Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Hétfőtől új világ kezdődik a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos előírások betartásának ellenőrzésében hétfőtől, és ha azt tapasztalják, hogy az érintettek nem tartják be a szabályokat, "erőből kell ezeket betartatnunk" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A védekezés közös felelősség, a maszkot hordani kell, ez a kulcs, mert aki nem hordja és nem tartja be az előírásokat, az felelőtlen, mások egészségével is játszik - hangsúlyozta a kormányfő.
    Hétfőtől büntetni kell azokat, akik nem tartják be a szabályokat. Így hétfőtől joga van a rendőrségnek éttermeket, boltokat bezárni, joga van, hogy javaslatot tegyen, és bezárja a sport- és kulturális rendezvényeket - jelezte Orbán Viktor, megjegyezve: "felszálló ágban vagyunk", a számok továbbra sem lesznek kedvezőek.
    Kiemelte ugyanakkor, hogy Magyarországon, több más országgal összevetve, most sem rossz a helyzet az állampolgári fegyelmezettség szempontjából, de a helyzet súlyosabb lesz, többre van szükség.
    A miniszterelnök közölte azt is: december végén, január elején várható, hogy a koronavírus elleni első adag vakcina megérkezik Magyarországra, így a krónikus betegeket, a legveszélyeztetettebb időseket január környékén be lehet oltani. Nagy tömegben pedig valószínűleg áprilisban érkezik meg az oltóanyag - mondta a kormányfő. Hozzátette: az operatív törzset egy átoltási terv elkészítésére utasította, és a kínai, valamint az orosz vakcinák ügyében is tárgyalásokat folytatnak, így könnyen lehet, hogy tavasszal 2-3 fajta vakcina is lesz Magyarországon.
    Nagy valószínűséggel áprilistól "mindannyian meg fogunk szabadulni" a járványtól, és akkor győzelmet hirdethetünk ellene - mondta Orbán Viktor.
    Beszámolt az Európai Tanács csütörtöki videotanácskozásáról is, úgy fogalmazva: Magyarországon "a helyzet még istenes", sok nyugat-európai országban sokkal rosszabb a helyzet.
    Az állam- és kormányfők tanácskozásán kísérletet tettek a védekezés összehangolására egyebek mellett érdemi információcserével, a határátlépési rendszer összehangolásával, de utóbbi egyelőre nem nagyon megy, mert van, aki elnézőbb, a magyarok viszont szigorúbbak - közölte, hozzáfűzve: a különböző országokban végzett tesztek elfogadásához sem igazán "fűlik a fogunk".
    Orbán Viktor az intézkedések szigorításával kapcsolatban arra mutatott rá, hogy vannak, akik nagyon szigorú lépéseket tesznek, a helyzet mégis folyamatosan romlik.
    Ezért az ő álláspontja az, hogy "üssünk le néhány szabályt", és azokat tartsuk be. "Nem a szabályok számának szaporítása, hanem a már meghozott szabályok betartatásában látom a helyzet kulcsát" - mondta.
    Az egészségügyről szólva kijelentette: a rendszer bírni fogja, van elég kórházi ágy, gyógyszer, lélegeztetőkészülék, orvos és ápoló, "még ha vezényelni is kell őket". Megjegyezte: Európában a németek és az osztrákok után a magyarok rendelkeznek a legnagyobb kórháziágy-tartalékkal, a lélegeztetőkészülékeket tekintve pedig első helyen vagyunk.
    Az influenzaoltásra kitérve jelezte, kétszer annyi vakcina van, mint békeidőben szokott lenni, 1,4 millió adag. Lehet ugyanakkor, hogy ez nem elég, ezért rendeltek még 360 ezret, és van egy magyar tulajdonú vakcinagyár is Pilisborosjenőn, Debrecenben pedig építenek egy magyar oltóanyaggyárat.
    Az orvosok jogállása ügyében a miniszterelnök úgy fogalmazott, az orvosoknak igazuk van abban, hogy a kirendelési szabályokat humanizálni kell. Amikor járvány van, akkor vezényelni kell, de más időszakban joggal kérik a legemberségesebb eljárást, így a rövidebb idejű vezénylést, és ha lehet, az a családosokat ne érintse. A magánpraxissal kapcsolatban is jogos az igény a mielőbbi világos szabályokra - fűzte hozzá.
    Közölte: a szerdai kormányülésen a kirendelésről, a háziorvosokról és a kórházirányítási rendről kell dönteni, ezután következik a másodállás szabályozása.
    Az orvosok, ápolók béremelését úgy kommentálta: az ország viszonozza az odaadásukat.
    A kormányfő arról is beszélt, most van ugyan egy gazdasági visszaesés, de ő látja, hogyan tér majd vissza a gazdaság a korábbi vágányára. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy mivel a normális életben mindennek az alapja a család, támogatni kell őket.
    "Fel vagyok dúlva" - reagált a rádióműsorban a miniszterelnök arra, hogy előző nap három embert megölt egy késes támadó a nizzai Notre-Dame-bazilikában.
    Azt mondta: az afrikaiak jövője Afrikában van, és "ha egyszer beengeded őket, együtt kell velük élned", alkalmazkodni kell. "Ha nem akarsz alkalmazkodni, egy dolgot tehetsz, nem engeded be őket."
    "Ha nem akarunk nizzai eseteket látni Magyarországon, nem szabad beengedni őket" - jelentette ki a kormányfő, megerősítve: a már itt lévő keveseken kívül "nem akarunk újakat beengedni, különösen nem akarunk migránsokat beengedni".
    Közölte: nem szabad engedni, hogy Brüsszelből olyan szabályokat erőltessenek Magyarországra, amelyek eredményeképpen olyanokat kellene beengedni ide, "akiket nem akarunk", és "aztán temetésekre járhassunk".
    Hiába zsarolnak, Magyarország nem fog a brüsszeli ösvényre lépni - jelentette ki.
    Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a magyar ellenzék is bevándorláspárti, az ellenzéki EP-képviselők "egy falkában vannak azokkal, akik azt akarják, hogy Magyarország változtassa meg a migrációs szabályait". De amíg ez a kormány van, nem jönnek be - nyomatékosította.
    A kormányfő kiemelte: a magyaroknak az is érdekük, hogy Nyugat-Európában szintén migrációellenes vezetők legyenek.
    Azt is mondta, a személyes vallásos érzület megsértése sem ok arra, hogy a másikat megöljék, mert "az emberélet szent".
    Végül a reformáció szombati emléknapjáról szólva elmondta: Budapest mellett egy református templom felépítéséért tartanak majd hálaadó istentiszteletet.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.