Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Leányfalvi Vanesszával ezúltal a Fitness szövetségről, méghozzá az IFBB-ről beszélgettünk. Ezen belül is a munkájáról és a kategóriákról valamint a rangosabb versenyekről.

Szia Vanessza.Régebben talán az első riportnál szóba jött,hogy a Magyar Testépítő és Fitness szövetségnél vagy másnéven IFBB-nél dolgozol illetve ha épp nem, akkor versenyzel kérlek mesélj kicsit,elsősorban arról,hogy mit is szoktál ott dolgozni?

sziasztok.Igen ez mind igaz.Valóban versenyezni is szoktam és dolgozni is,bár mostanság inkább az utóbbi.Amikor dolgozom,vagy inkább segítek,akkor mindig másban,ez változó,amiben épp kell.Volt,hogy bírói lapokat szedtem be,volt hogy bemondó voltam,olyan is volt hogy rajtszámokat osztottam és "gyűjtöttem" a versenyzőket,verseny elött ugyebár kategóriák szerint sorba kell állítani őket rajtszám alapján.És ezeken kívül eredményhírdetésnél is mindig segítek.

Ha jól láttuk rangosabb versenyen is voltál mostanában dolgozni,a Gyermek Európa Bajnokságon és a Világbajnokságon.Itt milyen munkát végeztél?Kinek vagy kiknek szurkoltál? 

Igen,mindkét versenye voltam.Az Európa Bajnokságon,a rajtszámokat osztottam ki,amikor kellett fordítottam és kategóriák szerint állítottuk be versenyzőket,ebbe mások is segítettek nekem.A Világ bajnokságon pénteken a nevezésnél fordítottam,segítettem begyűjteni a versenyzők zenéit és elrendezni őket.Szombaton nem az versenyen segítettem hanem a Mine standon dolgoztam egy ismerősömmel,ahol ruhákat árultunk,szerencsére ezt is sikerült jól teljesítenünk,hiszen nem egy pozitív visszajelzést kaptunk.Bár zárojelben megjegyzem nem csoda,hisz nagyon jó fitness ruháik vannak!Vasárnap pedig versenyzőkkel voltam,aznap nem dolgoztam.Versenyzőinkre és ismerősökre/barátokra figyeltem és segítettem nekik.

Hány versenyzőtök indult?Milyen kategóriákba? Rajtuk kívül kiknek szurkoltál és milyen eredményt értek el?

két versenyzőnk indult,Tamás Ingrid modell kategóriába és Dengi Dani Men's physics kategóriában.Mind ketten nagyon jó formával érkeztek a Világbajnokságra,életük legjobb formáját hozták de sajnos helyezést nem értek el,nagyon erős és népes mezőnyben indultak,és csak a legjobb 6 versenyzőt díjjazzák. Rajtuk kívül természetesen minden magyarnak szurkoltam,illetve voltak ismerősök külföldről is akiknek szintén szurkoltam.Egyik Brazil versenyző Matheus megnyerte a Világbajnokságot a másik Diego pedig 6.helyen végzett,így remek eredménnyel zártak,de persze számomra a két versenyzőnk volt a legjobb! Hiszen én tudom,hogy milyen kemény munka volt a forma mellett és azt is,hogy életük legjobb formáját hozták!

Modell és Men's physics kategóriákon kívül milyen kategóriák vannak még?

Sok kategória van még ezeken kívül.Van például a Testépítés avagy bodyfitness,a Show Fitness,Fitness,az úgynond vegyes pár kategória és persze a Body building stb... 

Mit kell tudni a Fitness kategóriáról miből áll?Ha jól tudom te is itt indultál.

Igen én is itt indultam.Gyermek Fitness kategóriában.Van Gyerek,Junior illetve Felnőtt Fitness kategória.A gyerek Fitnessen belül van B,A és Elit kategória B kategóriában azok indulhatnak akik kezdőbb szinten fitnesseznek,bár ez relatív,hiszen az IFBBnél ez a kategória is egyre erősebb.Az A kategóriába megvan határozva,az elemek száma,ahogy a B-ben is annyi különbséggel,hogy itt bármilyen elemet belerakhatnak a gyakorlatba,míg a B kategóriában ez le van szűkítve.Az Elit kategória pedig a profi gyerekeknek van,akik nemzetközi szinten űzik és a legjobbak.Ez már egy nagyon erős kategória.Itt semmi féle megkötés nincs.Barmilyen és bármennyi elem lehet benne.Illetve itt még a gyakorlat után van egy testforduló,ahol minden versenyző megszabott szabály által előírt pózruhát viselnek,és négy kötelező alapfordulatot mutatják be.Ebből a kategóriábul vannak a válogatók az Európa és Világbajnokságra.De ezen kívül B,A és Elit kategórián kor szerint is külön vannak bontva,illetve inkább úgy mondanám,hogy születési év szerint.Míg a Junior és a Felnőtt Fitnessnél teljesen mások az elosztások.Itt magasság szerint van két kategória az alacsony és a magas.A Gyakorlat pedig az Elitnek megfelelően szabadon választott,bármi lehet benne,viszont a hossza úgyanúgy megszabott mint a gyerekeknél 90mp lehet.Itt a gyakorlat mellett testet is néznek,ami négy alapfordulatból áll itt a versenyzők magassarkúban(pózcipőben) és fürdőruhában hajtják végre. 

Miből állhat egy fitness gyakorlat általánosságban?

Egy fitness gyakorlat balett ugrásokból,táncból,acrobatikából erőelemekből és hajlékonysági elemekből áll. Mindenkinek más-más arányban,de persze a szabályoknak-kategóriáknak megfelelően.

Mi a különbség a Show Fitness és a Fitness kategória között?

A Show fitness kategóriában nem szabad acrobatikát ugrani.Itt inkább ahogy a nevében is benne van egy show-t kell bemutatni.Itt azok vannak előnyben akiknek jó az előadás módjuk,illetve az acrobatika nem igazán megy nekik de nagyon hajlékonyak,vagy tudnak látványos elemeket végrehajtani.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.