Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2021. február 01. - 16:02

 A Hydro Extrusion Hungary Kft. székesfehérvári gyára 2,8 milliárd forintból fejleszt, a két beruházáshoz a kormány 950 milliós támogatást biztosít - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Székesfehérváron. A kormány a koronavírus-járvány alatt is folytatja a munkahelymegtartásra és a beruházásokra összpontosító gazdaságpolitikáját.

 


Szijjártó Péter a támogatói okirat átadását követően azt mondta, újabb, az elektromos autóiparhoz kapcsolódó beruházásokról van szó, amelyekkel egyrészt 1500 munkahelyet megvédenek, másrészt ötven újat létrehoznak. Jelezte: mind a kapacitásbővítő, mind a technológiai fejlesztés azt mutatja, hogy a székesfehérvári gyár a Hydro globális hálózatán belüli, az új befektetésekért vívott versenyt megnyerte.
    A miniszter közölte, hogy Európa egyik legnagyobb alumíniumsajtoló üzemében új generációs elektromos autókhoz fognak magas hozzáadott értékű, megmunkált alkatrészeket előállítani. Kiemelte: a gyár jelentőségét mutatja, hogy a Land Rover, a Jaguar és a Tesla is alkalmazza a fehérvári mérnökök által kidolgozott eljárások alapján gyártott szerkezeti elemeket.
    Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország "az autóipar elektromobilitásra épülő új világában élszereplő lett, miközben a tradicionális autóiparban is zászlóshajók voltunk Európában". Példaként említette, hogy a világ legnagyobb járműakkumulátor gyártókapacitása jön létre hazánkban a múlt héten bejelentett iváncsai beruházással.
    A miniszter megemlítette, hogy a szakértők becslései szerint 2030-ra tízszeresére nő az elektromos autók száma, vagyis lesz igény mind az akkumulátorokra, mind a Székesfehérváron előállított alumínium termékekre.
    Vargha Tamás, a térség fideszes országgyűlési képviselője örömének adott hangot amiatt, hogy a székesfehérvári cégek a járvány idején is a fejlődést tartják szem előtt és élnek a kormánytámogatás lehetőségével. Mint mondta, a pandémia időszakában mintegy kilenc milliárd forintnyi beruházás valósult meg eddig a városban.
    Frank Iepema, a Hydro Extrusion Hungary Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a gépjárműiparnak egyre inkább az erős és könnyű alumínium profilokra van szüksége, éppen ezért fektetnek be a high-tech termékek gyártásába.
    A nyilvános cégadatok szerint a Hydro Extrusion Hungary Kft. 2019-ben 327 millió eurós (akkori értéken 108 milliárd forint) nettó árbevételt ért el, adózott eredménye mínusz 215 ezer euró (70 millió forint) volt. A 2018-as üzleti évben a cég 338 millió eurós (akkori értéken 109 milliárd forint) nettó árbevétel mellett 3,681 millió eurós (1,185 milliárd forint) veszteséget realizált.

MTI 2021. február 1.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.