Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az egészségügyi dolgozók mellett mától a védekezésben résztvevő szociális dolgozók, a rendőrök, katonák és közszolgálati tisztviselők is díjmentesen használhatják a közösségi közlekedési eszközöket.

A kormány az ingyenes utazási lehetőség biztosításával is a vírussal szembeni eredményes küzdelmet támogatja. Az ingyenes utazáshoz munkáltatói igazolás szükséges arról, hogy a személy a veszélyhelyzettel összefüggő vagy a  koronavírus-világjárvány következményeinek elhárítása érdekében szükséges feladatokat lát el. 

November eleje óta vehetik igénybe a helyközi és helyi tömegközlekedési eszközöket menetjegy megvásárlása nélkül az egészségügyi dolgozók és a védekezésbe bevont, orvosegyetemi hallgatók. A kormány új rendeletében jelentősen kiterjeszti a kedvezményezettek körét. Ha a vírus elleni védekezésben vesznek részt, ingyen utazhatnak a szociális, gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi szolgáltatónál, intézményben, hálózatnál dolgozók, a közszolgálati tisztviselők és kormánytisztviselők, a honvédelmi vagy rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél jogviszonyban állók is.

A kedvezmény a személyazonosság igazolására alkalmas okmány és a munkáltató által kiállított igazolás felmutatásával vehető igénybe. Az igazolás a kormányrendelet mellékleteként elérhető a Magyar Közlöny 9443. oldalán, ugyanitt érdemes tájékozódni az érintettek pontos köréről is.  

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium intézkedett a szolgáltatóknál annak érdekében, hogy az újonnan kedvezményezettek kezelési költség nélkül válthassák vissza a decemberre már megvásárolt bérleteiket. A közlekedési társaságok az utas kérelmére a december havi bérlet vagy a 2020. december 16. előtt kezdődő érvényességű, és a benyújtás idejében még legalább 15 napig érvényes 30 napos bérlet árának felét térítik vissza. Az utasok a második félhavi bérletek, vagy a  december 16-a előtt vásárolt, és 2020. december 16-i vagy későbbi érvényességgel kezdődő 30 napos bérletek árát teljes egészében visszakaphatják kezelési költség nélkül.

Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: „Az érintettek nemcsak a védekezéssel összefüggő feladatok ellátásakor, hanem egyéb esetekben is díjmentesen utazhatnak, nemcsak a lakóhelyük és a munkavégzés helye között, hanem bármely belföldi viszonylatban. A kedvezmény vonaton a másodosztályra érvényes, de mindenütt a helyjegyre és a pótjegyre is vonatkozik.”

Magyar Közlöny 2020. évi 279. számának vonatkozó része: 

(ITM)

 

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.