Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az elmúlt négy alkalom sikereire alapozva idén már ötödször ösztönözzük nyereményjátékkal kerületünk lakóit arra, hogy közlekedjenek minél többet környezetbarát módon. Gyalogosok, bicajosok, rolleresek és tömegközlekedők nyerhetnek például belépőket kerületi konditermeinkbe, játszóházainkba és kulturális programjainkra. Ehhez annyi kell, hogy a benevezők utazásaikat dokumentálják egy mobilapplikációban, amely a kilométerek gyarapítását pontokra váltja.

November 10-tól induló és február 10-ig tartó nyereményjátékunk lényege, hogy a tömegközlekedési eszközzel, kerékpárral, rollerrel, gyalog vagy akár futva megtett és dokumentált utazásokkal a Step2Stop mobilapplikációban pontokat gyűjthetnek kerületünk lakói. A pontok két formában hasznosíthatók: egyfelől beválthatók kedvezményes ajánlatokra a Budapest13 Smart City alkalmazásban, másfelől pedig részt lehet velük venni önkormányzatunk nyereményjátékában is.

REGISZTRÁCIÓ

A játékban való részvételhez le kell tölteni a Step2Stop nevű alkalmazást az AppStore-ból vagy a Play Áruházból. Az applikáció letöltését követően regisztrálni kell, majd összekötni a már használatban lévő Budapest13 Smart City applikációval.

A játékra regisztrálni is szükséges a Budapest13 Smart City fiókban szereplő Percek a fenntarthatóságért kérdőív kitöltésével. Aki a korábban meghirdetett nyereményjáték során már kitöltötte a kérdőívet, annak ezt nem kell újból megtennie. A nyereményakcióban az érvényes XIII. kerületi partnerkártyával rendelkező felnőttek vehetnek részt, rajtuk kívül pedig azok, akik 14-18 év közöttiek, és kerületünk állandó lakói.

MIÉRT MENNYI PONT JÁR?

Fontos részvételi feltétel, hogy aki alternatív közlekedési eszközzel jár, az összesen legalább 2 ezer pontot gyűjtsön kerékpárral, rollerrel, gyalog vagy tömegközlekedési eszközzel megtett utazásaival. Minden fenntartható közlekedési eszközzel megtett 1 perc 1 pontot ér, külön díjazzuk a megtett távolságot és a széndioxid-megtakarítást is. A pontgyűjtési időszak három hónapos, november 10-tól február 10-ig tart.

MIT LEHET NYERNI?

A kétezer pontnál többet összegyűjtők között értékes nyereményeket sorsolunk majd ki. Ezek a következők:

3×20.000 forint értékű utalvány a Testszerviz Extra Kft.-től, személyre szabott tanácsadásra az egészséges életmód megvalósításához.
4×5 alkalmas bérlet 80.000 forint értékben a Star Squash Clubba a Páj Service Kft.-től
4×12 alkalmas, egyenként 17.400 forint értékű bérlet a RED GYM kondicionáló termébe
3 darab, egyenként 20.000 forint értékű utalvány a Bijó Energia Egészségközponttól
2 darab 40.000 Ft értékű utalvány a Trambulin parktól
2 darab, egyenként 3 alkalmas falmászás 47.000 forint összértékben.
3 darab, egyenként 30 ezer forint összértékű utalvány a Dechatlontól.
2 darab, egyenként 2 főre szóló, darabonként 5.500 forintos jegy a Flippermúzeumba
3 darab 1 napos wellness-utalvány a Danubius Hotel Helia SPA részlegébe
10×5 alkalomra szóló belépő (1 felnőtt és a családban nevelt gyermek, Játszóházi belépő)
10×2 alkalomra szóló belépő (2 fő) Péntek13 előadása az Angyalföldi József Attila Művelődési Központba
3×1 óra bowling az Újpalotai úti sporttelepen családi/baráti jeggyel (1 fő további 4 főt vihet magával).

