Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Hétfőtől a katonák is segítik a rendőrök munkáját a közterületeken, részt vesznek a közrend, köznyugalom, közbiztonság fenntartásában - erről a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára beszélt hétfőn Budapesten, a Jászai Mari téren tartott sajtótájékoztatóján.

Németh Szilárd azt mondta: a katonák részt vesznek veszélyhelyzeti szabályok, valamint a kijárási tilalom szabályainak ellenőrzésében, továbbá az egészségügy működőképességét is segítik.

    A magyar honvédség minden képességével és eszközével rendelkezésére áll a magyar embereknek, hogy az ország működőképességét és biztonságát, békéjét fenn tudjuk tartani - fogalmazott az államtitkár.
    Hangsúlyozta, a koronavírus-járvány első szakaszában egyértelműen megmutatta az ország, hogyan kell összefogni. Az, hogy az ország "meg tudta nyerni az első félidőt", az emberek fegyelmezettségének, az időben bevezetett kormányzati rendszabályok hatékonyságának, valamint az egészségügyben dolgozók áldozatos és kitartó munkájának volt köszönhető.
    Ez most is példa kell, hogy legyen, mert azt tapasztaljuk, hogy a járvány második hullámának lefolyása sokkal agresszívebb és kiterjedtebb egész Európában - mondta, rámutatva arra, hogy a nyugat-európai egészségügyben már tapasztalható, megteltek a kórházak és nincs elég kapacitása az egészségügynek.
    Az, hogy a magyar honvédség a második hullámban is részt vesz ezekben a feladatokban, annak az ismét kihirdetett veszélyhelyzet az alapja, amit a parlament 90 napra meghosszabbított.
    Az egészségügyben végzett katonai feladatokról szólva azt hangsúlyozta: célja az, hogy az egészségügyi dolgozókra, az egészségügyi rendszerre egyre nehezedő terheket csökkentsék. Amellett, hogy 51 kórházban továbbra is kórházparancsnoki feladatokat látnak el, 93 kórházban kezdik meg a munkát katonák. Szakmai felügyelet mellett dolgoznak és olyan segítséget nyújtanak, amihez nem kell egészségügyi szakképesítés, így elsősorban a betegirányításban, betegkísérésben, testhőmérséklet-méréssel történő beléptetésben, adminisztrációban, számítástechnikai, anyagmozgatási, raktározási feladatokban vesznek részt - sorolta.
    Hozzátette: kétszáz katona egyes kiemelt intézményekben őrzés-védelmi feladatokat lát el.

    Németh Szilárd felhívta a figyelmet a honvédség egyedülálló képességére, a fertőtlenítésre, és emlékeztetett: a járvány első szakaszában több mint ezer szociális intézményt, idősotthont fertőtlenítettek, az őszi szünetben 59 oktatási intézményben tették ugyanezt, a jövőben pedig, ha szükség lesz rá, kórházaknál is megteszik.
    A rendőrökkel közös járőrözésről szólva azt mondta: hétfőn 14 településen kezdik meg a közös szolgálatot, egyelőre 50 katona vesz ebben részt, de 700-ra fog nőni a számuk. Rámutatott: a katonák a déli határszakasznál is segítik a rendőrök munkáját.
    A közös járőrözést azzal indokolta, hogy a magyar állampolgárokkal szemben csak rendőrök jogosultak intézkedni. Emlékeztetett: az első hullám idején is volt ilyen közös járőrözés, ő személyesen is több városban tapasztalta, "az emberek megnyugvással vették tudomásul, hogy a katonák az utcán vannak fegyverrel", mert pontosan tudták, hogy ennek oka a közrend és a köznyugalom fenntartása.
    Külön felhívta a figyelmet az egyéni felelősségre: a kijárási korlátozás, a maszkviselés, a távolságtartás szabályainak betartására,

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.