyarországon nem tömeges megbetegedésekről, az intenzív kezelésre szorulók lehetetlen helyzetéről szólnak a hírek, mint Nyugat-Európa több országában, de továbbra sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy még tart a járvány.

Éppen ezért amikor az egészségügy újraindításának második lépcsőjéről beszélt a miniszter a kórházak vezetőinek, akkor ismét a fokozatosságra helyezte a hangsúlyt.  A  négylépcsős intézkedés ezen szakaszában lehetőség nyílik az ágyszámok rugalmasabb kezelésére, elkezdődhetnek a tervezhető fekvőbeteg ellátások, köztük a műtéti beavatkozások, újraindíthatók a  nem népegészségügyi szűrővizsgálatok, tovább bővíthetők a krónikus, valamint a kúraszerű ellátások. A miniszter külön kiemelte a szív- és érrendszeri betegek ellátásának fontosságát.

Az újraindítás egyik legfontosabb eleme a koronavírus-fertőzésre gyanús betegek kiszűrése, ezzel is megvédve a kórházakat a fertőzés lehetőségétől. Ezt szolgálja a Covid-betegek "régi új" beutalási rendje, az ellátás centralizációja is, mely az utóbbi idő egyik nagyon fontos intézkedése volt. Jelen pillanatban országos szinten 41 kórház van járványügyi ellátásra kijelölve, azonban 15 kórház esetében az ott tartózkodó betegek száma tíz alatt van. A centralizáció arra nyújt lehetőséget, hogy azok a kórházak, ahol alacsonyabb a koronavírus-fertőzöttek száma, betegeiket áthelyezhessék a járványügyi védekezésben magasabb szinten résztvevő kórházakba, elsőként a Dél-Pesti Centrumkórházba és az Orszégos Korányi Pulmonológiai Intézetbe. A kórházak az ágyak jobb kihasználása érdekében tárgyalhatnak egymással. A miniszter biztatta a kórházvezetőket, hogy ott, ahol erre igény mutatkozik, éljenek ezzel a felkínált lehetőséggel a nem koronovírusos betegek mielőbbi ellátásának biztosítása érdekében.

A kórházvezetők pontosan értették az újraindítás második lépcsője intézkedéseinek lényegét, csupán három kórháznak volt kérdése. Mindannyian hiánytalan és megnyugtató választ kaptak.

A miniszter mindenkit arra kért, hogy a továbbiakban is ugyanilyen fegyelmezetten, lelkesen folytassa munkáját. Végezetül ismételten köszönetét és elismerését fejezte ki az egészségügyben dolgozóknak. 

 

    Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.