Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Fennállásának hetvenéves jubileumát ünnepelte a Törökvész úton működő Móricz Zsigmond Gimnázium. A megemlékezéssorozat fontos mérföldköveként tartották meg február 28-án a Móricz-bált.


Fennállásának hetvenéves jubileumát ünnepelte a Törökvész úton működő Móricz Zsigmond Gimnázium. A megemlékezéssorozat fontos mérföldköveként tartották meg február 28-án a Móricz-bált.

A Móricz Zsigmond Gimnázium története 1955-ben indult a Lorántffy Zsuzsanna út 3. szám alatt. Az 1952-ben államosított Baár–Madas református leánygimnázium épületében kapott helyet első gimnáziumi évfolyamuk két osztállyal. 1959-ben érettségiztek az elsők az intézményben, amelynek névadójául Móricz Zsigmondot, a magyar irodalom jeles személyiségét választották, aki egy ideig nem messze innen, a Margit körúton lakott.

A gimnázium élén 1957–1980 között Domokos Lajos igazgató állt, aki lapunknak egy 2001-es interjúban így nyilatkozott a kezdetekről: „Új iskolát szervezni nem könnyű feladat. Egy nevesincs iskolának az jelenti az életet, ha megtalálja az erőfeszítésre, lelkesedésre méltó célokat. Először a tanulásban szerettünk volna felzárkózni a nagy hagyományú iskolák mögé, s az eredmények a legszebb reményeinket is igazolták.” Büszkén említette, hogy az iskola számos későbbi Kossuth-díjast nevelt, így például Ascher Tamást, Halász Juditot és Udvaros Dorottyát. Tanítványuk volt Füredi Zoltán, a világ egyik legkiválóbb matematikusa, aki elismerést és megbecsülést szerzett az Egyesült Államokban is.

A Móriczban mindig sokszínű diákélet folyt, legyen szó művészeti tevékenységről, sportról vagy éppen természetjárásról. 1965-ben például az iskolában alakult Juventus kamarakórus a Ki mit tud? vetélkedőjén első díjat nyert. Számos régi diák emlékezhet még a Leél-Őssy Sándor földrajztanár barlangász és felfedező turisztikai szakkörére, illetve a későbbi időkből Horányi Gábor hasonló tevékenységet végző Laokoón-csoportjára, amelynek kirándulásai sokak számára jelentettek életre szóló élményt. Fogalom volt az iskola balatonfenyvesi tábora is, amelyet a tanulók ténylegesen a saját kezükkel építettek fel. Mi több, a kezdeti időszakban egy ideig saját kis tangazdasága is működött a gimnáziumnak a II. kerületben.

A rendszerváltást követően az állam és az egyház közötti megállapodás eredményeként az iskola Lorántffy úti épülete visszakerült a református egyházhoz. Rövid „társbérlet” után a gimnázium 1992 szep­tem­be­ré­ben nyitotta meg kapuit a Törökvész úton elkészült új épületben.

A 2025/26-os tanév különösen fontos a gimnázium számára, hiszen ebben az évben ünnepli alapításának 70. évfordulóját. A jubileumi évben sok programot szerveztek: szeptemberben volt a végzős diákok vizuális kultúra tantárgyhoz kapcsolódó érettségi portfóliójának kiállításmegnyitója, ahova olyan egykori diákok is meghívást kaptak, akik a képzőművészet, iparművészet vagy építészet terén alkottak maradandót. Október 15-én tartották a Zsigmond Futam elnevezésű futóversenyt, ahol a több mint háromszáz résztvevő összesen legalább 770 km-t futott le a jubileumi év tiszteletére. Tavaly novemberben fáklyás felvonulást tartottak. A jubileum legutóbbi kiemelkedő eseménye pedig a február 28-i Móricz-bál volt.

Ahogy az ünnepi programok is bizonyítják, az iskola közössége számára fontos a hagyományok megőrzése, a tudás és az értékek továbbadása. Móricz Zsigmond gondolatát idézik honlapjukon: „A fa addig él, amíg a gyökere él. Az ember addig ember, amíg emlékezik, és amíg továbbadja azt, amit kapott.”             

Viczián Zsófia

Még több hír Budáról

A legfinomabb magyar almák hazájából, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkező almák vásárát hirdeti meg ismét Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat a harmadik kerületi lakosok számára. Továbbá, biztosítunk...
Közzétette 2027-re szóló országos gimnáziumi rangsorát a HVG. Míg tavaly négy, idén csak két kerületi oktatási intézmény fért fel a 100-as listára, viszont mindkét gimnázium javított a pozícióján. A...
A 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál zárónapján adták át a II. Kerületi Önkormányzat Budai díját, amelyet már több mint harminc éve adományoznak annak a kiadványnak, amely a legjobban segíti az...
Több mint 40 szakember vett részt a Hegyvidéki Önkormányzat és a BRFK közös Police Café rendezvényén, hogy együtt keressenek megoldásokat a családon belüli erőszak megelőzésére és felismerésére.
Mit szeret Újbudában? Min változtatna? Mitől lenne még élhetőbb, zöldebb, szerethetőbb a kerület?
Hogyan kezeljük a demenciával járó mindennapi kihívásokat? Milyen döntések előtt állnak a hozzátartozók, és hol kaphatnak segítséget?
A Budavári Önkormányzat képviselő-testülete legutóbbi ülésén egyhangúlag kiállt amellett, hogy a kerületi tulajdonú területeken keletkező parkolási bevételek továbbra is a kerületeknél maradjanak,...
A II. kerületi Örmény Önkormányzat egyedülálló kulturális programsorozattal tiszteleg az erdélyi magyar örmény gyökerek és a hazai művészeti élet óriásai előtt.
Ahogy tavaly, úgy idén is 30%-os kedvezménnyel látogathatják az Óbuda-Békásmegyer applikációt használó harmadik kerületi családok a Margitszigeten, a Palatinus fürdő területén található fényparkot.
Talán furcsa, de a budai Vár körül a középkorban több falu is létezett. Ilyen volt Logod, amely az Ördög-árok bal partján, a mai Attila út és Logodi utca között (a Bugát lépcső környékén) feküdt....
Október 22-ig az immár tizenegyedik alkalommal megrendezett Kortalanul kreatív című kiállítás remek alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.
A zeneirodalom talán legszebb dallamai csendültek fel október 9-én a Marczibányi Téri Művelődési Központ színháztermében.
Gerstl József, a Szent Erzsébet Pro Bono Budáért Díjjal kitüntetett kertész előadása látható a Vízivárosi Közösségi Térben.
Mi történik az idővel, amikor átlépünk egy másik világ küszöbén? Hogyan változik a valóság érzékelése, ha új kulturális közegbe, másik nyelvbe vagy akár a digitális térbe kerülünk? Eva-Maria...
Meglepő címmel jelent meg egy szakácskönyv szeptember elején: Tűsarok a konyhában.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a környezetbarát zöldhulladék kezelés felhasználási módját a komposztálást szeretné tovább népszerűsíteni a lakosság körében. Ezért Burján Ferenc alpolgármester...
Burgonya-, hagyma-, sütőtök- és mézvásár a II. kerületben! Október 10-én két helyszínen is várják a vásárolni vágyókat.
Összesítették a rövid távú lakáskiadásról szóló első kerületi szavazás számait, megvan a végeredmény. Böröcz László polgármester ezt közösségi oldalán megosztott videóüzenetben jelentette be.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.