Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A jövő év elejére valószínűsítette a koronavírus-vakcinát Magyarországon a parlament népjóléti bizottságában kedden tartott éves meghallgatásán az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós leszögezte: olyan vakcina, amely nem hatásos és szövődményeket okoz, nem fog forgalomba kerülni itthon.

A koronavírus elleni vakcinákról "még mindig nem tudunk mindent", de legalább 6-7 oltóanyag van előrehaladott kutatási fázisban, és "közel vagyunk ahhoz", hogy a szakemberek átnézhessék azok dokumentációit - mondta a miniszter, megjegyezve ugyanakkor: még sok a kérdőjel a védőoltások körül, így nem tudni, hogy mennyi időre ad, adnak védettséget, egy oltás kell-e vagy kettő.

    Képviselői kérdésre Kásler Miklós úgy fogalmazott, "minden valószínűség szerint jövő év elejére lesz vakcina" Magyarországon.
    A koronavírus reprodukciós rátájára (R érték) irányuló kérdésre elmondta, októberben ez az érték majdnem kettő volt, míg mostanra 0,8-0,9 körülre csökkent.
    Kásler Miklós elmondta azt is, hogy a 138 kórházból 78-ban ápolnak koronavírusos beteget, tervszerűen történt a kórházak előkészítése a betegek fogadására. "Ha csak valami durva változás nem történik, akkor az egészségügy tudja tartani a frontot" - fűzte hozzá.
    Meghallgatásán a kormány intézkedéseit sorolva közölte, hogy míg a szociális ágazati kiadás 2010-ben 325 milliárd forint volt, addig 2020-ban már 435 milliárd, jövőre pedig 790 milliárd fog jutni. Ez azt jelenti, hogy 2010 és 2021 között 143 százalékkal növeli a kormány az erre az ágazatra szánt forrásokat.
    Gyermekvédelmi szakellátásban 23 ezer fiatal van, 15 ezren nevelőszülőknél, 8 ezren intézményekben. A miniszter közlése szerint 2020-tól a nevelőszülők számára elérhető a nevelőszülői gyed, amit 683 nevelőszülő vett igénybe.
    Ez évtől három új családtámogatási forma lépett életbe az örökbefogadásoknál; az örökbefogadási díj bruttó 225 ezer forint havonta, az egyszeri anyasági támogatás 64 ezer forint; az örökbefogadási gyes 28 500 forint havonta. Egyszerűsödött az örökbefogadási eljárás is - ismertette.
    A fogyatékosüggyel kapcsolatban a miniszter elmondta, a kormány egyik célja, hogy a nagy létszámú intézmények helyett önálló lakhatást biztosítson a sérült embereknek, továbbá munkához juttassa őket a munkaerőpiacon.
    A szünidei gyermekétkeztetésre is évről évre többet költ a kormány - jelezte, hozzátéve, míg 2010-ben erre 28,7 milliárd forint jutott, addig 2020-ban már 82,5 milliárd.
    Beszámolt arról, hogy a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rátája a 2010-es 18 százalékról 2020-ra 44 százalékra nőtt, jelenleg 155 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik.
    Kásler Miklós kitért arra, hogy két évvel ezelőtt a kormány új egészségkultúrát hirdetett a megelőzésre helyezve a hangsúlyt. Megalkották az öt nemzeti programot, amelyek a daganatos, a mozgásszervi, a keringési, a mentálhigiénés betegségekre és azok megelőzésére fókuszálnak, és létrejött a gyermekgyógyászati program is.
    Ezek kifutási ideje legalább tíz év, tehát csak évek múlva lesznek láthatók ezen programok sikerei - tette hozzá.
     

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.