Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az, hogy a tervezettnél kisebb arányban vették igénybe a hiteltörlesztési moratóriumot, arra bizonyíték, hogy a magyar családok és vállalkozások anyagi helyzete az utóbbi években megerősödött. Erről Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára beszélt a Világgazdaságnak.

A gazdasági napilap keddi számában megjelent interjúban az államtitkár közölte: a gazdaság erejét mutatja, hogy a lakossági és a vállalati adósok körében is jókora azok aránya, akik nem éltek a lehetőséggel, és az is látszik, hogy az intézkedés épp a legsérülékenyebb rétegnek - a kisebb jövedelmű lakossági ügyfeleknek és a nagyobb tartalékokkal nem rendelkező kis- és középvállalati szegmensnek - nyújt érdemi segítséget.


    Az államtitkár felidézte, hogy a kormány egyik első, igen bátor gazdaságvédelmi és családvédelmi intézkedése a veszélyhelyzet kihirdetése után a hitelezési moratórium elrendelése volt. Mint mondta, azért bátor, mert a világon egyedülállóan széles körű adóssághalasztásról határoztak. A legtöbb országban, így Nyugat-Európában is, jellemzően csak szűkebb kört érintettek a hasonló intézkedések, legtöbbször a bajbajutottak élhetnek fizetési haladékkal. Sehol másutt nem lehet ilyen széles ügyfél- és termékskálára igénybe venni a moratóriumot.
    "Abban is újat hoztunk - eleinte bíráltak is érte minket -, hogy más országok gyakorlatával ellentétben rendkívül hosszú, kilenc hónapos, ráadásul átjárható moratóriumot hirdettünk meg, miközben a legtöbb országban három hónapra szól a mentesülés. Nos, túl vagyunk az első három hónapon, s bár szerencsére ebben a hónapban csaknem teljesen újraindulhat az élet, és megszűnhet a veszélyhelyzet, a gazdaságnak még bizonyosan idő kell arra, hogy a leállás hatásait maga mögött hagyja. Miközben más országokban az érintettek most azon aggódhatnak, hogy meghosszabbítják-e a törlesztések felfüggesztését, a magyar háztartások és vállalkozások ebből a szempontból nyugodtan tervezhetik a talpra állás következő hat hónapját" - fogalmazott.


    És még valamiről fontos említést tenni: a pszichés hatásról. A magyar moratórium alanyi jogon jár minden adósnak. Nem azoknak kell szégyenkezve felkeresniük a bankokat, akiknek nehézséget okoz a törlesztőrészletek megfizetése, hanem ellenkezőleg, azoknak, akik büszkén elmondhatják, hogy a jelenlegi helyzetben is vállalni tudják a törlesztést - hangsúlyozta Tállai András.


    Közölte: a vírusválság a hazai gazdaságot ereje teljében, a lakosságot pedig jó pénzügyi helyzetben találta. A magyar háztartások 12 százalékos megtakarítási rátája tavaly a legmagasabb volt az Európai Unióban. Az adatok szerint a csaknem 3,8 millió lakossági hitelszerződéssel rendelkező ügyfélből mintegy 2,5 millióan választották a fizetés átmeneti felfüggesztését, míg a nagyjából 285 ezer vállalati hitelszerződés kapcsán több mint 225 ezren éltek ezzel a lehetőséggel.
    A moratóriummal érintett hitelvolumenek esetében a háztartási hiteleknél a kinnlevőség 43, a vállalati kölcsönöknél pedig 46 százalékát továbbra is rendben törlesztik az ügyfelek. Azaz 2900 milliárd forintnyi lakossági és csaknem 4500 milliárd forint értékű vállalati kölcsönnél az érintettek nem éltek a lehetőséggel. Az, hogy jellemzően a kisebb összegű hitelek esetében élnek az ügyfelek a moratóriummal, azt igazolja, hogy az intézkedés elérte a célját, és a sérülékenyebb ügyfeleknek nyújt érdemi segítséget.


Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.