Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2021. január 12. - 17:08

Magyarország a visszapillantó tükrök exportjában a világon a harmadik helyen áll, csak az Amerikai Egyesült Államok és Németország kivitele előzi meg a magyart, amiben jelentős szerepe van a magyar családi tulajdonban lévő, soproni Hirschler Glas Kft.-nek - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Sopronban a cég fejlesztésének bejelentésekor.

Szijjártó Péter ismertette, a visszapillantó tükröket gyártó, több mint 120 éves, soproni székhelyű cég 185 millió forintos fejlesztéssel növeli kapacitását és a termékek minőségét. A beruházást a kormány 92,5 millió forinttal támogatja; így a cég 67 munkavállalóját tudja megtartani - tette hozzá.
    Kiemelte, hogy a cég a síküveggyártás mellett kompletten gyárt visszapillantó tükröket, egyebek mellett az Volkswagennek, az Iveconak és a Volvonak is.
    Ez a beruházás mutatja, hogy a nagy nemzetközi vállatok és a magyar tulajdonban lévő családi vállalkozások kiválóan kiegészítik egymást, a magyar gazdaság egészséges, kiegyensúlyozott szerkezetben működik - fűzte hozzá.
    A külgazdasági és külügyminiszter kitért arra is, hogy az elmúlt 10-11 év erőfeszítéseinek köszönhetően létrejött egy olyan "életerős" magyar gazdaság, amelyben a nagyvállalatok mellett a magyar családi tulajdonban lévő cégek is előremutató döntéseket tudnak hozni, még az ilyen nehéz időkben is.
    Hozzátette, hogy az autóipar - amely a magyar gazdaság zászlóshajója - az elmúlt tíz évben két és félszerelésre növelte termelési értékét és ma már 175 ezer embernek ad munkát.
Kiemelte, hogy bár 2020-at magunk mögött hagytuk, de a nehézségeket nem. "Mindannyian reménykedtünk abban, hogy az a Brüsszelből ígért eufória, ami az oltóanyagok gyors szállításából fakadt, majd másként fogja elkezdeni 2021-et, mint ahogy befejeztük a tavalyi esztendőt, de mára világossá vált, hogy az oltóanyagok nem milliószámra, vagy százezerszámra érkeznek, hanem csak úgy csöpögtetve, tízezrenként az EU tagországaiba" - mondta.
    Ez későbbre teszi át a korlátozások feloldását - folytatta, hozzátéve, hogy a kormány folyamatosan tárgyal arról, hogy keleti irányból is lehessen oltóanyagot vásárolni.
    Amennyiben ez nagy számban sikerül, engedélyt adnak a magyar hatóságok, és gyorsan be tudjuk oltani az embereket, akkor a korlátozó intézkedéseket is jóval hamarabb fel lehet oldani - közölte. Ez nemcsak az emberek mindennapjaira, hanem a gazdaságra is pozitív hatással lesz - mondta.
    Kiemelte: a járvány az emberek egészsége mellett a munkahelyeket is veszélybe sodorja, ezért döntött a kormány a munkahelyek megtartásának finanszírozása mellett, szemben az ellenzék javaslatával, amely szociális alapon osztott volna pénzt.
    A munkahelyek megtartásában azok a vállalatok a kormány szövetségesei, amelyek nem a termeléskorlátozás és a munkahelyek megszüntetése mellett döntenek, hanem fejlesztések, beruházások és a munkahelyek megtartása mellett - szögezte le Szijjártó Péter.
    Hozzátette, hogy az új gazdasági korszaknak azok az országok lesznek a nyertesei, amelyek a lehető legtöbb beruházást tudják magukhoz vonzani.
    Barcza Attila, Sopron és térsége fideszes országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy a kormány valós segítséget nyújt a soproni és a környékbeli nagyvállalatoknak, a kis- és közepes vállalkozásoknak. Emlékeztetett, hogy a nehéz

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.