Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Gál Kristófról szóló produkciót mutat be az AlkalMáté Trupp: az előadást, amelyben ismét egy osztálytársukról vallanak az egykori színészosztály tagjai, július 31-től augusztus 3-ig összesen hét alkalommal játsszák a Jurányi Inkubátorházban.

Máté Gábor és Horvai István a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2003-ban végzett színészosztálya minden évben találkozik és AlkalMáté Trupp néven közös produkciót hoz létre. Az első években három különböző előadás született, majd 2007-ben sorozatot indítottak, amelyben évről évre egyik osztálytársuk életét dolgozzák fel. A Zsámbékon indított sorozat folytatódik az idei nyáron is, immár a tavaly bevezetett új helyszínen, a Jurányi Inkubátorházban. "Ez egy szerződésszerűség egymás között, hogy ezt végigcsináljuk, ha van rá lehetőség" - mondta korábban Máté Gábor, akinek véleménye szerint ezek az előadások olyanok, mint egy-egy fénykép, amely minden évben elkészül az osztályról.

image

Gál Kristóf (fotó Dömölky Dániel)

A főleg improvizációkból születő produkció a főhősök különbözősége miatt mindig más lesz, ám mindig szórakoztató formában, humorral és sok zenével dolgozzák fel a kiválasztott életét. A nyolcadik éve tartó sorozat keretében nyaranta mindig más osztálytársukról vallottak az osztály tagjai. Ebben az évben - az utolsó tavalyi előadást követő sorsolás nyomán - a színészi pályát 2007-ben elhagyó Gál Kristóf lesz az előadás témája, aki a színpadot rendőregyenruhára cserélte, és ma a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A színészi pálya elhagyása váratlanul érte az immár rendőrként dolgozó egykori osztálytárs környezetében lévő színházi embereket. Mint fogalmaz, "nagyobb fordulat volt ez annál, mint hogy például egy évig a táncszínházzal foglalkozom, vagy valami társművészetbe kóstolok bele és aztán, ha megőrülök színház nélkül, jövök vissza. Nagyon határozott döntés volt az életemben ez a váltás." (Gál Kristóf további részleteket árult el arról, milyen élmény két hétre újra színészként dolgozni tartalmi partnerünk, a Szinhaz.hu oldalán.)

image

AlkalMáté Trupp (fotó: Dömölky Dániel)

Eddig Járó Zsuzsáról (2007), Szandtner Annáról (2008), Kovács Patríciáról (2009), Máthé Zsoltról (2010), Mészáros Mátéról (2011), Péter Katáról (2012) és Száraz Dénesről (2013) készült darab. Az előadást július 31-én 20 óra 30 perctől, augusztus 1-jén, 2-án, 3-án 18 órától és 20 óra 30 perctől is láthatja a közönség a Jurányi Inkubátorházban. Az idei produkcióban Czukor Balázs, Dömötör András, Gál Kristóf, Járó Zsuzsa, Jordán Adél, Kovács Patrícia, Máthé Zsolt, Mészáros Béla, Mészáros Máté, Péter Kata, Szandtner Anna és Vajda Milán szerepel, az előadás rendezője Máté Gábor.

fidelio.hu

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.