Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A jövő hét elején melegedés kezdődik és csütörtökre visszatér a kánikula: mindenhol 30 Celsius-fok felett alakulnak a csúcshőmérsékletek, csapadék nem várható. A hét végén viszont megnő a záporok, zivatarok esélye és kissé visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, vasárnap 27-32 fok várható – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.

Hétfőn a napközben képződő gomolyfelhők szétterülnek, helyenként erősen felhős is lehet az ég, északkeleten egy-egy helyen nem kizárt, hogy kisebb zápor is kialakuljon belőlük. Estére csökken a felhőzet, kiderül az ég.

A nyugati szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 6-12 fok között, a hidegre hajlamos helyeken 6 fok alatt, a vízpartokon, magasabban fekvő helyeken 12 fok felett alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21-27 fok között valószínű.

Kedden a fátyol- és gomolyfelhők mellett többnyire napos időre kell számítani, csapadék nem várható, a délnyugati szél többfelé megélénkül.

A hőmérséklet hajnalban többnyire 6-11 fok között alakul, a hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb, a vízpartokon, magasabban fekvő helyeken magasabb értékek is lehetnek, míg délután 25-31 fok várható.

Szerdán napos, csapadékmentes időre, többnyire kevés felhőre van kilátás, a déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül. Hajnalban általában 10-17 fok várható, a hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értékek valószínűek, míg délután 27-33 fok lehet – írja a HungaroMet.

Csütörtökön többnyire derült, a Nyugat-Dunántúlon gyengén felhős, napos idő várható, de csapadék nem valószínű. A délies szél nagy területen megerősödik, helyenként viharos széllökések is lehetnek. A hőmérséklet hajnalban döntően 13-20, délután 30-36 fok között várható.

Pénteken az ország keleti felén még derült maradhat az ég, nyugaton azonban erőteljessé válhat a gomolyfelhő-képződés, ott már előfordulhat zápor, zivatar.
A déli, délnyugati szelet többfelé kísérik erős, helyenként viharos széllökések. A minimum-hőmérséklet 15-23, a maximum-hőmérséklet 31-38 fok között valószínű. Szombaton északnyugat felől átmenetileg megnövekedhet a felhőzet, emellett többórás napsütésre is lehet készülni. Elszórtan lehet zápor, zivatar, az északnyugatira, nyugatira forduló szelet erős lökések kísérik. A minimum 16-23, a csúcshőmérséklet általában 30-35 fok között alakulhat, de az Északnyugat-Dunántúlon néhány fokkal hűvösebb is lehet.

Vasárnap általában gyengén vagy közepesen felhős idő várható, legfeljebb néhol záporral. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A minimum 14-20, a csúcshőmérséklet 27-32 fok között alakulhat.

 

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.