Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Magyarország egyetlen célját sem adja fel! A 2025-ös és a 2026-os költségvetésben végigviszünk mindent, amit Magyarország miniszterelnöke az évértékelő beszédében meghirdetett! – írta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter közösségi oldalán péntek reggel közzétett bejegyzésében.

Ha jól tudom, téged már elég kis korodban megcsapott a mozdony füstje.

Igen, hiszen mindkét felmenőm zenetanár volt, ennek köszönhetően én már ötéves koromtól zenét tanultam, de a nővérem is hasonló utat járt be. Nálunk mindig szólt valami muzsika otthon, és ez teljesen megfertőzött minket. Már egészen kis koromtól teljesen egyértelmű volt számomra, hogy mit szeretnék majd csinálni az életben. Olyannyira, hogy nyolcadik végén a felvételi jelentkezésnél még ötletem sem volt, milyen iskolát jelöljek meg másodiknak, mert egyszerűen semmi más nem érdekelt a zenélésen kívül.

De odahaza nem a könnyűzenével ismerkedtél meg legelőször, ha nem tévedek.

Klasszikus zenén nőttem fel, hegedűn és brácsán tanultam eredetileg játszani, mert az édesapám ezekben a hangszerekben látta a későbbi boldogulásom kulcsát. Aztán amikor felkerültem Pestre, a konzervatóriumi osztálytársaimmal klubokba, bulikba kezdtem járni, ezáltal egy hatalmas, és addig ismeretlen világ nyílt ki előttem. Akkoriban hallottam először a Led Zeppelint, a Deep Purple-t, és még talán a Beatlest is. Nálunk otthon Nagybátonyban csak a Petőfi rádió kívánságműsorában lehetett ilyesfajta zenéket elcsípni nagy ritkán. Ekkoriban kezdtem már a könnyebb műfaj felé fordulni, mert rájöttem, hogy baromi unalmas lesz majd húsz éven keresztül többedmagammal egy zenekarban, ugyanazokat a klasszikus műveket játszani.

Akkor azt lehet mondani, hogy a fővárosba érkezésed után indult be igazán a pályád? Hogyan sikerült aztán záros időn belül a hazai zenei élet sűrűjébe kerülnöd?

Amikor felköltöztem Budapestre, még nem ismertem senkit a városban. Talán a szerencsének is köszönhettem, hogy viszonylag röviddel ezt követően bekerültem a zenei élet meghatározó muzsikusai közé, akik rendkívüli módon inspirálták a szakmai fejlődésemet. Meglepetésemre, ugyanilyen rövid idő alatt sikerült a színház világába is betennem a lábamat, ráadásul tagja lettem Zorán kísérőzenekarának is. Csak jóval később tárult fel előttem aztán az igazi való világ, amikor a Kormoránnal elkezdtünk később mi is külföldi fesztiválokra járni.

Hogy érzed, 65 évesen nem fáradtál bele egy kicsit már a szakmába?

Egyáltalán nem! Lehet, hogy már nyugdíjas korba lépek, de rengeteg megvalósítatlan terv motoszkál még a fejemben. Imádok zenéket írni, színházban dolgozni, koncertezni, de bevallom, hogy időnként már kissé nehezemre esik egy késői koncert után, reggel újra emberek elé állni. Persze mindig megoldom valahogy és összeszedem magamat az ilyen esetekben is.

A két gyermeked örökölte tőled a zenész szakma iránti elkötelezettségedet?

Az egészet onnan kezdeném, hogy nekem gyerekkoromban édesapám még néha pofonokkal próbálta meghozni a kedvemet a gyakorláshoz, de én szülőként nem ezt az utat szerettem volna járni. Megfogadtam, hogy nem erőszakolok a gyerekeimre semmi olyat, amit ők maguk nem szeretnének. Mindketten tanultak zenélni, olyannyira, hogy a fiam néha helyettesítőként is fellép a Kormoránban, de nem ez a főfoglalkozásuk. A kislányom csak nyolcadik végéig járt zongorázni, de nem távolodott el teljesen a zenétől. Jelenleg sérült gyerekekkel foglalkozik, zeneterápiával segíti a gyógyulásukat. Talán azért is mert az Ifjúsági Házban magam is foglalkozom fiatalokkal, de az a meglátásom, hogy azok, akik közelebb kerülnek a zenéhez, azoknak ez a ráhatás a lelkükön is meglátszik. Sokkal kedvesebbek, érzékenyebbek, jóval nyitottabbak a világ sokszínűségére.

Mi vonzott téged városunkban, miért éppen Újpesten telepedtél le végül?

Édesapámék eredetileg is itt éltek, majd az ötvenhatos eseményeket követően Nagybátonyban kaptak állás, ezért a nővéremmel odaköltöztek, és én már ott láttam meg a napvilágot. Amikor felcseperedve feljöttem tanulni Budapestre, rengeteg részén laktam a fővárosnak. Harminc valahány albérlettel és később, a nyolcvanas években aztán itt vettem ki a kerületben egy albérletet és valahogy nem akartam már innen sehová menni. Egyszer csak otthon kezdtem magamat érezni ezen a helyen, és gyökeret eresztettem. Óriási megtiszteltetés, hogy a ragaszkodásom végül 2022-ben díszpolgári címmé érett. Büszke vagyok rá, hogy én is tehetek valamit Újpestért, próbálom meghálálni a kitüntető címet, társadalmi munkák vállalásával, szervezésben való részvétellel, és semmiképpen sem tervezem azt, hogy valaha is itt hagynám e csodaszép városrészt.

