Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Július elsejétől lehet pályázni az államilag támogatott mosógépcsere-programra - hívta fel a figyelmet budapesti sajtótájékoztatóján a háztartási készülékeket gyártó és forgalmazó cégeket tömörítő CECED Magyarország Egyesülés szerdán.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium május 28-án adta ki az Otthon Melege Programhoz kapcsolódó pályázati felhívást. Az 500 millió forinttal támogatott program keretében legfeljebb 45 ezer forint vissza nem térítendő támogatás kapható régi mosógépek energiatakarékos új készülékre történő cseréjéhez - ismertette Mészáros Fanni, az egyesülés cégvezetője.

Hozzátette: a gépcsere állami támogatását különösen indokolttá teszi, hogy elöregedtek a magyarországi háztartási gépek. Felmérésük szerint 2013-ban a mosógépek csaknem 43 százaléka volt nyolcévesnél idősebb, 2015 elején viszont ez az arány már meghaladta a 49 százalékot, hasonlóan a háztartási nagygépekhez, amelyeknek már 59 százaléka idősebb nyolc évnél. Mészáros Fanni azt is hangsúlyozta, hogy a gépcsere idejét döntően az ár befolyásolja.

A jövő héten induló mosógépcsere-programra a pályázatot kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújthatnak be a kormányzati portálon ügyfélkapus regisztrációval rendelkező természetes személyek.
A támogatással olyan elől- vagy felültöltős mosógép szerezhető be, amellyel minimum 10 százalékos energia vagy évi 20 kilogramm szén-dioxid megtakarítást lehet elérni. A megtakarítási adatokat a pályázati portál automatikusan számítja ki.

A támogatás mértéke a készülék árának 50 százaléka, de maximum 25, 40, vagy 45 ezer forint, a mosógép energiaosztályától függően. A pályázati lehetőség régiónként nyílik meg, jelentkezni szeptember 30-ig, illetve a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig lehet.

A 13 tagú CECED Magyarország Egyesülés segíteni kívánja a pályázókat. A www.csereprogram.huhonlapra összegyűjtenek minden szükséges információt, amelyekhez itt bárki regisztráció nélkül hozzájuthat - hívta fel a figyelmet Mészáros Fanni.

A tavaly ősszel indult, szintén állami támogatással megvalósuló hűtőgépcsere-akcióról a cégvezető elmondta: csaknem 25 ezer pályázat érkezett, ezeknek 96 százalékát jóváhagyták, végül több mint 22 ezer készüléket cseréltek ki, ami magas aránynak számít.

A pályázat indulása alkalmából a CECED Magyarország tagvállalatai adományozási akciót jelentettek be; olyan családoknak segítenek új, energiatakarékos készülékekkel, akik még a támogatással együtt sem tudnak új mosógépet vásárolni. A felajánlott 16 mosógépet az Ökumenikus Segélyszervezet juttatja el rászoruló családoknak.

 

MTI

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.