Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Ha szeptember közepe, akkor Budavári Sportnap, ahol a foci mellett a kínálatot tenisz, gyeplabda, légvár és megannyi más játék is színesítette. A Czakó utcai sportpályán hét csapat részvételével a Rendvédelmi Labdarúgó Tornát is megrendezték, immár negyedik alkalommal. A rendezvényen tiszteletét tette kerületünk friss kardvívó világbajnoka, Spiesz Anna is.

A szeptember 19-i sportnap megnyitóján Böröcz László polgármester arról beszélt, hogy a mai nap nemcsak az egészségről és a sportról, hanem a közösségekről, a közösségépítésről is szól. A rendezvényen Fazekas Csilla és Fodor Artur alpolgármesterek, Istók Gergely kerületi rendőrkapitány, valamint Hegedűs György, a Budavári Polgárőrség vezetője is ott volt. Meglepetésvendégként eljött kerületünk friss kardvívó világbajnoka, a mindössze 21 éves Spiesz Anna is. Ő arról beszélt, hogy kiskora óta a sport a mindennapjai része, így reméli, minél többen minél többet sportolnak.

A rendezvényen Szondi György rendőr őrnagy, iskolai bűnmegelőzési tanácsadó hathatós közreműködésének köszönhetően hat kerületi iskola diákjai is részt vettek és vetélkedtek. Három fős csapataik egy ügyességi pályán mérhették össze a tudásukat. A sportnapot erősítette Nagy Vivien Európa-bajnok para-boccia játékos, és az épek mezőnyében is versenyző para-szkander világbajnok, Simon Dániel is. Utóbbival bárki szkanderezhetett.

A sportnap ideális kikapcsolódást ígért a családoknak. A kifejezetten kellemes őszi napsütésben a kicsik légvárban ugrálhattak, kérhettek arcfestést, és megannyi sportot – így az asztaliteniszt, a teniszt vagy épp a gyeplabdát – is kipróbálhattak. A Freestyle FC Reakció Arénájában a gyerekek interaktív, focival kapcsolatos ügyességi feladatokat próbálhattak ki profi animátor segítségével. A programot két népszerű freestyle-focista bemutatója is színesítette. A mozgás mellett polgárőr és rendőrségi eszköz bemutató is színesítette a kínálatot.

A sportnapon belül lebonyolított IV. Budavári Rendvédelmi Labdarúgó-bajnokságot a Budavári Polgárőrség csapata nyerte. A döntőben a tavalyi bajnokot, a Tabáni Szent Sasokat győzték le 5-0-ra a döntőben. Utóbbi csapat különlegessége, ahogy azt egy korábbi riportunkban bemutattuk, hogy a kerületi kötődés mellett a kispályás egyesület gerincét egyetlen família, a Molnár család férfi tagjai – apák és fiaik – adják. A polgárőrök második sikere egyébként azt is jelenti, hogy ha harmadjára is győzedelmeskednének, akkor elvihetnék az esemény vándorkupáját, amit a háromszoros bajnok – a labdarúgó világbajnokságok hagyományaihoz hasonlóan – végleg megkap.

A rendvédelmi sportnapra egyébként hagyományosan budavári kötődésű csapatok érkeznek. Az idei tornán a harmadik helyre az ügyvédekből és jogászokból álló Justitia csapata futott be. A negyedik pedig I. Kerületi Tanárok csapata lett. Játszott még az évtizedes hagyományokra visszatekintő, immár ugyancsak a gyerekekkel is induló Szent Anna Sördögök, amely a 2024-es elsősége után idén az ötödik helyen végzett. Mögöttük az I. Kerületi Rendőrkapitányság, illetve a vendégként szereplő IX. Kerületi Rendőrkapitányság csapatai végeztek.

A focibajnokságot idén is Vecsey András, a I. kerületi Közbiztonsági Közhasznú Közalapítvány elnöke szervezte. Az egykori önkormányzati képviselő és a kerület polgárőrségének egyik alapítója hosszú évek óta rendezi a kerületi focitornákat – így korábban az I. Kerületi Egyházak Labdarúgó Bajnokságát is. Megnyitójában Vecsey András felidézte, nagyon örül annak, hogy a Czakó-pályát az elmúlt 36 évben sikerült megőrizni sportpályaként. Korábban akartak ide benzinkutat, bevásárlóközpontot építeni, ám végül maradt az, ami, az I. kerületiek közkedvelt sportolási helyszíne. Külön érdekesség, hogy erre a gyepre szállt le helikopterrel első magyarországi látogatásán 1991-ben II. János Pál pápa. Vecsey András külön örömének adott hangot, hogy a tervek szerint szeptember 27-től a kerület hivatalos férfi felnőtt labdarúgó-csapata, a Budavári-Tabahon is itt játszhatja majd a bajnoki mérkőzéseit.

