Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A fogyasztói tudatosság és a tájékozottság fontosságára hívja fel a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) a figyelmet.

  • Nulla százalékos kamatnál is minden esetben meg kell győződni a THM (teljes hiteldíj mutató) mértékéről, ami mutatja, hogy valójában mennyibe fog kerülni a hitel az összes egyéb felmerülő költséggel együtt.
  • Előfordul, hogy a webáruházak és a hagyományos boltok az akció előtti napokban felemelik a termékek árát, majd abból számítják az akció mértékét, így ha valaki már előre tudja, hogy milyen árucikkeket szeretne megvásárolni, érdemes napokkal korábban árösszehasonlító oldalakon utánanézni az aktuális áraknak, és ezek figyelembe vételével nézegetni az akciós árakat.
  • Az akciós hitelnél meg kell győződni a hitelfelvétel előtt, hogy a kedvezmény mely termékre, kondícióra vonatkozik, melyek az igénybevétel feltételei, és milyen időszakban benyújtott hitelkérelemre vonatkozik - írják a közleményben.
  • A szavatossági szabályok a hitellel, akár hitel felvétel nélkül vásárolt akciós termékre is vonatkoznak, hibás termék esetén a fogyasztó szavatossági igényt érvényesíthet a kereskedőkkel szemben. Nem helyes az a kereskedői magatartás, amely szerint "akciós árut nem cserélünk". Akár üzletben, akár internetről rendel a fogyasztó a terméket, ha hibásnak bizonyul, a kereskedő nem követelheti meg, hogy  azt a vevő eredeti, gyári csomagolásban küldje vissza, ez a feltétel jogellenes - ismerteti a FEOSZ.

A fekete péntek (eredeti, angol nevén Black Friday) a hálaadást követő péntek elnevezése az Egyesült Államokban, amely ott több évtizede hagyományosan a karácsonyi bevásárlási szezon kezdete, amikor a kereskedők rendkívüli kedvezményeket kínálnak.

Az elmúlt néhány évben Magyarországon is egyre több kereskedő jelentkezik Black Friday akciókkal. A fekete péntek súlya az internetes kereskedelemben nagyobb, egyes várakozások szerint a webáruházak idén novemberi forgalma megközelítheti a 60 milliárd forintot. A GKI Digital felmérése szerint tavaly a webshopok 62 százaléka kapcsolódott be az akcióba, idén ez az arány akár 80 százalék is lehet. (MTI)

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.