Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A magyar termékek vásárlása a magyar gazdaságot erősíti, magyar munkahelyeket véd meg, és sok ezer magyar család megélhetését biztosítja - jelentette ki az agrárminiszter hétfőn Lajosmizsén, a termeloikosar.hu weboldal elindulása kapcsán.

Nagy István egy epertermesztő családi kertészetbe látogatva hangsúlyozta, aki magyar terméket vesz biztonságot és kiváló "gasztronómiai ízélményt" vásárol.     

Az agrárminiszter szerint a koronavírus-járványból kifelé tartva levonható az a következtetés, hogy a mezőgazdaság és a termelők helyt tudtak állni. A nehézségek mellett is sikerült megoldani, hogy a termék és a vásárló egymásra találjon - tette hozzá. Az agrárminiszter szerint az elmúlt időszakban a mezőgazdaság "ütésállóvá vált", kibírta az intenzív rohamot, és kibírta a határok ideiglenes lezárását, illetve az idénymunkások átmeneti hiányát. Mindezek ellenére a termelés megfeszített erővel, de zavartalanul folyt tovább. Ehhez azonban szükségesek voltak a kormány intézkedései is - mondta. Ezek között említette a szolgáltató szektorban vagy a kereskedelemben állásukat vesztett emberek munkavállalási lehetőségének megteremtését a mezőgazdasági és élelmiszertermelő szektorban az idénymunkások kieső helyére.     

Továbbá szükség volt új utakat is keresni a vásárlókhoz a piacok és élelmiszerüzletek helyett, ezért létrehozták azt az online kereskedelmi platformot, amely Termelői kosár címszóval néhány napja indult el - fogalmazott.     
Nagy István szerint, a virtuális kereskedelem, a virtuális piacok megléte és szerepe megmarad a járvány elmúltával is, hiszen az emberek megtanulták a használatát, kényelmes, és friss magyar gyümölcsöt és zöldséget biztosít minden háztartásnak. Az agrárminiszter hangsúlyozta: a hazai gazdaságot azonban védeni kell, amit leginkább a vásárlók tudnak megtenni. Az üzletben a vásárló dönt arról, hogy melyik terméket veszi le a polcról, a magyar kormánynak pedig az a feladata, hogy segítse, hogy a vásárló egyre tudatosabban részesítse előnyben a magyar termékeket - mondta. Ezt a folyamatot segíti a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegy bevezetése vagy a húspultokban a termékek származását jelölő kis zászlók használata - sorolta.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő azt mondta: a magyar kormány számára a mezőgazdaság és az élelmiszerágazat stabil működése mindig is kulcskérdés volt, éppen ezért nagyon sokat tett annak érdekében, hogy a magyar emberek minél könnyebben juthassanak hozzá a hazai termékekhez.     Emlékeztetett, 2012-ben hívta életre a kormány a termelői piacokat, amelyekből ma már 300 létezik országszerte, és amelyeknek köszönhetően közvetlenül a termelőktől juthatnak hozzá az emberek a friss, jó minőségű, szezonális magyar termékekhez.     A kormányszóvivő kiemelte, ennek egy következő fázisaként, a veszélyhelyzet hívta életre a napokban elindult Termelői kosár elnevezésű weboldalt. Az online felületen gyakorlatilag egy virtuális világban lévő piac termékei között válogathatnak az érdeklődők. Meg lehet nézni a vásárolt termékeket, kiderül az értékesítő személye, és néhány kattintással az ország különböző pontjairól lehet vásárolni.
A termeloikosar.hu honlapon több mint 200 termelő kínálja csaknem 600 termékét a vásárlóknak. A rendszerbe a regisztrációt követően a termelők maguk tölthetik fel a megtermelt és eladásra kínált terményeiket.
Fekete Tamás családi kertészetükről elmondta: 30 éve foglalkoznak epertermesztéssel,

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.