Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

 Élőben is közvetíti az interneten keresztül legnépszerűbb kulturális rendezvényeit, előadásait a Várkert Bazár.

Az első Várkert Stream által közvetített előadás az ENEMVÉ programsorozat október 27-i estje lesz, amelyben közreműködnek Petrik Andrea, Tompos Kátya és Vecsei H. Miklós színművészek, valamint Járai Márk zenész. A november 24-i ENEMVÉ előadást szintén élőben, online közvetíti a Várkert Bazár. Az esten Kováts Adél, Csuja Imre, Thuróczy Szabolcs színművészek, illetve Szakács Gergő zenész lép fel. Az irodalmi estek szerkesztő-rendezője Seres Tamás, vezetője Ugron Zsolna József Attila-díjas író - írja a Várkert Bazár csütörtöki közleménye.     Október 28-án a Várkert Stream következő közvetített programja Gryllus Dániel 70. születésnapi koncertje lesz, ahol a művész bibliai lemezéről, valamint egy, az 1980-as évek közepén íródott dalsorozatból hallhat részleteket egyedi hangszerelésben a közönség.

A produkcióban részt vesz többek között Gryllus Samu zenei vezető, Both Miklós, valamint Palya Bea is.     November 10-én a népszerű Aposztróf Est soron következő előadását lehet a Várkert Stream szolgáltatásával online is követni. Az esten Rejtő Jenő írói munkássága, felejthetetlen szereplői és történetei elevenednek meg beszélgetésben, zenében és felolvasószínházban, többek között Thuróczy Gergely irodalmi muzeológussal, Rejtő-kutatóval.     A Várkert Stream szolgáltatása mellett a programokat természetesen a helyszínen, a Várkert Bazárban is élvezhetik a látogatók - olvasható a közleményben. A Várkert Bazár további őszi programjai között van Antonia Vai svéd-magyar dalszerző-énekesnő és zenekara koncertje október 31-én, az este másik előadója az Junior Artisjus-díjas Hegyi Dóri lesz.  

   November 4-én az egyedülálló, saját irodalmi táncprodukcióval jelentkező Grecsó fivérek Többet magunkról című előadását tekinthetik meg a Várkert Bazárban a nézők. Az est különös átmenet az irodalmi pódiumest és a színházi, zenés, táncos előadás között.     November 14-én az Aldebaran Kompánia bemutatója lesz látható a Várkert Bazárban. A változatlanság hullámhossza című táncszínházi előadás Szepes Mária azonos című regénye alapján készült. A produkció két főszerepét Huszárik Kata és Kaszás Gergő színművészek játsszák.     A Várkert Bazár folytatja új művészettörténeti előadássorozatát is, melyet az idén 90. életévét betöltött Konok Tamás festőművész tiszteletére rendeznek. Az Innováció a művészetben a középkortól napjainkig címet viselő sorozat összesen 12 előadásból áll, amelyeket április 14-ig tekinthetnek meg a nézők a Várkert Bazárban.       A Várkert Bazár programjairól bővebb információ a varkertbazar.hu weboldalon olvasható - áll a közleményben.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.