A focitornát és a diákok versenyét követően díjazták a legjobb indulókat. A torna gólkirálya Molnár Bács (Tabáni Szent Sasok) lett 9 találattal. A legjobb mezőnyjátékos Nagy Tibor (Budavári Polgárőrök), míg a legjobb kapus dr. Vecsey Márk (Justitia) lettek. A legidősebb játékos, az 53 éves Virágh István az I. Kerületi Tanárok, míg a legfiatalabb, a 9 éves Vecsey-Daróczy Vince a Justitia csapatát erősítette. A legfiatalabb játékosnak Fazekas Csilla alpolgármester ajánlott fel különdíjat: egy labdát és egy oklevelet. Míg a legidősebb labdarúgónak Böröcz László egy kupát és egy oklevelet. A diákok közül a legjobb lányversenyző a Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum tanulója, Dickmann Szófia lett. A díjátadóra a Fradi kerületi legendája, a friss Budavárért Emlékérmes Horváth László – Api bácsi – is tiszteletét tette.

A sportnap végén a szervezők minden résztvevőt meleg ebéddel, egy remek pörkölttel vártak.

A Budavári Önkormányzat Egészségügyi Szolgálata, a Maros utcai rendelő is kitelepült a Czakóra: két szakdolgozó műszeres vérnyomás-, vércukor- és véroxigénszint-mérést, valamint testtömegindex (BMI) mérést végzett azoknak, akik ezt kérték, majd pedig az eredményekhez kapcsolódó tanácsadással is segítették az érdeklődőket.

(Fotók: Vadnai Szabolcs/Várnegyed)

Még több hír Budáról

A legfinomabb magyar almák hazájából, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkező almák vásárát hirdeti meg ismét Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat a harmadik kerületi lakosok számára. Továbbá, biztosítunk...
Közzétette 2027-re szóló országos gimnáziumi rangsorát a HVG. Míg tavaly négy, idén csak két kerületi oktatási intézmény fért fel a 100-as listára, viszont mindkét gimnázium javított a pozícióján. A...
A 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál zárónapján adták át a II. Kerületi Önkormányzat Budai díját, amelyet már több mint harminc éve adományoznak annak a kiadványnak, amely a legjobban segíti az...
Több mint 40 szakember vett részt a Hegyvidéki Önkormányzat és a BRFK közös Police Café rendezvényén, hogy együtt keressenek megoldásokat a családon belüli erőszak megelőzésére és felismerésére.
Mit szeret Újbudában? Min változtatna? Mitől lenne még élhetőbb, zöldebb, szerethetőbb a kerület?
Hogyan kezeljük a demenciával járó mindennapi kihívásokat? Milyen döntések előtt állnak a hozzátartozók, és hol kaphatnak segítséget?
A Budavári Önkormányzat képviselő-testülete legutóbbi ülésén egyhangúlag kiállt amellett, hogy a kerületi tulajdonú területeken keletkező parkolási bevételek továbbra is a kerületeknél maradjanak,...
A II. kerületi Örmény Önkormányzat egyedülálló kulturális programsorozattal tiszteleg az erdélyi magyar örmény gyökerek és a hazai művészeti élet óriásai előtt.
Ahogy tavaly, úgy idén is 30%-os kedvezménnyel látogathatják az Óbuda-Békásmegyer applikációt használó harmadik kerületi családok a Margitszigeten, a Palatinus fürdő területén található fényparkot.
Talán furcsa, de a budai Vár körül a középkorban több falu is létezett. Ilyen volt Logod, amely az Ördög-árok bal partján, a mai Attila út és Logodi utca között (a Bugát lépcső környékén) feküdt....
Október 22-ig az immár tizenegyedik alkalommal megrendezett Kortalanul kreatív című kiállítás remek alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.
A zeneirodalom talán legszebb dallamai csendültek fel október 9-én a Marczibányi Téri Művelődési Központ színháztermében.
Gerstl József, a Szent Erzsébet Pro Bono Budáért Díjjal kitüntetett kertész előadása látható a Vízivárosi Közösségi Térben.
Mi történik az idővel, amikor átlépünk egy másik világ küszöbén? Hogyan változik a valóság érzékelése, ha új kulturális közegbe, másik nyelvbe vagy akár a digitális térbe kerülünk? Eva-Maria...
Meglepő címmel jelent meg egy szakácskönyv szeptember elején: Tűsarok a konyhában.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a környezetbarát zöldhulladék kezelés felhasználási módját a komposztálást szeretné tovább népszerűsíteni a lakosság körében. Ezért Burján Ferenc alpolgármester...
Burgonya-, hagyma-, sütőtök- és mézvásár a II. kerületben! Október 10-én két helyszínen is várják a vásárolni vágyókat.
Összesítették a rövid távú lakáskiadásról szóló első kerületi szavazás számait, megvan a végeredmény. Böröcz László polgármester ezt közösségi oldalán megosztott videóüzenetben jelentette be.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.