Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Tavaly 121 lakóközösség jelentkezett, 103 társasház pedig megfelelt önkormányzatunknak azon a pályázatán, amelynek keretében védnökségükbe vették és rendszeresen rendbe tették a takarítási kötelezettségükbe tartozó közterületeket. A 103-ból 60 társasház nyert pénzdíjat. Ennek összértéke 7 millió forint volt. Az adatokat dr. Tóth József polgármester ismertette, amikor az érintettek képviselőinek megköszönte a munkát, egyben átadta a pénzdíjakat 2026. február 19-én a Polgármesteri Hivatalban.


Tavaly 121 lakóközösség jelentkezett, 103 társasház pedig megfelelt önkormányzatunknak azon a pályázatán, amelynek keretében védnökségükbe vették és rendszeresen rendbe tették a takarítási kötelezettségükbe tartozó közterületeket. A 103-ból 60 társasház nyert pénzdíjat. Ennek összértéke 7 millió forint volt. Az adatokat dr. Tóth József polgármester ismertette, amikor az érintettek képviselőinek megköszönte a munkát, egyben átadta a pénzdíjakat 2026. február 19-én a Polgármesteri Hivatalban.

Tiszta utca, rendes ház címmel 2019-ben hirdetett először pályázatot a XIII. kerületi önkormányzat. Az volt a cél, hogy a társasházakban élők összefogjanak, és együtt tegyenek azért, hogy közvetlen lakókörnyezetükben tiszta, gyom- és ebürülék-mentes legyen a járda, a zöldsáv és az útpadka. Ezek rendben tartása minden társasház jogszabályi kötelezettsége, de sok helyen mégsem csinálják. A pályázattal éppen erre, illetve a rendezett környezet kialakítására akartuk felhívni a figyelmet. A pályázatot 2019-ben hirdettük meg, 2024-ig évente 4 millió forintot osztottunk szét a pályázat nyertesei között, 2025-ben már 7 milliót.

Év 2019 2020 2021 2022 2023 2024 2025
Pályázó 72 75 54 21 109 131 103
Díjazott 48 52 45 21 39 60 60
Keretösszeg 4 millió 4 millió 4 millió 4 millió 4 millió 4 millió 7 millió

A pályázaton 2025-ban 103 társasház indult. A társasházak munkáját műszaki ellenőrök figyelték áprilistól decemberig Ők az alábbi szempontok szerint vizsgálták a házak előtti közterületeket:

A pályázatban kötelező feladatok:

  • a hulladék és az ebürülék összegyűjtése,
  • járda, zöldsáv és útpadka gyommentesítése,
  • a jogszabályok szerint kötelező feladatokon túlmenően, az útpadka menti részek takarítása.

Nem kötelező, de bírálati előnyt jelentő szempontok:

  • a területen, járda melletti, előtti parkolósávok takarítása,
  • graffiti- és matricamentesítés a ház falán, oszlopokon, műtárgyakon,
  • a fasori sáv öntözése,
  • egyedi felajánlás szerinti feladatok végzése (pl.: fertőtlenítés, nagynyomású járdamosás).

A társasházak köztisztaságért végzett munkáját két formában, havi rendszerességgel és véletlenszerűen is ellenőrizték szakemberek. Pontozással alakult ki a sorrend a pályázaton részt vevő 103 társasház között.

Összességében megállapítható, hogy a pályázaton induló társasházak átlagon felüli energiát és időt fordítottak a pályázati felhívásban foglaltak betartására és környezetük gondozására, ápolására, példát mutatva a többi társasház, lakóközösség számára.

A Tiszta utca, rendes ház pályázat elindítása, tehát 2019 óta 565 társasház pályázott, közülük 314 lett díjazott. Összesen 31 millió forintot osztottunk ki közöttük az elmúlt 7 évben.

2026-ban is összesen 7 millió forintra pályázhatnak azok a társasházak, amelyek vállalják, hogy folyamatosan rendben tartják az épületük előtti járdákat, zöldsávokat, útpadkákat és parkolósávokat. Mit kell vállalni és betartani? Azt, hogy az adott épület előtt mindig rendezett lesz a közterület. Ez úgy teljesíthető, hogy a lakóközösség elvégzi a járda, a zöldsáv és útpadka rendszeres hulladék-, gyom- és síkosságmentesítését, az ebürülék összegyűjtését, valamint havonta egyszer a felület vizes takarítását.

