Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Eddig 15 ezer lakást ajánlottak fel a jelzáloghiteleiket törleszteni nem tudó tulajdonosok a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-nek, az idei év végére ez a szám eléri a 25 ezret, ezzel 100-120 ezer ember lakhatása oldódik meg tartósan - mondta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter.

A legtöbb felajánlás az ország keleti részéből érkezett: Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből 1500, Szabolcs-Szatmár-Beregből pedig 1300 lakást ajánlottak megvételre tulajdonosaik.
A vásárlás átfutási ideje 3,5-4 hónap, de a felajánlástól már szünetel a banki végrehajtás - mondta el Csillag Tamás, a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. vezérigazgatója.

Hozzátette, hogy a 2011-es indulás után azért volt lassú a felfutás, mert - az adminisztráció kiépítése mellett - gondoskodni kellett a megvásárolt lakások kezeléséről is. Ezt a feladatot a MÁV Ingatlankezelő Kft. végzi, így nem nulláról kellett megszervezni ezt a feladatot - tette hozzá a vezérigazgató. Ma már havi 1500 lakás eladási felajánlása érkezik a társasághoz. 

Arra a kérdésére, hogy elegendő-e a lakások kezelésére a 9400 forintos átlagos havi lakbér, Csillag Tamás azt mondta, ennek eldöntéséhez még egy év tapasztalatra van szükség.

Az alacsonynak mondható lakbér ellenére a volt tulajdonosok - most határozatlan idejű bérlők - egyharmada fizetési nehézséggel küzd a miniszter tájékoztatása szerint, de egy új jogszabályi lehetőség nekik is segít. Amennyiben a hátralék meghaladja a fél évi lakbért, úgy egy éves határozott idejű szerződést köt az eszközkezelő a bérlővel, amelyben meghatározzák a hátralék törlesztési ütemét.

Németh Lászlóné elmondta azt is, hogy a múlt évben tett felajánlásokra 23,5 milliárd forintot költött az eszközkezelő, így a költségvetésben a 33 milliárd előirányzatból megmaradt részt a kormány átcsoportosította. Az idei, további 10 ezer lakás megvásárlására viszont 37 milliárd forint szerepel a költségvetésben.

A miniszter bejelentette, hogy a jövőben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tulajdonában lévő, örökös nélküli lakásokat is megkapja az eszközkezelő. Csillag Tamás ezt egy olyan puffernek nevezte, amelybe azok költözhetnek tovább, akik az eredeti lakásuk bérét nem tudják fizetni.

A jogszabály szerint az eszközkezelő az eredeti forgalmi érték 55 százalékáért vásárolja meg a lakást a fővárosban és a vidéki városokban, 50 százalékon az egyéb városokban és 35 százalékon a kisebb településeken. Az arány független attól, hogy mekkora a hitel a lakáson. Amennyiben a vételárat a bank elfogadja, akkor az eszközkezelő lesz a lakás tulajdonosa, és azt bérbe adja a korábbi tulajdonosának.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.