Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Lüktető dobritmusok, különleges hangszerek, maszkos táncok és kortárs mozdulatok: november 4-én a koreai előadó-művészet sokszínű világát hozza el Budapestre a Pung Jang - Új utak felé című produkció. Az Eiffel Műhelyházban látható előadás a több évszázados hagyományokat mai zenei és színházi formákkal ötvözi. A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A koreai hagyományos zene és tánc világában egykor nem húzódott éles határ előadók és közönség között: a ritmus, a mozgás és a játék mindenkit bevont az ünneplésbe. Ezt a szellemiséget kelti életre a Pung Jang - Új utak felé, amelyben hat különböző művészeti formáció és előadó egyesíti erejét. Világzenei zenekar, tradicionális énekmondó, népi színházi társulatok, kortárs táncosok és énekes-dalszerző gondoskodnak arról, hogy a november 4-én, 19 órától az Eiffel Műhelyházban látható est valódi műfaji kalandozás legyen.

A produkció gyökerei a nongak néven ismert koreai közösségi előadó-művészetig nyúlnak vissza, amely 2014-ben felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára.

 Világzenei sztárok és a koreai hagyomány mesterei egy színpadon

A Pung Jang igazi összművészeti élményt ígér: sodró ritmusok, különleges zenei világok, látványos táncok és színházi elemek fonódnak össze egyetlen produkcióban.

A produkció egyik meghatározó szereplője az ADG7 (Ak Dan Gwang Chil), amely a mai Észak-Korea területén található egykori Hwanghae tartomány hagyományos zenéjét értelmezi újra. A 2015-ben alakult együttes a WOMEX világzenei szakmai rendezvényen és a globalFEST-en is bemutatkozott, zenéjére pedig a The New York Times és az NPR Music is felfigyelt. Hangzásukban a koreai tradicionális hangszerek, az erőteljes ritmusok és a kortárs zenei megoldások találkoznak.

Szintén fellép Yun Jinchul, a koreai pansori elismert mestere, aki a Boseong énekhagyomány képviselőjeként a Jeokbyeokga előadói örökségét őrzi. A pansori különleges műfaj: az előadó énekkel, beszéddel és gesztusokkal bont ki hosszú, drámai történeteket.

A The GWANGDAE társulat a koreai népi előadó-művészet látványos formáit, köztük a dobzenét, a maszkos táncot és a vándortársulatok játékait hozza el. Az ART & PLAY STORE CHOORI fiatal alkotói humorral és a hagyományos színjátszás eszközeivel mesélnek mai történeteket.

A kortárs táncot a COMPANY SIGA képviseli, amely a test mozdulatain keresztül kutatja az emberi kapcsolatok és a közösség kérdéseit. A fellépők sorát Bang Chorong énekes-dalszerző egészíti ki, akinek érzékeny zenei világa újabb színt ad az összművészeti produkcióhoz.

Élő hagyomány, mai közönségnek

A Pung Jang nem múzeumi bemutató: Chun Jaehyun rendező az ősi koreai szertartásokból merítve olyan előadást álmodott meg, amelyben a közösségi élmény és a nézők bevonása kap főszerepet. A budapesti est egyúttal arra is lehetőséget kínál, hogy a közönség a K-popon és a koreai filmeken túl Korea kevésbé ismert kulturális világát is felfedezze.

A produkció a Touring K-Arts nemzetközi programsorozat részeként, a Koreai Kulturális Központ és a koreai Nemzeti Szellemi Örökség Központ közreműködésével érkezik Budapestre. Megvalósulását a Koreai Köztársaság Kulturális, Sport- és Turisztikai Minisztériuma és a Koreai Nemzetközi Kulturális Csere Alapítvány (KOFICE) támogatja.

Pung Jang - Új utak felé | Koreai zenés táncelőadás

Időpont: 2026. november 4., szerda, 19:00
Helyszín: Eiffel Műhelyház, Budapest
Belépés: Ingyenes, előzetes regisztrációhoz kötött, az alábbi linken. A Koreai Kulturális Központ visszaigazoló e-mailjét a helyszínen be kell mutatni.

Részletek: A Koreai Kulturális Központ weboldalán és az esemény FB oldalán

Szabadon felhasználható fotók: Pung Jang_szabadon felhasználható képek – Google Drive 

Az anyagban szereplő illusztrációk forrása: Koreai Kulturális Központ

A programlista tájékoztató jellegű, a szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!

