Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Kompromisszumos megoldás született a Nagykörút új forgalmi rendjének ügyében - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Közlése szerint: a Nagykörút forgalma nagyon különböző az egyes szakaszokon, ezért Blaha Lujza tér és a Petőfi híd között teljes mértékben kétsávos lesz az autós közlekedés, a szakaszon a parkolósávokból alakítanak ki kerékpárutakat. Hozzátette: a körút többi szakaszán marad a kétszer egysávos gépjármű-közlekedés, mert ott nem lehet együtt kialakítani a kétszer két sávot és a biciklisávot. Szavai szerint ott is tervezik a gépjármű-forgalom kapacitásának bővítését, járdaszigeteket építenek, kedvezőbb lámpa programot alakítanak ki az autóknak.     "Olyan javaslatot szeretnénk, amely mindenkinek ad valamit" - fogalmazott. Kifejtette: a kerékpárosok továbbra is biztonságosan közlekedhetnek a Nagykörúton, az autósoknak pedig visszaadják a járműforgalomhoz szükséges kapacitás "túlnyomó részét, majdnem egészét".

A javaslat az ott lakók számra lehetővé teszi, hogy a kisebb forgalmú részeken elindulhasson a körút élhetőbbé tétele - fűzte hozzá.     Karácsony Gergely az előzményekről elmondta, hogy az utóbbi időszakban "sok apró lépest" tettek annak érdekében, hogy Budapestet biztosságosabb, zöldebb, jobb levegőjű, egészségesebb várossá tegyék. Ezzel kapcsolatban nagyon hasznos társadalmi vita alakult ki - jegyezte meg a főpolgármester arra is kitérve, hogy a fővárosi önkormányzat az elmúlt időszakban partnerséget alakított ki minden társadalmi szereplővel.     Hangsúlyozta,  hogy a budapesti kerékpársávokról nagyon sok társadalmi konzultációt folytattak. Arról is beszélt, hogy a kerékpársávok az  Üllői út kivételével a fővárosi közösségi közlekedés rendszerének részévé váltak, ezért a jövőben is megmaradnak.     

Karácsony Gergely emlékeztetett: a Tarlós István főpolgármestersége idején elfogadott Fővárosi Mobilitási Terv célul tűzte ki a kerékpáros közlekedés arányának tíz százalékra emelését. "Az elmúlt hónapokba nagyon komolyat léptünk ebbe az irányba" - hangoztatta jelezve, hogy jelenleg Budapesten többen kerékpároznak, mint korábban bármikor.    

 Az ellenzéki politikus Nagykörúttal kapcsolatban azt is kiemelte, hogy annak a 22 civil szervezetnek az álláspontjával ért egyet, amelyek a körutat közlekedési célú forgalmas út helyett, "Pest főutcájaként" képzelik azt el.     Balogh Samu kabinetfőnök, várostervező a fővárosi önkormányzat által készített forgalmi vizsgálat eredményét is ismertetve közölte: a Teréz körúton háromnegyedes többségben vannak a "fenntartható közlekedési módok" - a villamos, a gyalogos és a kerékpáros közlekedés - és egynegyed részt képvisel a gépjármű-forgalom.    

 Ezzel szemben - folytatatta - a Ferenc körúton kétszerese a gépjármű-közlekedés aránya a Teréz körútihoz képest, továbbá fele akkora a gyalogos és a kerékpáros közlekedés forgalom aránya. A két szakasz között a választóvonal a Blaha Lujza tér - mutatott rá Balogh Samu, aki hozzátette: ezért különböző közlekedési megoldásokat javasolnak a két szakaszra.   

  A Blaha Lujza tér és a Nyugati tér között "fontos módosításokkal" megmarad a jelenlegi kialakítás: jellemzően a csomópontok előtt lokálisan kétsávos szakaszokat alakítanak ki a torlódások kialakulásának elkerülése érdekében - mondta.     

Az ütemezésről Balogh Samu ismertette: még a héten elindul a kivitelezés, és várhatóan szeptember első felében megtörténik a változtatások zöme. Az ősz folyamán komplex tervezés indul a Nagykörút kapcsolatban közlekedési, kereskedelmi, kulturális és városkép értelemben egyaránt - jelentette be a kabinetfőnök.     

Beszámolt arról is, hogy "megalapozott adatok alapján" döntöttek a forgalmi változásokról. Tájékoztatása szerint két módon is kikérték a budapestiek véleményét: a Budapesti Közlekedési Központ kérdőívét mintegy 48 ezren töltötték ki, emellett pedig reprezentatív felmérés is készült. Előbbi eredményét összegezve Balog Samu jelezte, hogy a Nagykörút forgalma megosztó kérdés: "vannak, akik nagyon támogatják változásokat, és vannak, akik szkeptikusak", ugyanakkor nagy a támogatottsága a zaj- és légszennyezés csökkentésének, illetve a kerékpáros közlekedésnek, amellett, hogy "nagyon sokan" szeretnék a kétsávos forgalom visszaállítását.     Karácsony Gergely újságírói kérdésre nem tudott pontos számot mondani a megszűnő parkolóhelyek számáról, ugyanakkor megjegyezte, hogy a Nagykörúton jellemzően nem az ott lakók parkolnak. Egy másik felvetésre a főpolgármester azt mondta, hogy számolnak az iskolakezdés miatt a gépjármű forgalom növekedésével, - mint fogalmazott - "éppen ezért tettük ezt a kompromisszumos javaslatot".

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.