Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Folyamatosan nő a kórházi kezelésre szoruló koronavírusos betegek száma Magyarországon, jelenleg 729 embert ápolnak egészségügyi intézményben, közöttük hét gyerek van - mondta el az országos tisztifőorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília közölte: a kórházban kezelt fertőzöttek közül 60-an szorulnak lélegeztetőgépre, tehát az intenzív terápiás kezelésen felül a lélegeztetés is szükséges a kezelésükhöz. Mindezek miatt fontos a kórházak felkészítése, az ágykapacitás bővítése - fűzte hozzá.
Magyarországon jelenleg 1652 - a kijelölt laboratóriumokban elvégzett vizsgálattal igazolt - koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván, 199-en gyógyultak meg, de az elhunytak száma is tovább nőtt, ők jellemzően valamilyen krónikus betegségben szenvedő idősek voltak - sorolta az országos tisztifőorvos.
A szakember a fertőzöttek korcsoportok közti megoszlásáról szólva elmondta: 35 százalékuk 70 év feletti, 30 százalék 50-69 év között, 23 százalék 30-49 év közötti, 10 százalék 15-29 év közötti, a fertőzöttek 2 százaléka pedig ennél fiatalabb. A fertőzöttek területi megoszlására jellemző, hogy 60 százalékuk a fővárosban illetve Pest megyében koncentrálódik.


A fertőzés terjedése egyelőre egyenletes, "nem robbant be". Az egyetlen fertőzési góc egy idősotthon - jegyezte meg Müller Cecília.
Elmondta: megkezdődött az idősotthonok ellenőrzése. 11 intézményben észleltek koronavírusos megbetegedést, de nagyobb számban csak két helyen, a Pesti és a Rózsa úti otthonban, a többi idősotthonban 20-nál kevesebb a fertőzöttek száma.
A Pesti úti otthonban még zajlik a vizsgálat, ennek részeként az orvosi ellátás folyamatosságát is ellenőrzik - tette hozzá.

A szakember kitért arra is: a koronavírusos beteg sok esetben otthon is gyógyulhat. Akinek az állapota kórházi ellátást tesz szükségessé, annak a hazabocsátására vagy akkor kerülhet sor, ha már két negatív tesztet produkált, vagy ha jó állapota miatt már nem indokolt kórházi kezelése, de még pozitív a tesztje, akkor otthon kell elkülöníteni. Aki nem koronavírus-fertőzöttként kerül kórházba, azt elbocsátása után 14 napig kell elkülöníteni.


Müller Cecília újságírói kérdésre elmondta: az állami mellett az önkormányzati, egyházi, illetve magánfenntartású idősek otthonait is ellenőrizni fogják. Ezekre az intézményekre fenntartótól függetlenül egyforma követelmények vonatkoznak és egyformán is fogják azokat ellenőrizni.
Kérdésre válaszolva a szakember arra figyelmeztetett, hogy a textilmaszkokat használat után nyomban ki kell mosni és fertőtleníteni, tartós használat esetén pedig 4 óránként.


Arra a kérdésre, mi lehet az oka, hogy míg más országokban napról napra sok száz vagy ezer új fertőzöttet is találnak, addig Magyarországon csak néhány tucatnyit, a tisztifőorvos úgy válaszolt: ez jelentheti azt, hogy időben sor került a korlátozásokra, az emberek fegyelmezetten betartják azokat, így pedig a hatóságoknak sikerül kordában tartani a járványt.


Müller Cecília elmondta azt is, hogy 11 szociális intézményben tudnak fertőzöttekről, ezek között azonban nincs gyermekintézmény.

MTI 2020. április 16.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.