Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Mintegy ezerhatszáz amerikai cég van Magyarországon, amelyek 100 ezer magyar embernek adnak munkát - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebookon.

Szijjártó Péter  megosztotta az Amerikai-Magyar Üzleti Tanács online üléséről készült videót, amelyben elmondta, új világgazdasági korszak köszöntött be, és ebben csak azok a cégek lehetnek sikeresek, amelyek képesek alkalmazkodni az új kihívásokhoz.

    A miniszter szerint a koronavírus-járvány második hullámában hozott kormányzati intézkedések mögött két fő elv húzódik meg: az emberek egészségének és életének védelme, valamint a gazdaság működőképességének fenntartása.
Szijjártó Péter felsorolta a járvány fékezésére nemrégiben bevezetett intézkedéseket, köztük megemlítve a kijárási és gyülekezési tilalmat, az üzletek, illetve az éttermek nyitva tartásának korlátozását, valamint azt is, hogy a szállodákban turistákat nem fogadhatnak.
    Kiemelte, hogy az üzleti célú utazás ugyanakkor engedélyezett, így a cégek alkalmazottai továbbra is érkezhetnek Magyarországra, és ebben az esetben nincs kötelező karantén sem.
    "Mindannyian tudjuk, hogy ennek a helyzetnek az igazi megoldása a vakcina lesz, és etekintetben minden irányba folytatunk tárgyalásokat. Éppen ezért szeretném tájékoztatni önöket, hogy mi leszünk az első ország, amely csütörtökön az orosz vakcinából mintákat kap" - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy tízdózisnyi minta érkezik Magyarországra, amelyeket a hivatalos laboratóriumokban vizsgálnak majd meg. A tesztek eredménye dönti majd el, hogy vásárol-e Magyarország az orosz vakcinából - fűzte hozzá.
    Ugyanakkor a kormány együttműködési megállapodást kötött a kínai vakcinagyártóval is és részt vesz az ellenszer kifejlesztésének európai projektjében. "Tehát igyekszünk a legtöbb forrásból vakcinát beszerezni" - összegezte a tárcavezető.
    Szólt arról is, a járvány miatt hozott gazdasági döntések esetében négy fő szempontot vettek figyelembe: a munkahelyek védelmét, a beruházások ösztönzését, a stratégiai iparágak támogatását és a cégek likviditásának biztosítását.
    "Az egyik legfontosabb aspektus a beruházások ösztönzése; mi úgy gondoljuk, hogy ez a munkahelyek megvédésének egyik legjobb módja" - fogalmazott Szijjártó Péter, hangsúlyozva, hogy a kormány a munkanélküliség finanszírozása helyett az ellen harcol.        
    A miniszter beszámolt a kormány beruházás- és képzésösztönző támogatásairól, és hangsúlyozta, hogy elkötelezettek az alacsony adók és az egyszerűsített adórendszer mellett.
    Kitért arra is, hogy 2014 eleje óta 80 olyan amerikai cég volt, amely a kormány által biztosított támogatással valósított meg beruházást Magyarországon 1,1 milliárd euró értékben. Jelenleg kilenc amerikai céggel tárgyalnak újabb beruházásokról - tette hozzá, azzal együtt, hogy az utóbbi években 80 százalékkal nőtt a magyar export az Egyesült Államok felé, ami azt jelenti, hogy Amerika - az EU-n kívül - az első számú exportpartnere Magyarországnak.

MTI 2020. november 18.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.