A pályázati kiírás részletei önkormányzatunk honlapján itt olvasható.

Még több hír Észak-Pestről

A gyermekvédelemben továbbra is kiemelt jelentősége van a megelőzésnek, a szemléletformálásnak és az intézmények közötti együttműködésnek – derült ki a kerület szakembereinek beszámolóiból október...
Társadalmi egyeztetés indult december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról. A véleményezés november 5-ig tart. Amennyiben a törvényjavaslatot elfogadják, már idén munkaszüneti nap lehet december...
Tizenegy klasszis újpesti sportoló, tizenegy csodás életút, tizenegy lélegzetelállító, fordulatos történet, egy közös örökség: az UTE!
Kérdések, ötletek, dicséretek és építő kritikák egyaránt érkeztek a Palota parkban megtartott szabadtéri fogadóórára, ahol a környéken élők ismét közvetlenül oszthatták meg észrevételeiket a kerület...
Új irodavezető és pszichológus dolgozik a kerületben élők testi és lelki egészségéért a Zuglói Egészségfejlesztési Irodánál (ZEFI). Szabó-Papp Valéria szülési szabadsága alatt Toronyi Aliz megbízott...
Idén is kapnak élelmiszerutalványt önkormányzatunktól a karácsonyi nagybevásárlás megkönnyítésére az öregségi nyugdíjasok és a szociálisan rászorulók. Értéke 9 ezer forint.
Az István út-Pozsonyi utca felújításával kapcsolatosan a József Attila utcai csomópontban hamarosan jelentős forgalmi változásokra kell számítani, illetve a felújítás ideje alatt a József Attila...
Elindult az országos, egységes és standardizált betegelégedettség-mérés az egészségügyben – közölte az egészségügyi miniszter közösségi oldalán. Azt írta: az értékelések a rendelőkre, kórházakra és...
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. Ennek jegyében harmadik alkalommal rendezett Női Egészségnapot az Újpesti Egészségfejlesztési Iroda. Az előzetes regisztrációt követően mintegy százhatvan...
A Budapesti Közművek BTI Temetkezési Divíziója közleményt adott ki, amely szerint a korábbi évekhez hasonlóan idén is hosszabb nyitvatartási idővel várják a sírkertek látogatóit a budapesti...
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Anyakönyvi Hivatal felújítási munkálatai miatt az ügyfélfogadás átmenetileg új helyszínre költözik.
Újpest 90 éves szépkorúit köszöntötték az idősek világnapja alkalmából október első napján az Ifjúsági Házban. Az ünnepeltek az Újpest Médiának elárulták, szerintük mi a hosszú, tartalmas élet...
A Budapesti Kínai Kulturális Központ és a Jiangsu Tartomány Kulturális és Turisztikai Hivatala közös szervezésében megvalósuló „Ragyogó Jiangsu” Kínai Selyemművészeti Kiállítás 2026. szeptember 16...
Önkormányzatunk arra készül, hogy rendeletet alkot a rövid távú szálláshely-szolgáltatásról, amit a köznyelv Airbnb-nek nevez. Kérjük, mondják el véleményüket a tervezett szabályozásról!
A XIII. kerület és a XIV. kerület között teremt majd új közvetlen kapcsolatot az a felüljáró, amelynek megépítése több évtizede napirenden van. Az új felüljáró a két kerületet elválasztó vasúti...
Újpest Önkormányzata Újpest Díszpolgára kitüntető címet adományozott Szepesváry László matematika-fizika szakos pedagógusnak, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium igazgatójának, aki szeptemberben már...
Az Idősügyi Kabinet szervezésében Alzheimer Café indul városunkban. Minden alkalommal szakmai előadás és támogató közeg várja majd mindazokat, akiknek segítségre, megértésre, támogatásra van...
Első alkalommal rendeztek Diákkongresszust Újpesten. Az eseményre a város több középiskolájából érkeztek diákok, akik játékos formában megismerhették az újpesti Ifjúsági Szervezetet, és közösen...

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.