----

Sajtókapcsolat:

Pálffy Dóra

PR · KOMMUNIKÁCIÓ · MÉDIAKAPCSOLATOK

palffydora.hu  ·  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.  ·  +36 30 598 1051

—----------------------------

Még több hír Kelet-Pestről

Egy őszi közös bringázás a hétvégén? Miért ne! Csatlakozz hozzánk most szombaton 14 és 18 óra között a XVII. kerületben, és ismerd meg jobban a megújult MOL Bubit!
A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása értelmében mindenszentekhez, valamint halottak napjához kapcsolódóan a temetői forgalom zavartalan lebonyolítása érdekében kerületünkben az alábbi...
Lüktető dobritmusok, különleges hangszerek, maszkos táncok és kortárs mozdulatok: november 4-én a koreai előadó-művészet sokszínű világát hozza el Budapestre a Pung Jang - Új utak felé című...
Két koreai sikerkönyv szerzője érkezik Budapestre. Egy telefonfülke, amelyben meghallhatjuk a halottak utolsó gondolatait és egy mosoda, ahol a ruhák helyett a fájdalmas emlékeket tisztítják ki.
A tanévkezdéssel rengeteg iskola környékére visszatért a félórás reggeli közlekedési káosz. A szülő elsősorban a biztonság miatt viszi autóval a gyerekét egészen az iskola kapujáig, de ha ugyanezt...
A rendőrség felhívja a lakosság figyelmét, hogy legyenek óvatosak a családtag nevében érkező, sürgős pénzkérést tartalmazó üzenetekkel, mivel azok csalás részei lehetnek.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2026. augusztus 24-e és 30-a között az alábbi időpontok között tervezünk pályazárást a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es számú (13R/31L jelzésű) futópályáján,...
A lomtalanítá st végző MOHU BUDAPEST Zrt. előzetes tájékoztatója értelmében kerületünkben idén a lomtalanítás várható időpontja: november 09. – november 20., a lomkikészítés első napja pedig...
Az Erzsébeligeti Színház július 20. és augusztus 16. között a látogatók előtt zárva tart.
A Rákosmente Kft. megbízásából növényvédelmi munkák kezdődnek a kerületben. A permetezéssel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adta a feladatot ellátó Lián Kertészeti Kft.:
Gyereknap az Erzsébet-ligetben Budapesten 2026. május 31-én 10 órától. Ez a csodás tavaszi nap a gyerekeké! Hagyományosan május utolsó vasárnapján ünnepeljük, sok-sok zenével, tánccal, játékkel és...
Kerületszerte egyre több helyen találkozhatunk zúgva repülő, hatalmas rovarokkal. Májustól lehet ugyanis számítani a tőrösdarazsak megjelenésére. Bár a méretes rovarok félelmetesnek tűnhetnek,...
A horvátországi Lovran önkormányzata a város védőszentje, Szent György ünnepnapján, április 24-én tartotta meg díszülését, melyre hivatalos volt kerületünk küldöttsége is Horváth Tamás polgármester...
A MÁV-HÉV tájékoztatása értelmében, 2026. április 13. (hétfő) napján vegyszeres gyomirtást végeznek a HÉV-vonalakon az esti órákban egy UNIMOG típusú járművel.
Baráth Sándor Károlyt 90. születésnapja alkalmából köszöntötte Petrőczy Dániel, Rákoskeresztúr önkormányzati képviselője. Baráth Sándor Károlyt 90. születésnapja alkalmából köszöntötte Petrőczy...
Újra működik a laboratóriumi mintavételi szolgáltatás a Hősök terei Szakrendelőben Újra működik a laboratóriumi mintavételi szolgáltatás a Hősök terei Szakrendelőben A Szakrendelő tájékoztatását...
Ünnepélyes zárórendezvényen mutatták be az RRF-1.1.1-22-2022-00001 azonosító számú, „Tudásmegosztás a bölcsődei nevelés kapacitásfejlesztésében” című kiemelt projekt eredményeit a Családbarát...
A második alkalommal megrendezett Sportgála előhangjaként Oravecz György zongoraművész, Kocsis Zoltán tanítványa, nemzetközi szinten elismert Liszt-előadó egyedi, a klasszikus rajzfilmpáros, Tom és...

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.