Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá szerdán a Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség (HUMDA) és a Hungaroring Sport Zrt.

    A dokumentumot Weingartner Balázs, a HUMDA elnök-vezérigazgatója és Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója látta el kézjegyével.
    Az online sajtótájékoztatóval egybekötött aláíráson elhangzott, az együttműködés egyik célja az, hogy a Hajdúnánás mellett épülő gyorsaságimotoros versenypálya, valamint a Forma-1-es Magyar Nagydíjaknak is otthont adó mogyoródi létesítmény párhuzamos működése optimálisan valósuljon meg, a két helyszín egészítse ki egymást.
    Weingartner Balázs elmondta, a MotoGP-pálya tervpályázata lezárult, Bordás Péter tervei alapján kezdődik a létesítmény tervezése, ugyanakkor a pontos specifikációkat egy "továbbtervezési szerződés" alapján alakítják majd ki.
    "Szeretnénk ősszel végleges tervet mutatni a nyilvánosságnak, és elindítani az előzetes földmunkákat, hogy jövőre már a magasépítési tevékenység indulhasson a területen" - fogalmazott a HUMDA elnök-vezérigazgatója, és hozzátette: 2023-ban Magyarország már MotoGP-versenyt rendezne a pályán, ez tarthatónak tűnik, de a jogtulajdonossal kötött szerződésben az előre ki nem számítható változókat figyelembe véve, legkésőbb 2024-re vállalták az első futam lebonyolítását. Elmondta azt is, hogy a létesítmény a Hungaroring példáját alapul véve a magyar állam tulajdona lesz, reményeik szerint pedig jelentős mértékben hozzájárul majd a kelet-magyarországi régió, és az ottani térség gazdasági fejlődéséhez.
    Gyulay Zsolt az idei Forma-1-es Magyar Nagydíj megrendezésével kapcsolatban beszámolt arról, hogy számos verzióval készülnek, a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben ugyanis egyelőre még sok a nyitott kérdés a versenyhétvége lebonyolítását illetően.
    "A világban és az országban is súlyos a helyzet, de nagyon bízunk abban, hogy augusztus 1-ig valamelyest rendeződik a helyzet. Tavaly nem gondoltuk, hogy egy év elteltével ugyanott fogunk tartani, ugyanakkor most nem a mi futamunk a prioritás a jogtulajdonos Liberty Mediánál sem, mert a Magyar Nagydíj csak augusztusban lesz" - mondta Gyulay. Hozzátette, "még egy olyan évet, mint a tavalyi, nehezen bírnánk ki", de jelenleg nehéz felkészülni, mert nem tudják, mi vár rájuk a verseny időpontjában.
    A Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a HUMDA megjelenésével plusz forrásokhoz jut a mogyoródi pálya is, és reményei szerint az idei Forma-1-es futam ideje alatt már be tudják majd mutatni azokat az engedélyes terveket, amelyek a létesítmény hosszú évek óta ígért felújítására vonatkoznak. Jelezte, a korszerűsítés három részből áll, a főbejárat környékéről, a boxutcában található, úgynevezett paddock épületről, valamint a fedett lelátórendszerről van szó.
    "Bízunk abban, hogy 2022-ben, a futam után elindulhat a bontás, az időterv viszont szoros lesz, hiszen 10 hónap áll majd rendelkezésre a bontásra és az építésre" - nyilatkozta Gyulay Zsolt.
    A HUMDA-val kötött együttműködési megállapodásról Gyulay azt mondta, közösen különböző projekteken dolgoznak, a tervek jók, ugyanakkor most a Hungaroring számára az augusztus 1-jén sorra kerülő Magyar Nagydíj megrendezése jelenti a prioritást.
    "Nagyon érdekes kérdés, hogy a két versenypályát hogyan lehet majd együtt hatékonyan üzemeltetni, de a jó munkakapcsolat és a most aláírt megállapodás megkötése biztosítja, hogy ez a közös célunk" - tette hozzá.

Forrás: MTI

 

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.