Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Reprezentatív minta alapján, csaknem 18 ezer ember bevonásával, átfogó szűrővizsgálatba kezd péntektől a Semmelweis Egyetem (SE) vezetésével és az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a négy hazai orvosképző - jelentette be az SE rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője.

Merkely Béla, egy a témában tartott keddi videokonferencián azt közölte, a vizsgálatok célja, hogy pontos képet kapjanak a járvány kiterjedéséről és a koronavírussal fertőzöttek valós számáról.

Azt mondta, az eredmények alapján országos klinikai epidemiológiai tanulmány készül arról, mekkora a vírusfertőzöttek valós száma Magyarországon, hányan betegedtek meg eddig összesen és szerezhettek immunitást a vírussal szemben, illetve hányan lehetnek a szinte tünetmentes vírushordozók.

Ismertetése szerint a tesztelésen a KSH által kiválasztottak vesznek majd részt "meghívásos alapon", az ország egész területéről, 14 év felett, minden korosztályból, valamennyien "magánháztartásban" élők.

Elmondta, a szűrővizsgálatot PCR-teszt segítségével végzik; ez a teszt képes kimutatni a vírus örökítőanyagát.

A mintavétel menetét ismertetve elmondta: a légúti váladékból pálcával mintát vesznek, azt speciális csőbe teszik, és genetikai vizsgálatokkal mutatják ki a vírus jelenlétét. A PCR-teszt mellett vért is vesznek a vizsgáltaktól, ezzel a megerősítő laborvizsgálattal a szervezet vírusra adott lehetséges immunválaszát mutatják ki.

Közölte, május 1. és 14. között várják az ország hét régiójában azokat, akik előzetesen levélben vagy telefonon értesítést kaptak az egyetemektől. A vizsgálatokat háziorvosi rendelőkben, járóbeteg- ambulanciákon és szűrőbuszokban végzik el.

A szűréssorozat lebonyolításában ezren vesznek részt; orvosok, ápolók, asszisztensek és rezidensek, a négy egyetem laboratóriumi hátterének bevonásával.

A vizsgálatot az egyetemek szintjén a klinikai központok elnökei vezetik. A szűrést a Semmelweis Egyetem Budapesten, Pest, Nógrád, Fejér, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Fejér megyében, a Debreceni Egyetem Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Hajdú-Bihar megyében, a Szegedi Tudományegyetem Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Csongrád, Bács-Kiskun megyében és a Pécsi Tudományegyetem Tolna, Baranya, Somogy, Zala és Vas megyében végzi el.

Merkely Béla azt hangoztatta, hogy a lakossági részvétel a tesztelésben önkéntes és ingyenes, de nagy a felelősségük azoknak, akiket mintavételre kértek fel. Előzetes közvélemény-kutatásuk szerint úgy számolnak, hogy a megkeresettek 70 százaléka részt vesz a vizsgálatsorozaton - mondta.

Közölte, a magyar egyetemek kutatói és orvosai az átfogó keresztmetszeti vizsgálatot a járvány lefolyása során legalább két alkalommal megismétlik, ezek között legalább egy hónapnak kell eltelnie.

Az országos tesztelés eredményét várhatóan május végén hozzák nyilvánosságra - közölte az SE rektora.

Merkely Béla arról is beszélt, hogy az elmúlt hetekben egyre inkább intézeti, például idősotthoni és kórházi megbetegedéseket tapasztaltak.

Kitért arra is, hogy eddig az egyetemek 33 155 esetben végeztek PCR-tesztet, ezek 2,5 százaléka lett pozitív. Ezen belül a panaszos betegek között 3,5 százalékban találtak pozitívat, a kontaktszemélyek között 4,1 százalékot, emellett vizsgáltak olyanokat is, akik egyik említett csoportba sem tartoznak.

Az SE rektora összegzésében azt mondta, hogy az idejekorán bevezetett korlátozó intézkedések hatásosak voltak, tömeges fertőzés nem lépett fel, ugyanakkor az

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.