Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A magyar gazdaság sikeréhez szükséges, hogy legyen exportkereslet és versenyképes hazai kínálat - hangsúlyozta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán a  Magyar Kereskedelmi és Iparkamarában, az országos kkv-fórum nyitórendezvényén.

A MKIK és az ITM a területi kamarák együttműködésével országos szakmai fórumot szervez a 2021-2027. évi európai uniós forrásokról annak érdekében, hogy a kkv-szektor képviselőivel egyeztessenek, a szakpolitika első kézből ismerje meg a vállalati igényeket.
    György László elmondta, hogy a magyar iparban magas a high-tech aránya, Dánia után a második legmagasabb nemzetközi szinten, a kormány gazdaságvédelmi akciótervének intézkedései pedig segítik a vállalkozásokat a koronavírus kedvezőtlen gazdasági hatásainak mérséklésében.
    Az akcióterv részleteit ismertetve egyebek közt rámutatott arra, hogy a tőke- és hiteltörlesztési moratórium jelentős összeget hagy a vállalkozásoknál. Segítséget jelentenek az adó- és járulékkedvezmények, a munkahelyvédelmi bértámogatások, a kutatás-fejlesztési-innovációs (K+F+I) területen bevezetett bértámogatás, a munkahelyteremtő bértámogatás, a képzési programok, a beruházásösztönzések, az államilag támogatott kedvezményes tőke- és hitelprogramok, az ellenséges külföldi cégfelvásárlás megakadályozása, a családok védelmében hozott intézkedések.


    Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntőjében kiemelte, Magyarország a koronavírus-járványt sikeresen kezelte, kárenyhítésre GDP arányosan a harmadik legnagyobb csomagot állította össze az unióban, a GDP 18-20 százalékát fordítja erre a célra, több évre elosztva.
    Az MKIK elnöke szerint a magyar gazdaság alapjai erősek, a koronavírus okozta válságból a kilábalás elindult, és 2021-ben elérheti a gazdaság azt a szintet, ahonnan a csökkenés elindult.


    Parragh László szerint a 2021-2027. évi európai uniós források felhasználásában Magyarországnak a versenyképességet és a konvergenciát kell erősítenie.
    Szepesi Balázs, az ITM gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy folyamatban van a 2021-2027-es időszak uniós gazdaságfejlesztési lehetőségeinek tervezése. Utalt arra, hogy az uniós elképzelések szerint a korábbi időszakhoz képest a finanszírozás átalakulna,  operatív programok továbbra is lesznek, de várhatóan a Brüsszelből megszerezhető közvetlen pénzügyi források aránya növekedni fog, a tagállami pedig csökken.


    Az ITM helyettes államtitkára ismertette, hogy a 2021-2027. évi hazai társfinanszírozási programok előkészítésénél az életszerűség, a rugalmasság és az ügyfélbarát jelleg elvet követik, fő terület a gazdaságfejlesztés, az innováció, a foglalkoztatás és felnőttképzés, a szakképzés és felnőttoktatás, a turizmus lesz.
    Szepesi Balázs kitért arra, hogy uniós kötvénykibocsátás is szerepel a tervezett pénzügyi lehetőségek között, erről is folynak az egyeztetések.
    Krisán László, az MKIK EU-forrásokkal kapcsolatos ügyekért felelős alelnöke rávilágított arra, hogy a jelenlegi fejlesztési időszakban az uniós források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítja az ország. Szerinte ez jó irány, a gazdaságba kell a forrásokat irányítani, a 2021-2027-es forrásfelhasználás tervezéskor pedig működőképes struktúrát kell találni erre.

MTI 2020. június 24.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.