Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A szabályok betartásával csökkenthető az egészségügyi ellátórendszer leterheltsége - hangsúlyozta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília elmondta: egyre több, jelenleg 7236 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 582-en vannak lélegeztetőgépen. Ez nagyon nagy terhelést jelent az egészségügyi ellátórendszernek - tette hozzá.

    Úgy fogalmazott: "azzal tudunk segíteni az egészségügyi dolgozóknak, ha betartjuk a szabályokat és próbáljuk csökkenteni a fertőződések lehetőségét, így a súlyosan zajló megbetegedésék számát is". A cél a járványgörbe ellaposítása, és ezáltal az ellátórendszer terhelésének mérséklése - mondta Müller Cecília.
    Az országos tisztifőorvos közölte: hétfőtől 93 kórházban kezdik meg munkájukat a katonák, akik logisztikai és más, egészségügyi képzettséget nem igénylő feladatokban segítik az intézményeket.
Müller Cecília elmondta, egész Európában felfelé ível a járvány, és Magyarország helyzete az európai országok között nem sokat változott az elmúlt napokban. Az egymillió emberre vetített adatok szerint a fertőzöttek tekintetében a 11., az elhunytak száma alapján a 15. helyen állunk.
    Vasárnap újabb 93 ember vesztett életét a koronavírussal összefüggésben, a legfiatalabb 33, a legidősebb beteg 98 éves volt. A fertőzés miatt kórházban 7236-an vannak, 582-en szorulnak lélegeztetőgépre.
    Kiemelte, mivel nem lehet tudni, hogy kinél milyen lefolyású lesz a megbetegedés, mindenkinek be kell tartania a védelmi intézkedéseket.
    Beszélt arról is, hogy már hat szűrőbusz is segíti a koronavírus-gyanús esetek kiszűrését. Ezeket azok kereshetik fel, akiknek a háziorvos előírta a tesztelést és már egyeztettek a mentőszolgálattal is, de úgy döntenek, nem otthon várják meg a mentő érkezését.
Müller Cecília kiemelte azt is, hogy Magyarországon folyamatos és biztonságos a gyógyszerellátás, a patikák nyitva vannak, így szükségtelen a gyógyszerfelhalmozás.
    Arra a kérdésre, mi a pontos feltétele annak, hogy egy elhunytat a koronavírus áldozatának minősítsenek, az országos tisztifőorvos elmondta: a kiállított dokumentumban minden esetben fel kell tüntetni a halál közvetlen okát, az elhunyt alap- és társbetegeségeit. Magyarországon mindenkit a koronavírusban elhunytak közé sorolnak, akinél bármikor regisztrálták a fertőzést laboratóriumi vizsgálattal. Az elhunytak 4-7 százalékánál semmilyen alap- vagy kísérő betegség nem lelhető fel, az ő esetükben a halál okaként a koronavírust jelölik meg - ismertette.

MTI 2020. november 16.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.