Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Magyar Országgyűlés döntése alapján 2018. február 22-én ünnepelhettük először a Magyar Parasport Napját.

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) az elmúlt években szakmai programok és protokolláris események mellett az ország összes köznevelési intézményét (óvodáját, iskoláját) megszólította LÉLEKMOZGATÓ névre keresztelt programjával, arra kérve az intézményvezetőket, pedagógusokat, hogy február 22-én érzékenyítő, interaktív osztályfőnöki órát, rendhagyó testnevelés órát, játékos sportfoglalkozást tartva emlékezzenek meg a magyar parasportolókról, a magyar parasportról.

A Lélekmozgató program a köznevelési intézményekben sikeresen működik, tavaly már több, mint 500 intézmény csatlakozott a felhíváshoz. A visszajelzések mind arról tanúskodtak, hogy nagyszerű dolog valósult meg: A LÉLEK VALÓBAN MEGMOZDULT, így a szándék, az akarat, az elszántság, a céltudatosság és az érzelmek feltörtek, a testet mozgásra, cselekvésre késztették. A program bebizonyította: ahhoz, hogy a lélek mozduljon, megismerés, tapasztalás, megértés, befogadás, azonosulás szükséges.

Mivel idén a Magyar Parasport Napja szombatra esik, adódott a lehetőség, hogy a gyerekeken, fiatalokon túl a nagyobb nyilvánosság, a felnőtt lakosság felé is nyisson a program, így idén nem csak a köznevelési intézményeket, hanem az ország összes önkormányzatát arra kérték a szervezők, hogy emlékezzenek meg kerületi, települési szinten is a Magyar Parasport Napjáról, hogy minél szélesebb körhöz eljusson a Magyar Paralimpiai Bizottság fő üzenete: „Fogyatékosnak lenni nem jelenti azt, vesztesnek lenni.”

A Lélekmozgató programhoz csatlakozó köznevelési intézmények, önkormányzatok 2020. február 22-ig tudják magukat regisztrálni a www.fodisz.hu oldalon.

Az idei Lélekmozgató program újdonsága, hogy a rendhagyó osztályfőnöki órákhoz, érzékenyítő beszélgetésekhez ajánlott „A csodafedezet – Vitéz Halassy Olivér” című és a „A lehetetlen határán – magyar parasportolók” című dokumentumfilmek mellett parasportolókról szóló további videókat, valamint Pálfai Károly: „Lecsó” c. kisfilmjét - mely egy kerekesszékbe kényszerült fiatal sportoló történetét mutatja be – is elérhetővé tették a szervezők.

A Lélekmozgató testnevelés órákhoz az előző években ajánlott kilencféle parasportág - boccia, csörgőlabda, floorball, kerekesszékes kosárlabda, padlóhoki, parafekvenyomás, ülőröplabda, vakfoci, vakfutás segítővel – mellett, idén két új inkluzív sportág: a baskin és tchoukball is bekerült a programba, valamint több Magyar Parasport Napja rendezvényen megjelennek a para-teqball szakágak is.

Az óvodás, kisiskolás korosztály számára Bartos Erika író, illusztrátor - a „Bogyó és Babóca” és számos más nagysikerű gyerekkönyv szerzőjének - nagyvonalú felajánlásának köszönhetően érzékenyítő mesék (Örömtánc, Holdbogár, Holdhinta című mesék), valamint színezhető rajzok is díjmentesen hozzáférhetővé váltak a Lélekmozgató programban résztvevő intézmények számára.

A Lélekmozgató programok megvalósítását segítő különböző szakmai anyagok, segédletek a www.hparalimpia.hu és a www.fodisz.hu oldalon érhetők el.

A csatlakozó intézményeknek programbeszámoló és videópályázattal is készültek a szervezők, melyekkel értékes sporteszközvásárlási utalványokat nyerhetnek 2.000.000 Ft összértékben. Az önkormányzatok szintén tudnak pályázni a megvalósított programjuk beküldésével, a legkreatívabb, legszínvonalasabb Lélekmozgató eseményt megvalósító önkormányzat elnyerheti a „Legaktívabb MPN2020 Település” címet, a szerkesztőségek beküldött videós beszámolóikkal pedig az „MPN2020 Médiadíj”-at.

A Magyar Parasport Napjának minden évben van két felkért nagykövete, akik saját személyes életükkel, sportpályafutásukkal, emberi minőségükkel példaként szolgálnak mindenki számára és természetesen aktívan közreműködnek, megjelennek az MPN eseményeken és segítik a Lélekmozgató programok megvalósulását is. A Magyar Parasport Napja idei két nagykövete: Gurisatti Gréta és édesapja Gurisatti Gyula.

A MPN2020 Nagykövetei igazi sportos család tagjai. Gurisatti Gréta a Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület vízilabdázója, számos világ- és Európa-bajnoki érem tulajdonosa, édesapja, Gurisatti Gyula paralimpikon parasportlövő, sporthorgász világbajnok, búvárúszó világbajnok. A Gurisatti család számára nem kérdés, hogy sportoljanak, Gréta testvérei is jeleskednek ezen a téren, és példamutatásban Gurisatti Gyulára mindig számíthatnak: „Nem tartoztam soha a tehetséges sportolók közé. Mindent, amit az életben elértem, azt a kitartó, kemény és céltudatos munkának köszönhetem. A sport nem csak fizikálisan, de lelkileg is megedzi a testet. Biztos vagyok abban, hogy a balesetem utáni gyors felépülésemet a sportnak és a családomnak köszönhetem. Azt remélem, hogy saját példámmal erőt tudok adni azoknak a sorstársaimnak, akik hasonló helyzetbe kerülnek.” – vallja a kiváló sportoló, sportszakember.

Az MPN2020 keretében 2020. február 21-én szakmai konferenciát is szervez a Magyar Paralimpiai Bizottság. Ebben az évben, a meghívott előadók segítségével, a parasport jövőjét elemzik. A konferencia betekintést nyújt a robotika szerepébe a parasportban, technikai újításként pedig a TeqBall parasportágaival is meg lehet ismerkedni. A parasport a XXI. században témához jól illik Mike Peters előadása is, aki a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) ügyvezető igazgatójaként avatja be a résztvevőket az IPC 2030-ig tartó átalakításába. A konferencia arról is szól, hogy a Testnevelési Egyetem hogyan alkalmazkodik a XXI. század kihívásaihoz, mely témában parasportolókat is megszólaltatnak.

A konferencia kertében köszöntik a tavalyi év világ- és Európa-bajnoki érmes parasportolókat és a Magyar Paralimpiai Bizottság 2019. évi díjai is itt kerülnek átadásra.

A Magyar Parasport Napja minden év február 22-e. A dátum a Halassy Olivér Sport Club 1970-es megalakulásához köthető. Az 1970-2020. közötti időszakról a „Fél évszázad a parasport szolgálatában – a Halassy Olivér Sport Club 50 éve” című előadásra a szervezők várják a HOSC volt és jelenlegi sportolóit.

A Magyar Paralimpiai Bizottság 2020. február 22-én megszervezi továbbá a hagyományossá vált koszorúzást az Olimpia Parkban, ahol méltó módon emlékeznek meg a már elhunyt paralimpiai bajnokokról, paralimpikonokról.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.