Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Fővárosi Önkormányzat FoodCLIC projektjének keretében szakpolitikai párbeszédre, workshopra invitálták az érdeklődő civileket, szakembereket, városházi dolgozókat a Kispesti Polgármesteri Hivatalba csütörtökön. Ennek a programnak volt része a Forrásházban nem oly régen lezajlott permakultúrás balkonkertész tanfolyam is.

A találkozón elmondták: a FoodCLIC, egy EU által finanszírozott, 2022 és 2027 között futó integrált városi élelmezéspolitikai projekt, amely vállalkozik a jelenlegi helyzet feltérképezésére (mit esznek a fővárosiak és ki „eteti” őket), ide értve azt is, hogy jelenleg mi, és mi lehet a jövőben a főváros szerepe az élelmiszer-ellátási lánc működtetésében, működésének a javításában. A projekt során többféle érdekelt fél (köztük hangsúlyosan a hátrányos helyzetű és kiszolgáltatott csoportok) bevonása és kapacitásépítése teszi lehetővé a városi élelmezés megújítását és javaslataik beépítését.

A szervezők szándéka az, hogy a projekt végeztével, 2027 után a kialakuló közösségek, munkakapcsolatok önállóan is tudjanak javaslatot tenni egy fenntartható Budapesti Élelmezési Stratégia kidolgozására, legyenek szakmai kapcsolatai ehhez, tudjanak a cél eléréséért együtt tevékenykedni. A projekt gazdáinak nem véletlenül esett a választása Kispestre, hiszen a kertes és sűrűn lakott, lakótelepi területek aránya jól modellezi a fővárosi adottságokat.

Paróczai Anikó alpolgármester, aki felkarolta ezt a fővárosi kezdeményezést és támogatásával ennek egyes programelemei Kispesten is zajlottak, a találkozón elmondta: a kerületben sok kezdeményezés kapcsolódik ahhoz a célkitűzéshez, hogy az itt élő emberek saját maguk tudjanak, ha csak kis területen is szükségleteik kielégítésére élelmiszert termelni, saját szükségleteiket kielégíteni. Kispesten tavaly avattuk az ötödik közösségi kertet, amely ennek az egyik legjobb példája. A kertekben lévő ágyásokra mindig túljelentkezés van, ezért is támogatta az önkormányzat a balkonkertészet népszerűsítő tanfolyam megszervezését is.

A találkozón elhangzó előadások:

A FoodCLIC projekt hátteréről és kitűzött céljaival kapcsolatban a Főpolgármesteri Hivataltól Kinorányi Éva és Diófási Dóra beszélt.

A helyi helyzettérképezés eredményeiről, a közös tervezői folyamat bemutatásáról az ESSRG (Environmental Social Science Research Group) képviseletében Bánsági Éva beszélt.

A Kispesti Zöldprogram Iroda megbízott vezetője, Wágner István a helyi élelmezésügyi akciókról számolt be.

A Permakultúrás balkonkertészeti projekt bemutatására Lőrinczi István vállalkozott. „A permakultúra egy fenntartható emberi környezetet teremtő tervezési rendszer” Bill Mollison szerint, melynek etikai alapelve a Föld és az emberek védelme, valamint a javak igazságos elosztása.

A Wekerle FoodHub (élelmiszer-központ) bemutatására pedig Tracey Wheatley-t kérték fel, aki az Átalakuló Wekerle önkéntese, a Közös Kávézó megálmodója. A FoodHub közvetlenül kapcsolja össze a kisgazdálkodókat a helyi, kiváló minőségű friss alapanyagokat kereső vállalkozásokkal, legyenek azok éttermek, termelői piacok vagy élelmiszer-kiskereskedők.

Még több hír Dél-Pestről

Október 31-én, szombaton 9 és 13 óra között ismét ingyenes veszélyeshulladék-gyűjtési akciót szervez Ferencváros Önkormányzatának Városfejlesztési Bizottsága. A gyűjtésen a ferencvárosi lakosok...
„A Te hangod is számít” címmel rendezték meg a kerületi diákközgyűlés alakuló ülését szeptember 29-én a Polgármesteri Hivatal nagytanácstermében.
Köszönjük a nagy érdeklődést és aktivitást, szerdán találkozunk Dr. Jászberényi József előadásán, október 28-án 15 órától a Csili Vízvári termében.
Ünnepi köszöntővel és koszorúzással emlékeztek a Kispesti Nemzetőrség megalakulására (1956. október 28.) az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján kedd délután a Városháza Kossuth...
Ferencváros Önkormányzata a Fővárosi Szociális Közalapítvány pályázatán 2 582 370 forint vissza nem térítendő támogatást nyert a “Drogprevenciós Programok Ferencvárosban” című projekt megvalósítására.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából Ferencváros Önkormányzata különleges programokkal készül. Az októberi és novemberi események között megemlékezések, kiállítás,...
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Városfejlesztési Bizottsága díjmentes veszélyeshulladék-gyűjtési akciót szervez 2026. szeptember 19-én, szombaton 9.00 és 13.00 óra között .
Bizakodva várja a vízilabda-bajnokság szeptemberi kezdését Kirner Áron, a Csepel Öttusa és Vízi Sport Egyesület vízilabda-szakosztályának vezetője.
Folyamatosan érkeznek az önkormányzati füzetcsomagok a kerület oktatási intézményeibe.
Az önkormányzat pályázatot ír ki Kispesten élő, tanulmányaikban, a sport területén, valamely művészeti ágban kiemelkedő színvonalon teljesítő diákok számára.
Tájékoztatjuk a ferencvárosi lakosokat, hogy a 1093 Budapest, Pipa utca 4. szám alatti fogorvosi rendelő felújítás miatt 2026. július 20-tól várhatóan három hónapig nem fogad betegeket.
A rendezett parkok, gondozott fasorok és ápolt zöldterületek mindannyiunk közös környezetét teszik élhetőbbé. Ugyanakkor sokszor felmerülnek kérdések a lakók részéről: mi alapján történik a...
Alig néhány hét alatt befejeződött a Tüdőgondozó teljes felújítása a Kispesti Egészségügyi Intézetben (KEI). A felújítást az intézmény saját költségvetéséből az önkormányzat támogatásával és saját...
Megemlékezést tartottak szerda este Csepelen, ahol az emlékezők Kolonics György egykori stégénél hajtottak fejet a kétszeres olimpiai bajnok, tizenötszörös világbajnok kenus emléke előtt.
Tájékoztatjuk a tisztelt Lakosokat, hogy Dr. Pejtsik Petra gyermek háziorvos 2026. július 20-tól 2026. július 31-ig szabadságon lesz. Egészséges tanácsadásra, prevenciós rendelésre ezekre a napokra...
Strandröplabda tábort és kupát rendez július 13. és 16. között a Kispest SE a V4 Gen Mini-Grant pályázati program keretében. Az eseménysorozat megnyitóján részt vett Ternyák András alpolgármester,...
A Magyar Szervátültetettek Szövetsége nevében figyelmükbe ajánljuk Orbán Attila kispesti sportoló szereplését, aki a hollandiai Arnhemben megrendezett Szervátültetettek és Művesekezeltek...
Fekete Ákos csepeli vesetranszplantált sportoló a magyar strandröplabdacsapat tagjaként bronzérmet szerzett a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa-játékán. Atlétikában 400 méteres síkfutásban...

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.