Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

 A Belügyminisztérium (BM) társadalmi esélyteremtési főigazgatósága meghirdette a tanodák jövő évi támogatására szóló pályázatot, az intézmények összesen kétmilliárd 507 millió forintot nyerhetnek el.

Langerné Victor Katalin, a tárca társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára a Nógrád megyei Etesen kedden tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a pályázatot hazai forrásból finanszírozzák, a kormány 2019 óta a központi költségvetésből biztosítja a tanodák működését.
    Jelenleg 191 tanoda működik az országban. 2010 előtt 60, főleg civilek és egyházak által fenntartott tanoda volt, amelyek nem számíthattak megfelelő támogatásra - tette hozzá.
    A helyettes államtitkár azt mondta: 2019 óta valamennyi, szolgáltatásként működő tanoda megkapja a támogatást.
    Langerné Victor Katalin a tanodák szerepéről szólva kiemelte: hozzájárulnak a korai iskolaelhagyás csökkentéséhez.
    A tanodás gyerekek szinte száz százaléka továbbtanul, és minden harmadik középiskolás egyetemen folytatja a tanulmányait. Így a tanodák a szegénységet is mérsékelhetik - tette hozzá.
    Az etesi Kilátó Tanodában tartott rendezvényen a helyettes államtitkár megemlítette, hogy a tanodák a koronavírus-járvány idején is segítették a gyerekeket, nemcsak a tanulásban, hanem az étkeztetéssel és a tisztálkodási eszközök biztosításával is.
    A tapasztalatok alapján 340 millió forintos kerettel pályázatot írtak ki nekik digitális felszerelésekre, és ebből az összegből a tanodák több mint 2500 tabletet, 436 laptopot és 1200 internet-előfizetést finanszírozhatnak.
    A kétmilliárd 507 millió forintos keretre szeptember 14-ig lehet pályázni - mondta Sztojka Attila, a BM társadalmi esélyteremtési főigazgatóságának vezetője.
    Egyrészt működési támogatásra, legfeljebb 9 millió forintra, másrészt feladatok finanszírozására, amely egy-egy pályázat esetében elérheti a 13 millió forintot. A tanodáknak egyéni fejlesztési tervet kell készíteniük - tette hozzá.
    Sztojka Attila azt is közölte, hogy a tanodarendszer 1500 embernek ad munkát.
    Az etesi tanodába 31 általános és középiskolás diák jár.
    Az ország tanodái több mint ötezer hátrányos helyzetű tanulóval foglalkoznak, iskolán kívüli foglalkozásokkal segítik a nehéz szociális körülmények között élő diákokat. Csoportos és egyéni felzárkóztató programokat is szerveznek. Az oktatási feladatok mellett a tanodák segítenek a szakmaválasztásban és a közösségépítésben. A programban általános és középiskolás tanulók vesznek részt.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.