Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Kobuci Kert szervezésében immáron hetedik éve megvalósuló Óbudai Világzenei Hét ismét különleges kapcsolódási lehetőségeket kínál a világzenei színtér és a köré szerveződő kortárs magyar közösség számára. Június 23-29. között igazi zenei csemegék kerülnek színpadra: különböző stílusok, zenei gyökerek és előadásmódok, ahogy a műfaj legjobbjai ma megszólaltatják őket.

Ingyenes kertmozi nyitja az eseménysort, majd jön az afrikai-finn Helsinki-Cotonou Ensemble, a három fiatal és bájos grúz hölgy, a Trio Mandili, a Besh o droM, valamint Bognár Szilvia, Magyar Bori és Szalóki Ági közös koncertje. Táncházat tart a Fanfara Komplexa és Pál István Szalonna és Bandája, olyan nagyszerű vendégzenekarok vezetik fel az estéket, mint a Tariqua, a Kacaj, a Zoord és a Varkocs. Végül jubileumot ünnepel a Kobuciban a 30 éves Kerekes Band és a hazai jazz-élet világszínvonalú alakja, a 70 éves Dresch Mihály.

A világzenei eseménysorozat ingyenes kertmozival indul június 23-án 20 órakor, ahol Szomjas György és Halmos Béla egyik közös alkotását, a Szívben még megvan című dokumentumfilmjét vetítik. A portréfilm Zerkula Jánosra, a nagyszerű gyimesi csángó cigányprímására, a klasszikus népzene egyik utolsó képviselőjére emlékezik. A vak muzsikus egy ötödik (rezonáns) húrral felszerelt hegedűn játszott, hozzá énekelt, felesége, Fikó Regina ütőgardonon kísérte. A különleges hangzású, archaikus gyimesi zene és táncok bemutatása mellett a szuggesztív film a Gyimes-völgy táji szépségét és az ott élő emberek életkörülményeit Zerkula történelmi és néprajzi szempontból is különleges élettörténetén keresztül mutatja be.

A koncertek sorát június 24-én 19 órakor a benini (egy afrikai ország Ghána és Nigéria szomszédságában) és finn tagokból álló zenekar, a Helsinki-Cotonou Ensemble indítja. A két egymástól földrajzilag és kulturálisan is távol eső ország zenészeit látszólag semmi nem köti össze, együttműködésükből mégis pulzáló vidám és jól táncolható muzsika születik. A zenekar a legnagyobb fesztiválok folyamatos fellépője, legyen szó a Montreal Jazz Fesztiválról, a Szigetről, vagy WOMEX-ről.

Június 25-én 19 órakor a Kobuci Kertben tartja fennállásának 30. szülinapját a Kerekes Band. A zenekar kezdetektől kísérletező ötösfogata távoli stílusok energiáit gyúrja egybe. Magyar népzenei alapokra, pszichedelikus szólamokat furulyáznak, néha finoman fújva, máskor meg sivítva. Túlzás nélkül állítható, hogy a három évtized alatt felléptek az összes fontosabb hazai fesztivál és koncerthelyszín színpadán, de rendszeresen hívják őket külföldre is. Most például berlini és rodostói koncert után érkeznek Óbudára.

Idén 16 éve, hogy elindult a Kobuci táncház sorozata, ahol kéthetente adják egymásnak a kilincset a Kárpát-medence legjobb bandái. A több mint másfél évtized alatt sok ezren táncolhattak moldvai és vonós zenére a szabad ég alatt. Ennek a sorozatnak egyik kitüntetett alkalma lesz a Fanfara Komplexa valamint Pál István Szalonna és Bandája fellépése június 26-án. Másnap 19 órakor egy újabb a határok átlépésére és szabályok áthágására szakosodott zenekar, a Besh o droM lép majd színpadra. A magyar népzenét a balkáni stílusokkal vegyítő zenekar már több mint 25 éve szórakoztatja világszínvonalon a hazai közönséget.

Június 28-án 19 órakor lép fel a Trio Mandili, azaz három fiatal és bájos grúz hölgy egy eldugott kis kaukázusi faluból. A lányok a neten, a YouTube és Facebook segítségével hihetetlen ismertségre tettek szert, és néhány hét alatt világsztárokká váltak. A “mese” egy átlagos napon kezdődött, amikor is a három barátnő sétált falujukban és jókedvükben énekelni kezdtek. Egyikük a telefonjával fel is vette azóta világslágerré vált Apareka című dalukat, amit aztán feltöltött az Internetre. A videó drámaian megváltoztatta a lányok életét, hiszen a dal két héten belül többmilliós nézettséget ért el. A Trio Mandili hatalmas szeretettel övezve immár az egész világon turnézik.