Még több hír Észak-Pestről

A gyermekvédelemben továbbra is kiemelt jelentősége van a megelőzésnek, a szemléletformálásnak és az intézmények közötti együttműködésnek – derült ki a kerület szakembereinek beszámolóiból október...
Társadalmi egyeztetés indult december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról. A véleményezés november 5-ig tart. Amennyiben a törvényjavaslatot elfogadják, már idén munkaszüneti nap lehet december...
Tizenegy klasszis újpesti sportoló, tizenegy csodás életút, tizenegy lélegzetelállító, fordulatos történet, egy közös örökség: az UTE!
Kérdések, ötletek, dicséretek és építő kritikák egyaránt érkeztek a Palota parkban megtartott szabadtéri fogadóórára, ahol a környéken élők ismét közvetlenül oszthatták meg észrevételeiket a kerület...
Új irodavezető és pszichológus dolgozik a kerületben élők testi és lelki egészségéért a Zuglói Egészségfejlesztési Irodánál (ZEFI). Szabó-Papp Valéria szülési szabadsága alatt Toronyi Aliz megbízott...
Idén is kapnak élelmiszerutalványt önkormányzatunktól a karácsonyi nagybevásárlás megkönnyítésére az öregségi nyugdíjasok és a szociálisan rászorulók. Értéke 9 ezer forint.
Az István út-Pozsonyi utca felújításával kapcsolatosan a József Attila utcai csomópontban hamarosan jelentős forgalmi változásokra kell számítani, illetve a felújítás ideje alatt a József Attila...
Elindult az országos, egységes és standardizált betegelégedettség-mérés az egészségügyben – közölte az egészségügyi miniszter közösségi oldalán. Azt írta: az értékelések a rendelőkre, kórházakra és...
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. Ennek jegyében harmadik alkalommal rendezett Női Egészségnapot az Újpesti Egészségfejlesztési Iroda. Az előzetes regisztrációt követően mintegy százhatvan...
A Budapesti Közművek BTI Temetkezési Divíziója közleményt adott ki, amely szerint a korábbi évekhez hasonlóan idén is hosszabb nyitvatartási idővel várják a sírkertek látogatóit a budapesti...
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Anyakönyvi Hivatal felújítási munkálatai miatt az ügyfélfogadás átmenetileg új helyszínre költözik.
Újpest 90 éves szépkorúit köszöntötték az idősek világnapja alkalmából október első napján az Ifjúsági Házban. Az ünnepeltek az Újpest Médiának elárulták, szerintük mi a hosszú, tartalmas élet...
A Budapesti Kínai Kulturális Központ és a Jiangsu Tartomány Kulturális és Turisztikai Hivatala közös szervezésében megvalósuló „Ragyogó Jiangsu” Kínai Selyemművészeti Kiállítás 2026. szeptember 16...
Önkormányzatunk arra készül, hogy rendeletet alkot a rövid távú szálláshely-szolgáltatásról, amit a köznyelv Airbnb-nek nevez. Kérjük, mondják el véleményüket a tervezett szabályozásról!
A XIII. kerület és a XIV. kerület között teremt majd új közvetlen kapcsolatot az a felüljáró, amelynek megépítése több évtizede napirenden van. Az új felüljáró a két kerületet elválasztó vasúti...
Újpest Önkormányzata Újpest Díszpolgára kitüntető címet adományozott Szepesváry László matematika-fizika szakos pedagógusnak, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium igazgatójának, aki szeptemberben már...
Az Idősügyi Kabinet szervezésében Alzheimer Café indul városunkban. Minden alkalommal szakmai előadás és támogató közeg várja majd mindazokat, akiknek segítségre, megértésre, támogatásra van...
Első alkalommal rendeztek Diákkongresszust Újpesten. Az eseményre a város több középiskolájából érkeztek diákok, akik játékos formában megismerhették az újpesti Ifjúsági Szervezetet, és közösen...

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.