Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Kerületünk Margit-negyede ezekben a hetekben is kifejezetten eleven, színes, kultúrában gazdag palettát tár elénk. A kiállítást június 15-ig lehet megtekinteni.

Az OFF-Biennále Budapest tizenöt kortárs művészeti kiállítással és több mint negyven programmal jelenleg az egyik legnagyobb független művészeti esemény Magyarországon.
Alulról szerveződő kezdeményezésként indult, művészeti szakemberek kis csoportja hívta életre azért, hogy kapcsolódási pontot alakítsanak ki a kortárs művészet képviselői (művészek, művészeti szakemberek, kurátorok) és más társadalmi csoportok között. A 2014-ben még apró, szinte garázstárlattal induló OFF mára már nemzetközileg elismert, nagy ívű eseménysorozattá nőtte ki magát. Nevével is jelzi, hogy kilép a fősodorból, a rutinokból, és csak a saját működési elveit követi. Az OFF az alkotók folyamatos kísérleti tevékenysége a civil szférában, provokáció, egyfajta virtuális ébresztőóra.

Ajánló
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseE-mailNyomtatásFacebookTwitter
OFF-Biennále Budapest – Biztonsági határok
2025. május 22.

A biennálé felvállalt célja, hogy kialakítsa vagy felerősítse a már meglévő helyi, független művészeti színteret, és nyilvános párbeszédet nyisson a gyakran háttérbe szoruló társadalmi, politikai és környezeti kérdésekről.

A jelenlegi, Margit körúti kiállítás a Biztonsági határok címet kapta, mégis legkevésbé a biztonság az, amit sugall. Egy kiszolgáltatott, csupasz és rideg világ tárul elénk, ahol a lenyomat fájdalmas űröket kongat, sokszor egyfajta nihilt mutat a technológiai naprakészség és a digitalizált modern alkotói eszközök tükre által. A több helyről pulzáló géphangok kritikai felhanggal vannak jelen, így nézőként szembesülünk világunk gyors és egyetemes elgépiesedésével, miközben a kiállítás gondolatok és vágyott megoldások sorát ébreszti bennünk.

A nemzetközi művészek részvételével megvalósuló kiállítást – amelyet a Biennale Warszawa Foundation (_BW_Lab) kurátorai szerveztek – a különböző lengyel és magyar kulturális intézmények mellett a II. Kerületi Önkormányzat is támogatta.

OFF-Biennále Budapest teljes programja megtalálható az offbiennale2025.hu oldalon.

Adorján Éva

A Biztonsági határok című kiállítás
megtekinthető

JÚNIUS 15-ig, szerda: 16.00–19.00, csütörtök, péntek: 16.00–20.00,
szombat, vasárnap: 10.00–16.00

(1027 Margit körút 5/a).

Még több hír Budáról

A legfinomabb magyar almák hazájából, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkező almák vásárát hirdeti meg ismét Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat a harmadik kerületi lakosok számára. Továbbá, biztosítunk...
Közzétette 2027-re szóló országos gimnáziumi rangsorát a HVG. Míg tavaly négy, idén csak két kerületi oktatási intézmény fért fel a 100-as listára, viszont mindkét gimnázium javított a pozícióján. A...
A 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál zárónapján adták át a II. Kerületi Önkormányzat Budai díját, amelyet már több mint harminc éve adományoznak annak a kiadványnak, amely a legjobban segíti az...
Több mint 40 szakember vett részt a Hegyvidéki Önkormányzat és a BRFK közös Police Café rendezvényén, hogy együtt keressenek megoldásokat a családon belüli erőszak megelőzésére és felismerésére.
Mit szeret Újbudában? Min változtatna? Mitől lenne még élhetőbb, zöldebb, szerethetőbb a kerület?
Hogyan kezeljük a demenciával járó mindennapi kihívásokat? Milyen döntések előtt állnak a hozzátartozók, és hol kaphatnak segítséget?
A Budavári Önkormányzat képviselő-testülete legutóbbi ülésén egyhangúlag kiállt amellett, hogy a kerületi tulajdonú területeken keletkező parkolási bevételek továbbra is a kerületeknél maradjanak,...
A II. kerületi Örmény Önkormányzat egyedülálló kulturális programsorozattal tiszteleg az erdélyi magyar örmény gyökerek és a hazai művészeti élet óriásai előtt.
Ahogy tavaly, úgy idén is 30%-os kedvezménnyel látogathatják az Óbuda-Békásmegyer applikációt használó harmadik kerületi családok a Margitszigeten, a Palatinus fürdő területén található fényparkot.
Talán furcsa, de a budai Vár körül a középkorban több falu is létezett. Ilyen volt Logod, amely az Ördög-árok bal partján, a mai Attila út és Logodi utca között (a Bugát lépcső környékén) feküdt....
Október 22-ig az immár tizenegyedik alkalommal megrendezett Kortalanul kreatív című kiállítás remek alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.
A zeneirodalom talán legszebb dallamai csendültek fel október 9-én a Marczibányi Téri Művelődési Központ színháztermében.
Gerstl József, a Szent Erzsébet Pro Bono Budáért Díjjal kitüntetett kertész előadása látható a Vízivárosi Közösségi Térben.
Mi történik az idővel, amikor átlépünk egy másik világ küszöbén? Hogyan változik a valóság érzékelése, ha új kulturális közegbe, másik nyelvbe vagy akár a digitális térbe kerülünk? Eva-Maria...
Meglepő címmel jelent meg egy szakácskönyv szeptember elején: Tűsarok a konyhában.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a környezetbarát zöldhulladék kezelés felhasználási módját a komposztálást szeretné tovább népszerűsíteni a lakosság körében. Ezért Burján Ferenc alpolgármester...
Burgonya-, hagyma-, sütőtök- és mézvásár a II. kerületben! Október 10-én két helyszínen is várják a vásárolni vágyókat.
Összesítették a rövid távú lakáskiadásról szóló első kerületi szavazás számait, megvan a végeredmény. Böröcz László polgármester ezt közösségi oldalán megosztott videóüzenetben jelentette be.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.