Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2020. december 28. - 09:42

A koronavírus-járvány első és második hullámában is jelentős adókönnyítést kaptak a különböző cégek és ágazatok, ami az anyagi terhek mérséklése mellett több százezer munkahely megőrzését tette lehetővé - mondta a Magyar Hírlapnak Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Az első intézkedések között több mint 151 ezer katás vállalkozó mentesült  négyhavi köztehertől, ez huszonhat szakmát érintett - idézte fel az államtitkár.
    A krízishelyzetnek leginkább kitett ágazatok (például a turizmus, vendéglátás, mezőgazdaság) is azonnali segítséget kaptak azzal, hogy a munkavállaló bére után csak személyi jövedelemadót és maximum 7710 forint egészségbiztosítási járulékot kellett megfizetnie a vállalkozásnak. Ezáltal 21 milliárd forinttal több maradt ezen ágazatok dolgozóinál. A katások 26 milliárd forintot, 3143 kivás cég pedig több mint 1,1 milliárd forintot takarított meg a négy hónapra szóló adókedvezménnyel - sorolta.  
    A vendéglátásban és a szabadidős ágazatban működő vállalkozások, valamint a szálláshely-szolgáltatók az utazásszervezők és a magántulajdonú buszos vállalkozások novembertől 2021. januárig mentesülnek a munkáltatói közterhek megfizetése alól, ez csaknem 140 ezer dolgozó munkáját mentheti meg és több mint 16 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál. Izer Norbert hozzátette, a novemberi járulékmentesség akkor is érvényes, ha valamely érintett nem nyújtotta be időben a bevallását vagy nem jelölte be az erre vonatkozó részt, illetve lehetőség nyílik önellenőrzésre is.
    A szociális hozzájárulási adó mértékének 15,5 százalékra csökkentése július elsejével az év végéig 160 milliárd forintot hagy a munkáltatóknál - emlékeztetett az államtitkár.
    Az adócsökkentések 2021-ben is folytatódnak: jövőre a felére csökken - egy százalékra - a helyi iparűzési adó maximális mértéke a kedvezményezett körbe tartozó vállalkozások esetében. A könnyítés mintegy 800 ezer vállalkozást érint, és 150 milliárd forintot hagy az egyéni vállalkozók, más vállalkozó magánszemélyek, például őstermelők mellett azon a kkv-k zsebében, amelyeknek az árbevétele vagy a mérlegfőösszege legfeljebb négymilliárd forint. Az adóhivatal jövőre félmillió vállalkozásnak készítheti el az áfa-bevallási tervezetét, a kiva mértéke 12-ről 11 százalékra csökken, a bevételi értékhatár pedig egyről hárommilliárd forintra, a kilépési háromról hatmilliárd forintra nő. Az újlakásértékesítések áfája 5 százalékra csökken - mondta a lapnak Izer Norbert.

MTI 2020. december 28.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.