Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2020. december 23. - 12:03

A kormány célja, hogy egyre könnyebb legyen Magyarországon gyermeket vállalni, nevelni és otthont teremteni - mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára szerdán Baján.

Zsigó Róbert a közmédiának nyilatkozva hozzátette: 2010-ben Magyarországon családbarát fordulat történt, azóta két és félszeresére emelkedett az az összeg, amely a költségvetésben a családok támogatására rendelkezésre áll.
    "Újra bevezettük a családi adókedvezményt, újra három évig jár a gyes, és a gyed extra bevezetésével a kisgyermekeket nevelő édesanyák munkaerőpiacon való elhelyezkedését is segítjük" - idézte fel.
    Közölte: a családvédelmi akcióterv részeként bevezették a babaváró támogatást, amelyet már több mint ezermilliárd forint értékben folyósítottak, a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezményét, a négy vagy több gyermeket nevelő édesanyák pedig életük végéig személyijövedelemadó-mentességet élveznek.
    Emlékeztetett arra, hogy 2015-ben bevezették a családi otthonteremtési kedvezményt (csok), amelynek azóta emelték az összegét és azok körét is, akik igénybe vehetik.
    Zsigó Róbert kiemelte: a kormány 2021-ben elindítja az egyik legnagyobb otthonteremtési programot.
    Ennek részeként január elsejétől annak, aki új építésű ingatlant vásárol, 27 százalék helyett csak 5 százalék áfát kell fizetnie, aki ezt csokkal teszi, annak az állam ezt az összeget is visszatéríti. Azoknak, akik január elsejétől csokkal vásárolnak használt vagy új ingatlant, a 4 százalékos illetéket sem kell megfizetniük - jegyezte meg.
    A program kidolgozásánál többféle élethelyzetre gondoltak, így például támogatásban részesülhetnek azok is, akik nem tudnak vagy nem akarnak elköltözni otthonról, de a szüleik házában tetőtér-beépítéssel önálló otthont tudnak létrehozni - ismertette.
    Aki az otthonát akarja felújítani, a felújítási összeg felét, maximum hárommillió forintot kaphat támogatásként, azoknak pedig, akik a felújítást önerőből nem tudják megoldani, otthonfelújítási kölcsönnel próbálnak segíteni.
    Hangsúlyozta, hogy a kormány a veszélyhelyzet ideje alatt sem hagyja magukra a családokat: kitolták az egyes támogatások igénybevételének korhatárát, több ponton könnyítették az ügyintézést, bevezették és többször meg is hosszabbították a hitelmoratóriumot, ami nagy segítség a családoknak.
    "Az a célunk, hogy minél több pénzt hagyjunk a magyar családoknál, azt szeretnénk elérni, hogy minden család feje felett biztos tető legyen" - fogalmazott az államtitkár.

MTI 2020. december 23.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.