Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2021. január 11. - 12:50

A járvány kezdete óta 1434 beruházást finanszírozott 1676 milliárd forint értékben a kormány - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Kiskunhalason.

Szijjártó Péter a Merkbau Zrt. új, nyílászárókat gyártó üzemének átadásán azt mondta, a járvány az egészségügyi kockázatok mellett gazdasági kihívások elé is állította az országokat. Hozzátette: az emberek életén és egészségén túl munkahelyeiket is meg kell védeni.
    A kormány ezért tavasszal a munkanélküliség finanszírozása helyett a munkanélküliség elleni harc mellett döntött - hangsúlyozta a politikus.
    A külügyminiszter úgy fogalmazott, új világgazdasági korszakba érkezünk, melyben egy-egy ország sikere azon múlik, mennyi beruházást tudnak magukhoz vonzani. Leszögezte, Magyarország az új korszak nyertesei közé tartozik.
    Az elmúlt évtized erőfeszítései során életerős magyar gazdaság jött létre, melyhez jó alapot jelentenek az egyre erősödő magyar tulajdonú vállalkozások - tette hozzá.
    Szijjártó Péter elmondta, a Merkbau Zrt. a Dél-Alföld meghatározó építőipari vállalkozása, amely a bezárkózás, a leépítés helyett fejlesztésekbe kezdett. A cég 580 millió forintos beruházással hozta létre új nyílászáró-üzemét. A fejlesztés a cég 350 dolgozójának munkahelyét biztosítja hosszú távon, ehhez a kormány 287 millió forintos támogatást nyújtott.


    A magyar építőipar eddigi legjobb éve a 2019-es volt, amikor az előző esztendőhöz képest 22 százalékkal nőtt a termelés értéke, ezzel az Európai Unióban a második legjobb eredményt produkálva. Az ágazat jelenleg is 370 ezer embernek ad megélhetést, a szerződésállományokat látva szükség is lesz ezekre a megtartott kapacitásokra - hangsúlyozta a miniszter.
    Bányai Gábor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője elmondta, Bács-Kiskun megyében a versenyképesség-növelő támogatási programnak köszönhetően 48 beruházás indulhatott el 22,9 milliárd forint értékben 7100 ember munkahelyét megőrizve. Kiskunhalason és térségében nyolc ilyen fejlesztés zajlik 4 milliárd forintból.
    A politikus kitért arra, Kiskunhalason komoly beruházások indulhatnak el a Budapest-Belgrád vasútvonal megépítésének köszönhetően.
    Merényi Jakab vezérigazgató felidézte, tavaly tavasszal, a járvány kezdetén úgy tűnt, újra el kell halasztaniuk a nyílászáró-üzem régóta tervezett építését. A versenyképesség-növelő támogatási program azonban lehetővé tette a fejlesztést, amely a harmincéves cég történetében a leggyorsabban elkészült beruházás volt.
    Az üzemben évente 6-7 ezer darab - műanyag, illetve alumínium - nyílászáró készül, mintegy 600-700 millió forint értékben, lakossági és ipari megrendelésre. A kis sorozatgyártás mellett egyedi igények kielégítésére alkalmas gyárban 15-20 munkatárssal indul a termelés, a dolgozói létszám a megrendelésektől függően tovább emelkedhet. Az alig több mint fél év alatt elkészült, 1600 négyzetméteres üzemcsarnokhoz egy 50 kWh-ás napelemes rendszer kapcsolódik, mely az energiaigény jelentős részét kielégíti - tudatta a szakember.
    Az 1990-ben alapított, magyar magántulajdonú Merkbau Zrt. - amely Kft.-ből tavaly szeptember 1-jével alakult részvénytársasággá - építőipari kivitelezéssel, szerszám-, szerszámgép, valamint építőanyag-kereskedelemmel foglalkozik. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a 318 alkalmazottat foglalkoztató vállalkozás

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.