Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) felfüggesztette hat szabadfogású versenyző, Veréb István, Mester Milán, Szurovszki Patrik, Lukács Botond, Juhász Balázs és Nagy Mihály válogatott tagságát.

 Az indokokról Bácsi Péter, az MBSZ szakmai igazgatója a szervezet honlapján kedden azt mondta, 26 emberből csak 11 jelent meg a miskolci edzőtábor második hetén, a távolmaradók egy része pedig elfogadhatatlan magyarázattal szolgált.
    "Még a saját egyesületük sem tudott arról, hogy nem vesznek részt a foglalkozáson, a szakvezetés, Dvorák László és Bánkuti Zsolt jelezte a szövetség felé a történteket. Tudtuk, hogy korábban is voltak problémák a válogatottban, de ez végleg kiverte a biztosítékot, a csapat edzőivel egyeztetve meghoztuk a döntést" - fogalmazott a közleményben Bácsi Péter.
    Hozzátette, az érintett sportolóknak Bacsa Péter alelnök felvázolta a helyzetet, de a reakció nagymértékű tiszteletlenség volt, ugyanis gúnyos mosolyok és közbeszólások kísérték a mondandóját. A szakmai igazgató szerint a probléma súlyosságát jól mutatja, hogy csupán egyvalakitől érkezett olyan visszajelzés, hogy megbánta a tettét.
    Dvorák László, a szabadfogásúak szövetségi kapitánya hozzátette, a tiszteletlenség és a "minősíthetetlen" hozzáállás miatt függesztették fel a sportolókat, a válogatottban nem tartanak igényt a munkájukra.
    "A történtek csak az utolsó cseppek voltak a pohárban: rendszeresen véleményezték az edzésen zajló programot, több kérésemet semmisnek tekintették" - panaszkodott az edző.
    Elárulta, Miskolcon a következő indokok miatt nem jelentek meg a birkózók: iskolai beiratkozás, vezetéstechnikai tanfolyamon való részvétel, lomtalanítás, de volt olyan is, aki azzal érvelt, hogy nem ízlik neki a táborban felszolgált étel, sőt az egyik felnőtt birkózót elméletileg az édesapja nem engedte el az összetartásra.
    A szövetségi kapitány szerint a kerettagok ezzel "túllépték a határt, tolerálhatatlanná vált a viselkedésük".
    Elmondta, a szóban forgó versenyzők elméletileg egy évig lesznek felfüggesztve, de "embere válogatja, kinél meddig tarthat ez".
    "Ha valaki észhez tér, és látom rajta, hogy változni akar, akár fél év múlva visszatérhet, ellenkező esetben tizenkét hónapnál tovább is húzódhat a büntetés" - fogalmazott Dvorák László.
    Az MBSZ részéről Bacsa Péter ügyvezető alelnök leszögezte, a szabadfogású válogatott magyar tagjai 2013 óta nem szereztek világbajnoki érmet vagy helyezést, azóta fokozatos, folyamatos és szemmel látható a romló morális csapatszellem és a szakmai színvonal csökkenése.
    Elmondása szerint a 2018-as budapesti világbajnokság után kinevezett Dvorák László, Bánkuti Zsolt edzőpáros munkáját egy kisebb csoport különféle egyéni érdekektől vezérelve a kezdetektől szabotálta, mindenféle mondvacsinált indokkal nem volt partner az általuk elképzelt megújulásban.
    Az érintett versenyzőket a szövetség nem nevezi a nemzetközi és világversenyekre. A sportvezető úgy fogalmazott: "mivel úgyis a gödör alján vagyunk ebben a szakágban, ezért a morális megújulás érdekében elkerülhetetlen volt e lépés megtétele".

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.