Június 29-én Húros Kvartettjével érkezik a Világzenei Hét záró koncertjére a 70. születésnapját ünneplő Dresch Mihály. A Kossuth-díjas művész minden bizonnyal a hazai jazz-élet világszínvonalú, zenetörténeti értelemben is megkerülhetetlen képviselője. Saját tervezésű, különleges hangszere, a fuhun ismét megszólal vasárnap este a Kertben. A zárónap másik eseménye Bognár Szilvia, Magyar Bori és Szalóki Ági koncertje, amelyet az a közös vágy hívott élétre, hogy ismét megéljék a magyar, bolgár, görög, spanyol, cigány, szefárd zsidó, portugál, spanyol dallamok együtt-éneklésének

Még több hír Budáról

A legfinomabb magyar almák hazájából, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkező almák vásárát hirdeti meg ismét Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat a harmadik kerületi lakosok számára. Továbbá, biztosítunk...
Közzétette 2027-re szóló országos gimnáziumi rangsorát a HVG. Míg tavaly négy, idén csak két kerületi oktatási intézmény fért fel a 100-as listára, viszont mindkét gimnázium javított a pozícióján. A...
A 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál zárónapján adták át a II. Kerületi Önkormányzat Budai díját, amelyet már több mint harminc éve adományoznak annak a kiadványnak, amely a legjobban segíti az...
Több mint 40 szakember vett részt a Hegyvidéki Önkormányzat és a BRFK közös Police Café rendezvényén, hogy együtt keressenek megoldásokat a családon belüli erőszak megelőzésére és felismerésére.
Mit szeret Újbudában? Min változtatna? Mitől lenne még élhetőbb, zöldebb, szerethetőbb a kerület?
Hogyan kezeljük a demenciával járó mindennapi kihívásokat? Milyen döntések előtt állnak a hozzátartozók, és hol kaphatnak segítséget?
A Budavári Önkormányzat képviselő-testülete legutóbbi ülésén egyhangúlag kiállt amellett, hogy a kerületi tulajdonú területeken keletkező parkolási bevételek továbbra is a kerületeknél maradjanak,...
A II. kerületi Örmény Önkormányzat egyedülálló kulturális programsorozattal tiszteleg az erdélyi magyar örmény gyökerek és a hazai művészeti élet óriásai előtt.
Ahogy tavaly, úgy idén is 30%-os kedvezménnyel látogathatják az Óbuda-Békásmegyer applikációt használó harmadik kerületi családok a Margitszigeten, a Palatinus fürdő területén található fényparkot.
Talán furcsa, de a budai Vár körül a középkorban több falu is létezett. Ilyen volt Logod, amely az Ördög-árok bal partján, a mai Attila út és Logodi utca között (a Bugát lépcső környékén) feküdt....
Október 22-ig az immár tizenegyedik alkalommal megrendezett Kortalanul kreatív című kiállítás remek alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.
A zeneirodalom talán legszebb dallamai csendültek fel október 9-én a Marczibányi Téri Művelődési Központ színháztermében.
Gerstl József, a Szent Erzsébet Pro Bono Budáért Díjjal kitüntetett kertész előadása látható a Vízivárosi Közösségi Térben.
Mi történik az idővel, amikor átlépünk egy másik világ küszöbén? Hogyan változik a valóság érzékelése, ha új kulturális közegbe, másik nyelvbe vagy akár a digitális térbe kerülünk? Eva-Maria...
Meglepő címmel jelent meg egy szakácskönyv szeptember elején: Tűsarok a konyhában.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a környezetbarát zöldhulladék kezelés felhasználási módját a komposztálást szeretné tovább népszerűsíteni a lakosság körében. Ezért Burján Ferenc alpolgármester...
Burgonya-, hagyma-, sütőtök- és mézvásár a II. kerületben! Október 10-én két helyszínen is várják a vásárolni vágyókat.
Összesítették a rövid távú lakáskiadásról szóló első kerületi szavazás számait, megvan a végeredmény. Böröcz László polgármester ezt közösségi oldalán megosztott videóüzenetben jelentette be.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.