Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A korábbi csökkenés után ismét emelkedett Olaszországban az új típusú koronavírus-járványban elhunytak száma az elmúlt 24 órában, 743 halottal 6820-ra emelkedett - közölte kedd esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. A diagnosztizált fertőzöttek száma  viszont tovább csökkent, de így is 3612 új beteget regisztráltak, az összes megfertőződött ember száma 69 176 volt.  

A Johns Hopkins Egyetem honlapján arról tájékoztatott, hogy kedd estére szerte a világon meghaladta a 398 ezret az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma, miközben a halálesetek száma 17 457, a gyógyultaké pedig 103 334  volt.
Olaszországban szinte megállt az élet. Giuseppe Conte miniszterelnök a hétvégén bejelentette, hogy ezentúl kizárólag a létfontosságú termékek előállítását és szolgáltatások nyújtását fogják biztosítani, minden másfajta termelési tevékenység egyelőre április 3-áig leáll. Nyitva maradtak az élelmiszerüzletek és a gyógyszertárak, de az összes hivatalt bezárták.  
Spanyolországban több mint ötszázan veszítették életüket az elmúlt egy nap során koronavírus-fertőzés következtében. A hivatalos adatok szerint az eddig regisztrált fertőzöttek száma egy nap alatt 6500-zal emelkedett keddre, és már meghaladta a 39 ezret. Közülük 22 ezer ember került kórházba, több mint 2600 beteget intenzív osztályon ápolnak. A halálos áldozatok száma 2686, míg a gyógyult pácienseké 3794. A fertőzöttek között 5400 egészségügyi dolgozó van.
Negyedmillió önkéntest toboroz a brit kormány az új koronavírus okozta járvány megfékezését célzó munka segítésére, és Londonban új, átmeneti járványkórház nyílik. Az előző 24 órában 87-tel 422-re emelkedett a SARS-CoV-2 vírus okozta megbetegedés halálos áldozatainak száma Nagy-Britanniában, a fertőzöttek száma 8077.
A francia kormány a világon először egészségügyi szuperexpresszeket indít további betegek áthelyezésére.  A járvány kezdete óta Franciaországban diagnosztizált 20 ezer betegből 9 ezren szorulnak kórházi ápolásra, és közülük több mint 2 ezren vannak intenzív osztályokon. A halálesetek száma 862.
Németországban továbbra is emelkedik az új típusú koronavírussal bizonyítottan fertőzöttek száma, de a vírus okozta betegség súlyos eseteinek kezelésére szolgáló kórházi kapacitást egyelőre nem feszítette túl a járvány, így Szászország tartomány a római vezetés felkérésére igyekszik közreműködni az olasz ellátórendszer terheinek csökkentésében.     Németországban kedd este 31 370 volt a regisztrált fertőzöttek száma a Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint, a halálesetek száma 133.
Szlovákiában hétfőn újabb 19 embernél mutatták ki a Covid-19 fertőzés kórokozóját, és így 204-re emelkedett a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma. Igor Matovic, a szombaton beiktatott új szlovák kormányfő a járvány terjedése miatt kedden újabb korlátozó intézkedéseket jelentett be, keddtől az utcán mindenkinek kötelezően maszkot kell viselnie.
Csehországban egy 45 éves rákbeteg férfi a járvány második áldozata. Kedd reggelre a fertőzések száma 1289-re emelkedett, közülük ketten meghaltak, nyolcan pedig meggyógyultak. A laboratóriumokban 19 624 embert vizsgáltak meg.
Lengyelországban kedd délutánig 774 Covid-19-fertőzést regisztráltak, az utóbbi időben naponta mintegy százzal nőtt az ismert betegek száma. A járvány kitörése óta közel 23 ezer vírustesztet végeztek.
Romániában hétfő estétől életbe lépett a részleges éjszakai kijárási tilalom. Az országban kedd reggelre nyolcra emelkedett a koronavírus halálos

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.