Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A vírus még itt van közöttünk, ezért fontos a kellő óvatosság, de a járványügyi helyzet javulásával hétfőtől újabb egészségügyi ellátásokat vezetnek vissza - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília közölte: ismét elvégezhetők lesznek a tervezhető műtéti beavatkozások, és újraindíthatók az úgynevezett nem népegészségügyi szűrővizsgálatok, így a foglalkozás-egészségügyi, alkalmassági vizsgálatok és az alkalomszerű szűrések, valamint a krónikus és kúraszerű ellátások.
Kiemelte, továbbra is érvényes az, hogy az egyes ellátásokra telefonon kell bejelentkezni, és az adott orvos, ellátó sorolja be a beteget. Hozzátette: ha a páciensnél - az előzetes kikérdezésnél - nem merül fel a fertőzöttség gyanúja, akkor a beavatkozás elvégezhető, ellenkező esetben azonban szükség van a laboratóriumi tesztre a korábbi eljárásrend szerint, és csak ennek negatív eredménye után végezhető el a műtét, beavatkozás.
Müller Cecília szerint elsőbbséget kell élvezzen a szív- és érrendszeri betegek ellátása, ezt a Gottsegen György Országos Kardiológiai intézet koordinálja, továbbá törekedni kell az úgynevezett koronáriaőrzők teljes kapacitásának visszaállítására is.


Kiemelte, a korábban a koronavírusos betegeknek fenntartott ágyak egyharmada felszabadítható. Ugyanakkor továbbra is szükség van arra, hogy fenntartsák az intenzív ágyakat a koronavírus-fertőzött betegeknek, hiszen a vírus, ha csökkenő mértékben is, de még jelen van az országban.


A vidéki játszóterek újranyitásával kapcsolatban elmondta, mindenképpen ellenőrizni kell az eszközök műszaki állapotát, felületének épségét, és a felületeket rendszeresen tisztítani kell. A talaj fertőtlenítésére nincs szükség, azonban a homokozóban lévő homokot nyitás előtt le kell cserélni, és ezt a szezon alatt többször meg kell ismételni. A szülőknek azt ajánlotta: zsúfolt játszótérre ne vigyék a gyerekeket, és a törlőkendő használata is javaslott. Hazaérkezésnél kezet kell mosni, és a ruhacsere is ajánlott.  


A nyári napközis táborokra vonatkozó kérdésre Müller Cecília elmondta, mind a táborok szervezőjének, mind pedig a szülőknek ajánlásokat tesznek közzé ezen táborok minél biztonságosabb működtetésére.


Az országos tisztifőorvos a lelki egészség világnapja alkalmából köszönetet mondott a lelki elsősegély-szolgálatok munkatársainak. Úgy fogalmazott: "tökéletes egészsége senkinek nincs, de amikor a lelki egészségünk meginog, akkor számos esetben segítségre lehet szükségünk". Aki úgy érzi, hogy segítségre van szüksége, vegye igénybe ezeket a szolgálatokat - tette hozzá.


A szakember pontos időpontot nem tudott mondani arra, hogy mikor oldják fel az idősotthonokban elrendelt kijárási és látogatási tilalmat. Emlékeztetett arra, hogy minden negyedik fertőzött és minden negyedik elhunyt ilyen intézmény lakója volt, így "ezzel még várni kell", hiszen a legsérülékenyebb korosztályról van szó - mondta Müller Cecília.

MTI 2020. május 15.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.