Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Bizakodva várja a vízilabda-bajnokság szeptemberi kezdését Kirner Áron, a Csepel Öttusa és Vízi Sport Egyesület vízilabda-szakosztályának vezetője.

A szakosztály két évvel ezelőtt alakult meg, s jelenleg két felnőtt csapattal, valamint U10, U11 és U12-es korosztályú fiatalokkal vágnak neki a bajnokságnak. Újdonság, hogy U10-es korosztályban lánycsapatot is létrehoztak.

A felnőtt férfiak Csepeli Vízilabda Sport Egyesület néven játszanak az OBI/B-ben és az OBII-ben. Az OBI/B-ben szereplő csapat megnyerte a bajnokságot az elmúlt szezonban, ami bizakodásra ad okot a jövőt illetően. Kirner Áron elmondta, hogy céljuk most is az, hogy megnyerjék a bajnokságot, és feljussanak az OBI-be. Nem könnyű a feladat, mert közben szponzorokat is keresnek, akik támogatnák a csapatot. Néhány játékos távozott a keretből, de érkeztek újak is. A legnagyobb név Hárai Balázs olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok. Tapasztalt, rutinos játékos, aki centerként nagyban hozzájárulhat a sikerhez. A 19 éves Végső Bálintot a KSI-ből igazolták, rajtuk kívül két kapus is erősíti a Csepelt. Az átlagéletkort tekintve az együttes fiatal gárda, amelyben jó a csapatszellem, támogató a légkör. Vad Lajos személyében új szakmai vezetővel is bővül az irányítás. Vad Lajos elismert edző, korábban szép sikereket ért el többek közt a Vasasnál és a Honvédnál. A Csepel csapata első hazai mérkőzését szeptember 12-én játssza a Tüskecsarnokban. Ahogy eddig is, a jövőben is arra számítanak, hogy szép számú közönség szurkol majd a Csepelnek.

Az OBII-ben szereplő felnőtt együttes is folyamatosan erősödik, jelenleg mintegy 25-en alkotják a keretet. Céljuk az, hogy elérjék a rájátszás szakaszát, majd feljussanak az OBI/B-be. Az U10, U11 és U12 korosztályúak esetében az a törekvés, hogy nőjön a bázis, minél több gyerek szeresse meg a vízilabdát. A szakosztály továbbra is várja a vízilabda iránt érdeklődők jelentkezését a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen vagy Kirner Áron szakosztályvezető telefonszámán: 06-30-465-2347.

cs. a.

Még több hír Dél-Pestről

Október 31-én, szombaton 9 és 13 óra között ismét ingyenes veszélyeshulladék-gyűjtési akciót szervez Ferencváros Önkormányzatának Városfejlesztési Bizottsága. A gyűjtésen a ferencvárosi lakosok...
„A Te hangod is számít” címmel rendezték meg a kerületi diákközgyűlés alakuló ülését szeptember 29-én a Polgármesteri Hivatal nagytanácstermében.
Köszönjük a nagy érdeklődést és aktivitást, szerdán találkozunk Dr. Jászberényi József előadásán, október 28-án 15 órától a Csili Vízvári termében.
Ünnepi köszöntővel és koszorúzással emlékeztek a Kispesti Nemzetőrség megalakulására (1956. október 28.) az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján kedd délután a Városháza Kossuth...
Ferencváros Önkormányzata a Fővárosi Szociális Közalapítvány pályázatán 2 582 370 forint vissza nem térítendő támogatást nyert a “Drogprevenciós Programok Ferencvárosban” című projekt megvalósítására.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából Ferencváros Önkormányzata különleges programokkal készül. Az októberi és novemberi események között megemlékezések, kiállítás,...
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Városfejlesztési Bizottsága díjmentes veszélyeshulladék-gyűjtési akciót szervez 2026. szeptember 19-én, szombaton 9.00 és 13.00 óra között .
Bizakodva várja a vízilabda-bajnokság szeptemberi kezdését Kirner Áron, a Csepel Öttusa és Vízi Sport Egyesület vízilabda-szakosztályának vezetője.
Folyamatosan érkeznek az önkormányzati füzetcsomagok a kerület oktatási intézményeibe.
Az önkormányzat pályázatot ír ki Kispesten élő, tanulmányaikban, a sport területén, valamely művészeti ágban kiemelkedő színvonalon teljesítő diákok számára.
Tájékoztatjuk a ferencvárosi lakosokat, hogy a 1093 Budapest, Pipa utca 4. szám alatti fogorvosi rendelő felújítás miatt 2026. július 20-tól várhatóan három hónapig nem fogad betegeket.
A rendezett parkok, gondozott fasorok és ápolt zöldterületek mindannyiunk közös környezetét teszik élhetőbbé. Ugyanakkor sokszor felmerülnek kérdések a lakók részéről: mi alapján történik a...
Alig néhány hét alatt befejeződött a Tüdőgondozó teljes felújítása a Kispesti Egészségügyi Intézetben (KEI). A felújítást az intézmény saját költségvetéséből az önkormányzat támogatásával és saját...
Megemlékezést tartottak szerda este Csepelen, ahol az emlékezők Kolonics György egykori stégénél hajtottak fejet a kétszeres olimpiai bajnok, tizenötszörös világbajnok kenus emléke előtt.
Tájékoztatjuk a tisztelt Lakosokat, hogy Dr. Pejtsik Petra gyermek háziorvos 2026. július 20-tól 2026. július 31-ig szabadságon lesz. Egészséges tanácsadásra, prevenciós rendelésre ezekre a napokra...
Strandröplabda tábort és kupát rendez július 13. és 16. között a Kispest SE a V4 Gen Mini-Grant pályázati program keretében. Az eseménysorozat megnyitóján részt vett Ternyák András alpolgármester,...
A Magyar Szervátültetettek Szövetsége nevében figyelmükbe ajánljuk Orbán Attila kispesti sportoló szereplését, aki a hollandiai Arnhemben megrendezett Szervátültetettek és Művesekezeltek...
Fekete Ákos csepeli vesetranszplantált sportoló a magyar strandröplabdacsapat tagjaként bronzérmet szerzett a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa-játékán. Atlétikában 400 méteres síkfutásban...

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.