Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Magyarország 2021-es költségvetése a gazdaságvédelem költségvetése, amely a járványügyi készültség fenntartása mellett is tartalmazza a szükséges forrásokat a gyermeket nevelő családok támogatásához, a nyugdíjasok megbecsüléséhez, a munkahelyek megtartásához és új munkahelyek létrehozásához - mondta a pénzügyminiszter szerdán az Országgyűlésben.

Varga Mihály a jövő évi büdzsé általános vitáját megnyitó felszólalásában a magyar társadalom egészének győzelmeként értékelte, hogy Magyarország azonnal meg tudta tenni a járványhelyzetben szükséges lépéseket, és lényegében megnyerte a csatát a vírussal szemben. Hozzátette: ennek tudatában is mély fájdalommal fordulnak az áldozatok családjai felé. A következő feladatnak azt nevezte, hogy minél gyorsabban visszaépítsék a magyar gazdaság növekedését a járvány előtti szintre.
    Közölte: a kormány 2021-re dinamikus, 4,8 százalékos GDP-bővüléssel, mérsékelt, 3 százalékos inflációval és a maastrichti referenciaérték alatti, 2,9 százalékos GDP-arányos hiánycéllal, valamint a nemzeti jövedelem fél százalékát meghaladó biztonsági tartalékkal számol, az államadósság csökkenése mellett.
    Hangsúlyozta: a jövő évi költségvetésben - amely egy egészségbiztosítási és járványügyi alapra, valamint egy gazdaságvédelmi alapra épül - kiemelt helyen van a családok védelme, az ország gazdasági fejlődési lehetőségeinek biztosítása és Magyarország biztonságának garantálása.


    Kiemelte: 2021-ben minden kiemelt terület több forrással gazdálkodhat majd, így jövőre közel 2295 milliárd forint áll rendelkezésre a családok támogatására, ami 67 milliárddal magasabb mint idén. Közölte, 2021-ben folytatódik a családvédelmi akcióterv: fenntartják a családi adórendszert, az első sikeres nyelvvizsgához és a közlekedési alapismeretek tanfolyamhoz adott támogatást, emelik az ápolási díjat, növelik az óvodai és bölcsődei férőhelyeket, valamint kiemelten kezelik a gyermekétkeztetés finanszírozását.
    Kitért arra is: a jövő évi költségvetés biztosítja a nyugdíjasok megbecsüléséhez szükséges forrásokat, 2021-ben 3907 milliárd forintban határozták meg a nyugellátások kiadásait, amely 327 milliárddal magasabb, mint idén. Rendelkezésre áll az az összeg is, ami 13. havi nyugdíj visszaépítéséhez szükséges.
    Oktatásra 2021-ben 2229 milliárd forintot szán a kormány, ami 78 milliárddal több, mint idén, egészségügyre pedig jövőre 2115 milliárd forint jut, ami 156 milliárddal magasabb összeget jelent 2020-hoz képest - számolt be a pénzügyminiszter.


    Kiemelt feladatnak nevezte a határok védelmét és a közbiztonságot, jelezve, hogy védelemre 704 milliárd forint áll majd rendelkezésre, ami 154 milliárddal több, mint idén, a rendvédelem fejlesztésére pedig 953 milliárd forint jut, 93 milliárddal több, mint 2020-ban.
    Kitért arra is, hogy a társadalombiztosítási és jóléti szolgáltatások kerete - amibe beletartozik például a táppénz, a családi pótlék vagy a munkanélküli ellátás - jövőre 541 milliárd forinttal nagyobb, 6500 milliárd forint. Megerősítette: a kormány továbbra sem gondolkodik munka nélkül megszerezhető alapjövedelemben, hanem a hagyományos jóléti szolgáltatások kereteit fogja magasabb szinten biztosítani.
    Varga Mihály beszámolt arról is, hogy jövőre 4477 milliárd forintot biztosítanak a közszférában dolgozók bérére, ami 387 milliárddal magasabb, mint idén, valamint jelentősen megemelik a közfoglalkoztatás

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.