Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az elmúlt bő egy évben végletekben működött az ingatlanpiac: volt, hogy teljesen megállt, de voltak olyan időszakok is, amikor rekordok dőltek meg. 

Ercsey-Orbán Péter, a Livlia.com online ingatlanértékesítő portál ügyvezető-társalapítója azt mondta, kétszámjegyű áremelkedést prognosztizálnak év végéig az ingatlanárak tekintetében a szakértők, de egyelőre kevés az adat ahhoz, hogy ilyen előrejelzésekbe lehessen bocsátkozni. Hozzátette, az albérletpiac is élénkül, év végére pedig akár elérhetik az árak a 2020. januári csúcsszintet is. 

Igazi hullámvasút az ingatlanpiac a koronavírus-járvány tavalyi kirobbanása óta. Miközben 2020 március-áprilisában kvázi megállt a szegmens a kijárási korlátozások bejelentésével és emiatt nem kevés közvetítői munkahely szűnt meg és ingatlaniroda csődölt be, úgy voltak olyan időszakok is, amikor jelentős kiugrásokkal tranzakciós rekordok dőltek meg. 
Ercsey-Orbán Péter, a Livlia.com online ingatlanközvetítő portál ügyvezető-társalapítója arról beszélt, úgy érzik, ez a kettősség továbbra is jelen van a piacon. Az emberek kivárják a vírushelyzet végét, ami nem véletlen, hiszen a prognózisok szerint idén akár kétszámjegyű áremelkedés is megfigyelhető lesz a lakásáraknál.
„Rendkívül érdekes lesz a következő pár hónap. Rengeteg támogatást vezettek be év elején, ami fellendítette a piacot, de nem lehet megjósolni, lesz-e egy újabb olyan trend, amit nem látunk előre, és ami ezt az egészet letöri. A koronavírus-járvánnyal sem számolt senki, ahogy azzal sem, hogy 2021 januárjában rekordszámú adás-vétel történik majd” – fogalmazott a szakértő. 

Mint mondta, a megbízási állomány nagyon lassan növekszik az elmúlt évekhez képest, ami azt jelenti, hogy belátható időn belül viszonylag kevés tranzakció lesz. Egy-egy adás-vételnek három-öt hónap az átfutási ideje, de ilyenből most nincs sok. Ez a statisztika szintén arra utal, hogy az ügyfelek kivárnak és az lebeg a szemük előtt, hogy minél drágábban adják el az ingatlanukat, ráadásul nincs külföldi vevő a korlátozások miatt, pedig a belvárosi piacon rájuk spekulálnak sokan. 

Már most érdemes albérletet foglalni a leendő egyetemistáknak 

Az albérletpiacon is hasonló folyamatok zajlottak le. Mivel az Airbnb esetében megszűnt a vásárlóerő, a tulajdonosok hosszútávra kezdték el kiadni a lakásaikat, ami miatt túlkínálat keletkezett a piacon és csökkentek az árak.  A folyamatok mostanra normalizálódtak. Mivel a járványhelyzet is javul, a piacra is egyre kevesebb ingatlan kerül, ami felhajtóerő az árak tekintetében.
„Ha nem is a 2019-es szintre, de annak közelébe nagyon gyorsan vissza fogunk térni, ahogy újraindul az élet. Mivel nemzetközi turistaforgalomra nyáron nem lehet nagy mennyiségben számítani, a korábbi Airbnb-lakások is megmaradnak valamennyi ideig a hosszú távú kiadás mellett, tehát a kínálat nem fog annyira szűkülni. Ezzel együtt 2021 végén vagy 2022 elején már a korábbi csúcsokat fogják súrolni az árak” – mondta a Livlia.com ügyvezető-társalapítója.
A szakértő azzal zárta a szavait, hogy a szeptemberi iskolakezdésre az egyetemistáknak érdemes már most lefoglalni az albérletet, mert többségük még a 2019-es árak feléért hozzáférhető, de őszre már biztosan nem lesz ilyen rózsás a helyzet. 

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.