Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Budapest beszáll a perbe az állammal szemben az Óbudai Gázgyár méregtelenítése érdekében – közölte a nyilvánossággal a főpolgármester. Karácsony Gergely szerint lassan egy évtizede nem teszi az állam a dolgát a területen, ahol a föld alatt fekvő, mintegy 200 ezer tonna mérgező, rákkeltő szennyező anyagot kellene felszámolni.

„Lassan egy évtizede nyilvánvaló, hogy az államnak, egész pontosan az állami MVM-nek fel kell számolni az Óbudai Gázgyár területén a föld alatt fekvő, mintegy 200 ezer tonna mérgező, rákkeltő szennyező anyagot. Ezt, az elmúlt évtizedben minden évben kezdeményezték, követelték a zöld mozgalmak képviselői, ezek hatására születtek vizsgálatok, költségvetési módosítók. Hét éve a miniszterelnöktől csak annyi tellett, hogy azt állítsa: ez csak rémhír. Hát, nem az, hanem túlzás nélkül: közveszély. És persze feladat, az állam feladata” – szögezte le friss közleményében Karácsony Gergely főpolgármester.
A 112 éve épült Óbudai Gázgyár mintegy 70 éven keresztül szolgálta Budapest lakosságát városi gázzal; 1984. októberében fejezte be működését a főváros földgázra való. átállása miatt. A gyár a maga idejében a legkorszerűbb technológiát alkalmazta, amely napi 250 ezer köbméter gáz termelését is lehetővé tette; a főváros tulajdonába 2004-ben került a terület, amelyen kiemelkedő értékű épületek műemléki védettséget is kaptak, többet felújítottak az elmúlt években, a környéküket parkosították. Elsőként a Graphisoft Park költözött ide 1998-ban, amit többek között a Microsoft, majd 2014-ben a IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola kampuszának megtelepedése követett.

A kármentesítés ugyanakkor elmaradt. A főpolgármester szerint erre pedig jogszabály kötelezné az állami MVM-et, „ám évek óta más sem történik, minthogy a határidő idő lejárta előtt pár nappal, legutóbb éppen a karácsony előtti napon, hoznak egy határozatot és eltolják a határidőt. Menlevelet adnak a semmittevésre”.
Lett volna miből kármentesíteni Karácsony szerint
„A mérgező semmittevést megelégelte a területen működő Graphisoft Park, és perben igyekszik munkára fogni a magyar államot. Ezt a pert erősítjük azzal, hogy a Főváros, mint a kármentesítésben érintett ingatlanok tulajdonosa, illetve társtulajdonosa, csatlakozik a perhez” – jelentette be Karácsony Gergely, hozzátéve: „tudom, hogy Budapest talán legszennyezettebb területének kármentesítése nem olcsó, de az elmúlt tíz évben bizonyosan lett volna miből költeni erre.
A főpolgármester megjegyezte: a gázgyár területe mai tudásunk szerint nagyságrendekkel szennyezettebb, mint a Rákosrendező. Karácsony Gergely szerint azért hasonlít a két terület sorsa, mert ha megtörténne a kármentesítés ott is és a gázgyár területén is, fontos fejlesztések kezdődhetnének Budapest érdekében. „Ha nem megy saját belátásból, ha nem megy figyelmeztetésre, a vizsgálatok hatására, ha semmibe veszik a javaslatokat, akkor nem marad más: perrel kell elvégeztetni az állammal azt a munkát, amivel hosszú évek óta tartozik Óbudának, és tartozik Budapestnek.” – zárta közlését a főpolgármester.

 

Még több hír Budáról

A legfinomabb magyar almák hazájából, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkező almák vásárát hirdeti meg ismét Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat a harmadik kerületi lakosok számára. Továbbá, biztosítunk...
Közzétette 2027-re szóló országos gimnáziumi rangsorát a HVG. Míg tavaly négy, idén csak két kerületi oktatási intézmény fért fel a 100-as listára, viszont mindkét gimnázium javított a pozícióján. A...
A 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál zárónapján adták át a II. Kerületi Önkormányzat Budai díját, amelyet már több mint harminc éve adományoznak annak a kiadványnak, amely a legjobban segíti az...
Több mint 40 szakember vett részt a Hegyvidéki Önkormányzat és a BRFK közös Police Café rendezvényén, hogy együtt keressenek megoldásokat a családon belüli erőszak megelőzésére és felismerésére.
Mit szeret Újbudában? Min változtatna? Mitől lenne még élhetőbb, zöldebb, szerethetőbb a kerület?
Hogyan kezeljük a demenciával járó mindennapi kihívásokat? Milyen döntések előtt állnak a hozzátartozók, és hol kaphatnak segítséget?
A Budavári Önkormányzat képviselő-testülete legutóbbi ülésén egyhangúlag kiállt amellett, hogy a kerületi tulajdonú területeken keletkező parkolási bevételek továbbra is a kerületeknél maradjanak,...
A II. kerületi Örmény Önkormányzat egyedülálló kulturális programsorozattal tiszteleg az erdélyi magyar örmény gyökerek és a hazai művészeti élet óriásai előtt.
Ahogy tavaly, úgy idén is 30%-os kedvezménnyel látogathatják az Óbuda-Békásmegyer applikációt használó harmadik kerületi családok a Margitszigeten, a Palatinus fürdő területén található fényparkot.
Talán furcsa, de a budai Vár körül a középkorban több falu is létezett. Ilyen volt Logod, amely az Ördög-árok bal partján, a mai Attila út és Logodi utca között (a Bugát lépcső környékén) feküdt....
Október 22-ig az immár tizenegyedik alkalommal megrendezett Kortalanul kreatív című kiállítás remek alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.
A zeneirodalom talán legszebb dallamai csendültek fel október 9-én a Marczibányi Téri Művelődési Központ színháztermében.
Gerstl József, a Szent Erzsébet Pro Bono Budáért Díjjal kitüntetett kertész előadása látható a Vízivárosi Közösségi Térben.
Mi történik az idővel, amikor átlépünk egy másik világ küszöbén? Hogyan változik a valóság érzékelése, ha új kulturális közegbe, másik nyelvbe vagy akár a digitális térbe kerülünk? Eva-Maria...
Meglepő címmel jelent meg egy szakácskönyv szeptember elején: Tűsarok a konyhában.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a környezetbarát zöldhulladék kezelés felhasználási módját a komposztálást szeretné tovább népszerűsíteni a lakosság körében. Ezért Burján Ferenc alpolgármester...
Burgonya-, hagyma-, sütőtök- és mézvásár a II. kerületben! Október 10-én két helyszínen is várják a vásárolni vágyókat.
Összesítették a rövid távú lakáskiadásról szóló első kerületi szavazás számait, megvan a végeredmény. Böröcz László polgármester ezt közösségi oldalán megosztott videóüzenetben jelentette be.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.