Remek végszót adtál ugyan, de engedd meg, hogy egy kicsit könnyedebb témát is érintsünk még legvégül. Létezik a zenélésen kívül bármilyen tevékenység, amiben szintén örömödet leled?

Van valami, de ez inkább egy otthoni elfoglaltság. Bevallom őszintén, hogy imádok főzni! Gyakran járok ki az újpesti piacra, a kedvenc kofáimhoz, akikkel megbeszéljük az élet nagy dolgait, miközben én szépen bevásárlok a menühöz. Igazán kikapcsol az, amikor ezután hazaérve fakanalat ragadhatok. Bontok hozzá egy üveg bort és rögvest el is kezdek főzni.

Mi tartozik ebből a szempontból a repertoárodba?

Szeretek kísérletezni, új dolgokat kipróbálni, de ugyanolyan szívesen csinálok klasszikus fogásokat is. A húsok tekintetében inkább marha párti vagyok, amiből pörköltöt, leveseket is gyakran készítek. Nagy örömöm amúgy, hogy hamarosan itt a lecsó szezonja, amit azért is szeretek mert egyszerűen lehetetlen dolog kétszer ugyanolyat főzni belőle.

 

 

Még több hír Észak-Pestről

A gyermekvédelemben továbbra is kiemelt jelentősége van a megelőzésnek, a szemléletformálásnak és az intézmények közötti együttműködésnek – derült ki a kerület szakembereinek beszámolóiból október...
Társadalmi egyeztetés indult december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról. A véleményezés november 5-ig tart. Amennyiben a törvényjavaslatot elfogadják, már idén munkaszüneti nap lehet december...
Tizenegy klasszis újpesti sportoló, tizenegy csodás életút, tizenegy lélegzetelállító, fordulatos történet, egy közös örökség: az UTE!
Kérdések, ötletek, dicséretek és építő kritikák egyaránt érkeztek a Palota parkban megtartott szabadtéri fogadóórára, ahol a környéken élők ismét közvetlenül oszthatták meg észrevételeiket a kerület...
Új irodavezető és pszichológus dolgozik a kerületben élők testi és lelki egészségéért a Zuglói Egészségfejlesztési Irodánál (ZEFI). Szabó-Papp Valéria szülési szabadsága alatt Toronyi Aliz megbízott...
Idén is kapnak élelmiszerutalványt önkormányzatunktól a karácsonyi nagybevásárlás megkönnyítésére az öregségi nyugdíjasok és a szociálisan rászorulók. Értéke 9 ezer forint.
Az István út-Pozsonyi utca felújításával kapcsolatosan a József Attila utcai csomópontban hamarosan jelentős forgalmi változásokra kell számítani, illetve a felújítás ideje alatt a József Attila...
Elindult az országos, egységes és standardizált betegelégedettség-mérés az egészségügyben – közölte az egészségügyi miniszter közösségi oldalán. Azt írta: az értékelések a rendelőkre, kórházakra és...
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. Ennek jegyében harmadik alkalommal rendezett Női Egészségnapot az Újpesti Egészségfejlesztési Iroda. Az előzetes regisztrációt követően mintegy százhatvan...
A Budapesti Közművek BTI Temetkezési Divíziója közleményt adott ki, amely szerint a korábbi évekhez hasonlóan idén is hosszabb nyitvatartási idővel várják a sírkertek látogatóit a budapesti...
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Anyakönyvi Hivatal felújítási munkálatai miatt az ügyfélfogadás átmenetileg új helyszínre költözik.
Újpest 90 éves szépkorúit köszöntötték az idősek világnapja alkalmából október első napján az Ifjúsági Házban. Az ünnepeltek az Újpest Médiának elárulták, szerintük mi a hosszú, tartalmas élet...
A Budapesti Kínai Kulturális Központ és a Jiangsu Tartomány Kulturális és Turisztikai Hivatala közös szervezésében megvalósuló „Ragyogó Jiangsu” Kínai Selyemművészeti Kiállítás 2026. szeptember 16...
Önkormányzatunk arra készül, hogy rendeletet alkot a rövid távú szálláshely-szolgáltatásról, amit a köznyelv Airbnb-nek nevez. Kérjük, mondják el véleményüket a tervezett szabályozásról!
A XIII. kerület és a XIV. kerület között teremt majd új közvetlen kapcsolatot az a felüljáró, amelynek megépítése több évtizede napirenden van. Az új felüljáró a két kerületet elválasztó vasúti...
Újpest Önkormányzata Újpest Díszpolgára kitüntető címet adományozott Szepesváry László matematika-fizika szakos pedagógusnak, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium igazgatójának, aki szeptemberben már...
Az Idősügyi Kabinet szervezésében Alzheimer Café indul városunkban. Minden alkalommal szakmai előadás és támogató közeg várja majd mindazokat, akiknek segítségre, megértésre, támogatásra van...
Első alkalommal rendeztek Diákkongresszust Újpesten. Az eseményre a város több középiskolájából érkeztek diákok, akik játékos formában megismerhették az újpesti Ifjúsági Szervezetet, és közösen...

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.